Egyedülállóan ódon hangulatú óváros

Sopron belvárosa páratlannak számít Magyarországon. Mai napig fennmaradt középkori utcaszerkezete, zömében barokk stílusú, régi épületei szinte sértetlenül vészelték át az elmúlt évszázadok pusztításait.

Sopron rövid története

A város bővelkedik jelzőkben: a hűség, a szabadság, a kékfrankos városa, a Nyugat kapuja. Az óvárosban szinte minden épület műemlék, egészen a római kortól találunk itt történelmi emlékeket.

Sopron 1277-ben kapta meg a szabad királyi városi jogokat, a középkori Magyarország egyik legfontosabb és leggazdagabb városának számított. A török időkben Pozsony mellett az osztrák uralom alatt álló Magyarország egyik központja volt.

A török pusztítások a várost meglepően elkerülték, azonban 1676-ban egy nagy tűzvészben a város házainak zöme elpusztult, az ezt követő újjáépítések során alakult ki a ma is látható barokk arculat.

A trianoni békeszerződés után a város és környéke hovatartozásának sorsáról népszavazásban döntöttek, így került vissza Magyarországhoz a zömében németek lakta Sopron is. Azóta nevezik Sopront a hűség városának.

Sopron a rengeteg műemlék és a gyönyörű természeti környezetnek köszönhetően jelentős idegenforgalommal bír, azonban ennek ellenére a város sokszor meglepően csendes, napnyugta után pedig meglehetősen kihalt, minimális szórakozási lehetőséget kínálva csupán.

A látnivalókban gazdag belváros nagyon kompakt, gyalog könnyen bejárható, a néhány távolabb eső célpont pedig akár rövid sétával, vagy a helyi tömegközlekedéssel egyszerűen megközelíthető. Autóval legkönnyebben a belvárost határoló Várkerület fizető parkolóiban tudunk megállni.

Séta a városban

A Fő tér és környéke

A gépjárműforgalomtól elzárt Fő téren találhatók a város legérdekesebb műemlékei.

A város legjellegzetesebb épülete, a Tűztorony alatt jutunk be a térre, a várossal való ismerkedésünket legcélszerűbb itt kezdeni.

A barokk Fő tér közepén találjuk hazánk egyik legszebb és legrégibb Szentháromság-szobrát 1701-ből. A téren szinte mindegyik épületet érdemes szemügyre vennünk, az utóbbi évek egyik legnagyobb projektje, a Soproni Múzeumnegyed kialakítása folyamatban van, a tervek szerint 2022. év végén vagy 2023. év első felében nyílik meg a nagyszabású kiállítás, melyet a város legfontosabb kulturális központjának szánnak. A Fő tér északi oldalán sorakozó három házat, a Storno-, a Fabricius- és a Tábornok-házakat kötik össze belülről, kívülről teljesen különállónak tűnnek a barokk stílusú paloták, egy nagy átriumos helyiség lesz a központja a különböző kiállításoknak.

Még két speciális érdeklődést kiváltó múzeumot találunk a téren, a templommal szemben, a Templom utca elején a volt Esterházy-palotában berendezett nagyszabású, színvonalas Központi Bányászati Múzeumot, ahol csodás ásványok, köztük aranyrögök, számos működő modell, rekonstruált bányabelsők teszik szemléletessé a magyarországi bányászat történetét, és a Patika Múzeumot, egy kicsi, de annál érdekesebb kiállítással, amely az évszázadok óta gyógyszertárként funkcionáló házban kapott helyet.

A téren áll Sopron egyik legértékesebb műemléke a gótikus stílusú bencés (volt ferences) templom, a Kecske-templom, és a mellette lévő egykori kolostor, amelyben az ország legszebb gótikus termének tartott középkori káptalanterem található.

