Parádés panoráma, szavannaszerű pusztaság, középkori várrom, mély szurdokok

Kilátásban gazdag körtúra Csákberényből a Vértes meredek, fehér mészkősziklákkal tarkított kopár délkeleti peremén át a csókakői vár impozáns romjaihoz, majd vadregényes erdei szurdokokon át vissza a faluba.

A túra hossza: 13 km

A túra időtartama: 4,5 óra

Szintkülönbség: 420 m fel, ugyanannyi le

Kiindulási pont:

Csákberény, Dózsa György utca. A falu busszal is megközelíthető Mór irányából. Picit rövidíthetünk a túrán, ha a csákberényi sportpályánál teszük le a kocsit, ebben az esetben, visszafelé, a Zöld sáv jelzésről a Dózsa György utcán át érünk vissza a focipályához. A falu szélén, a mezőn át vezető út magánterületen halad.

A túra jellege:

Kitűnően jelzett turistautak, nagyrészt széles erdei utak, néhol keskeny, de jól követhető ösvények. A Kopasz-hegyre meredek, de rövid kaptató, a hegyről lejőve meredek, de szintén rövid lejtő. Vízvételi lehetőség nincs, kivéve a csókakői vár parkolójában lévő kék nyomós kutat.

A túrára mindenképpen jó minőségű, lábat, bokát jól tartó túrabakancsban menjünk, melyhez elengedhetetlen a bőrt nem kidörzsölő, professzionális túrazokni. Ne becsüljük alá a zokni szerepét, jóval kényelmesebbé és felhőtlenebbé válik még az ilyen viszonylag hosszú, le-föl hullámzó útvonal végigjárása is. A meredek részeken jó szolgálatot tehet egy pár profi túrabot

 csakbereny-tura-terkep-carto.jpg

Térképkivágat: Gerecse 1:40 000 (Cartographia)

A túra leírása

Csákberény központjában, a Kossuth L. utcán át vezet a Zöld sáv jelzés, a templomtól nyugati irányba induljunk el. Az István utcai kereszteződésnél a Z jelzés jobbra tér el, mi a Z+ jelzéseket követve egy kis tavacska mellett egy járdán megyünk egyenesen tovább, majd kiérve a hangulatos, hatalmas vadgesztenyefák által szegélyezett aszfaltútra a sportpályát hagyjuk el balról, majd pár perc séta után a Z+ jelzés jobbra betér az erdőbe. Elhaladunk a Piroska-emlékoszlop mellett, pár méter után egy tisztásnál utunk kettéválik, itt térjünk a bal oldali Z∆ jelzésű ösvényre, mely végig szép kilátással emelkedik a Kopasz-hegy (340 m) meredeken leszakadó peremén.

A Z∆ hamarosan visszakanyarodik a Z+ jelzésre, amin balra haladva továbbra is gyönyörű, ligetes, árvalányhajas részeken megyünk keresztül, amíg egy újabb kereszteződésnél ismét balra kanyarodunk a Z∆ jelzésű keskeny csapáson. A hangulatos ösvény kivisz minket egy parádés panorámájú kiszögellésre, majd tovább a jelzés levisz egy kis, sötét völgybe, majd ismét felkapaszkodik, még az előzőnél is szebb panorámát nyújtó sziklaperemre, ahol a fehér mészkősziklákkal pettyezett hegyoldalban megyünk végig mesés kilátást élvezve a Vértesaljára.

Kissé visszakanyarodva a fennsíkra, átvágunk egy hihetetlenül szép, dimbes-dombos, szavannaszerű pusztán, a dombok peremén siklóernyős starthelyet alakítottak ki, majd utunk beletorkollik a már ismert Z+ jelzésbe, amelyen balra fordulva folytatjuk utunkat a szép, ligetes tájon. Rövidesen balra térünk le egy jelzetlen útra, majd a magasles után ismét balra tartunk. Jelzetlen utunk pár méter után kettéválik, itt jobbra fordulva megyünk tovább, egy vadetető után leérünk a domb peremén futó Kék Háromszög jelű ösvényre, melyen balra fordulunk. Mesés kilátóhelyhez érünk, a meredeken leszakadó hegyoldal pereméről jól látszik Csókakő falva és a Móri-árok mögötte a Bakonnyal. Ösvényünk hamarosan egy mély szurdokban futó széles erdészeti útra ér, amin meredeken ereszkedünk lefelé, míg ki nem bukkanunk az erdőből a szőlőskertek felső pereménél. Itt levághatjuk a szőlők közt egyenesen futó dűlőúton a jelzett út kunkorát.

Lemegyünk az út végéig, és jobbra kanyarodunk a K+ jelzésű széles dűlőútra, majd negyedóra kényelmes sétával a szépen művelt szőlők, gyümölcsösök közt beérünk Csókakőre, a vár alatti nagy parkolóhoz. A várat már útközben az Aranyhegyi-szőlőkből is jól látjuk. A parkoló mellett alakították ki a Nagy-Magyarország teret egy Trianon-emlékművel és egy Horthy Miklós mellszoborral.

A csókakői várat két úton is megközelíthetjük, a könnyebb, de kissé hosszabb variációt tábla is mutatja a parkolótól, ez balra megy el és egy nagy szerpentinnel, aszfaltos, majd köves úton ér fel a várhoz. Mi mehetünk a parkolótól egyenesen tovább a völgy irányába az Országos Kék Túra jelzéseit követve. Pár perc enyhe emelkedő után a hangulatos völgyben balra nyílik egy meredek lépcsősor egy sziklaszoroson át a vár bejáratához.

Miután megnéztük az ingyenesen látogatható várat ugyanazon a lépcsősoron a Piros L jelzésen visszamegyünk a Kék Túra vonalára, és balra kanyarodva folytatjuk túránkat a nagy sziklatömbökkel határolt, sötét, mély Vár-völgy szurdokán keresztül. Energikus túrázók a lépcsősorral szemben, meredeken meginduló ösvényen pár perc alatt a Vár-völgyi Kő-lyuk barlang nyílásához kapaszkodhatnak fel, maga a háromszög alakú üreg nyílása nem túl érdekes, de egy sziklás ösvényen felmászhatunk a barlang bejárata fölé, ahonnan szép kilátást élvezhetünk a Vár-völgyre és Csókakő várára. A következő útelágazásnál jobbra fordulunk a Zöld L jelzésű kényelmes erdészeti útra, mely a mélyen bevágott Buhin-völgyön keresztül vezet föl a fennsíkra, ahol egy kerítésnél ér véget az út. Itt jobbra térünk a Z jelzésű széles nyiladékban futó útra, mely kivisz egy táblával is jelzett csomóponthoz, a Cservágáshoz (444 m).

Maradunk a Z jelzésen, most már a Z+ és a K∆ is csatlakozik hozzánk, majd 10 perc séta után az Alsó-Cservágás kereszteződésnél jobbra elhagy minket a K∆, és pár perc múlva a Z+ is lecsatlakozik tőlünk. Mi a Z jelzésen maradva, gyönyörű bükkösben ereszkedünk le a hatalmas sziklatömbökkel szegélyezett szurdokszerű Gémförtés-völgyben. A völgy egyre jobban kiszélesedik, majd kibukkanunk az erdőből a Csákberény feletti rétekre. Az első utcán, a Dózsa György utcán jobbra fordulva érünk vissza a csákberényi sportpályához, de ragaszkodhatunk a jelzéshez is, mely a mező szélétől élesen balra tartva éri el a település szélső házait, ésaz István utcán át ér vissza kiindulási pontunkhoz.