A Belváros

A Fő térről kiinduló négy csendes utca alkotja tulajdonképpen a belváros egészét, mindegyikben sűrűn sorakoznak a hangulatos, ódon házak. A Templom utca vezet ki az óváros szélén lévő parkosított nagy Széchenyi térre, ahol kitűnő cukrászdákat, kávézókat, gyorséttermeket találunk. Félúton egy kis terecskén áll a város legnagyobb temploma, a XIX. században épült Evangélikus templom. A torony négy harangja közül a legrégebbi, a Hűség harangja zúgása adta tudtul 1921. december 16-án, hogy Sopron a népszavazás eredményeképpen Magyarország része maradt. Az Új utcában találjuk az egyik legrégebbi zsidó imahelyet Európában, az Ó-Zsinagógát. A XIV. század elején épült épület egy udvaron áll, mert a középkorban tilos volt zsinagógát építeni az utcafronton. A jelenleg múzeumként működő épület imatermében megnézhetjük a tórafülkét és a szószéket, a női imaterem és a rituális fürdő is látogatható.

Az Új utca a hangulatos Orsolya térre vezet, amelynek névadója az itt található orsolyita templom és rendház, közepén a felújított Mária-kúttal.

A Szent György utcában találjuk a pár éve szürkéskék-krémszínűre átfestett homlokzatú, barokk stílusú Szent György templomot. A templom tornya csak a Várkerület irányából látható. Érdemes bepillantani a belső térbe is, itt található az ország legrégebbi működő orgonája, a szekrény 1753-ból való, míg maga a hangszer még ősibb, 1633-as állapotnak felel meg.

Látnivalók a Belvároson kívül

 A központtól alig tízperces sétára északra található Sopron másik jelentős egyházi emléke, a gótikus Szent Mihály templom és a mellette lévő Szent Jakab kápolna.

Útközben a Szent Mihály utca 9. szám alatt lévő népies barokk stílusú Két Mór házra mindenképpen vessünk egy pillantást.

Sopron legújabb turisztikai szenzációja, a 2020-ban megnyitott, példásan felújított, egykori nagypolgári épület, a Lenck-villa. (Sopron, Deák tér 1.) A romantikus, szökőkutas kertben álló télikerttel bővített villában egy nem mindennapi néprajzi kiállítás kapott helyet. A modern, audiovizuális, interaktív eszközök segítségévele elevenedik meg a soproni nagypolgárság élete egy elképzelt család esküvőjének történetén keresztül.

A történelmi emlékek, kiállítások után (helyett) érdemes kisebb-nagyobb sétákat tenni a délre fekvő Soproni-hegységben. A város dombokra felkúszó villanegyedét hívják Lövéreknek, itt található a városi uszoda és több színvonalas szálloda is.

Amennyiben csak kisebb sétát szeretnénk, a Károly-kilátót válasszuk, esetleg a még közelebb magasodó Sörházdombi kilátót.

A Lövérekben találjuk a város és a régió legbizarrabb látnivalóját az ún. Bolond várat, hivatalos nevén Taródi várat, amely természetesen nem igazi vár, hanem egy érdekes ember valóra vált groteszk agyszüleménye.

Gyakorlati tudnivalók

Tourinform iroda

Cím: 9400 Sopron, Szent György u. 2.

Telefon: 06 99/ 951 975; 951 976

Nyitva: Minden nap: 9.00-17.00

Sopron város turisztikai honlapján további érdekes infókat találunk.

 

Központi Bányászati Múzeum

Cím: 9400 Sopron, Templom u. 2.

Telefon: 06 99/312-667

Ny: K-V: 10.00-18.00,

Belépő: 1400 Ft, kedv: 700 Ft.

 

Patika ház

Cím: 9400 Sopron, Fő tér 2.

Telefon: 06 99/311-327

Ny: K-V: 10.00-14.00, ápr.-szept. közepe

szept. közepe-márc.: zárva

Belépő: 800 Ft, kedv: 400 Ft.

 

Ó-Zsinagóga

Cím: 9400 Sopron, Új u. 22.

Telefon: 06 99/311-327

Ny: K-V: 10.00-18.00, ápr.-szept.

okt-márc. : zárva

Belépő: 1400 Ft, kedv: 700 Ft.