Csodaszép, tökéletes állapotú vár

Fraknó vára (Burg Forchtenstein) Burgenland egyik jelképe. A Rozália-hegység keleti nyúlványán, egy magas dolomitsziklán épült vár már messziről vonzza a tekintetet. A vár egyedülállóan szép fekvése és a várfalakról nyíló parádés panoráma mellett a vármúzeum rendkívül látványos kiállításai miatt is a régió kihagyhatatlan látnivalója. Az ódon várfalak között Európa egyik legnagyobb magántulajdonú fegyvergyűjteményét találjuk. A várvizit nem lehet teljes a nem messze lévő igen gazdag hüllőállatkert meglátogatása nélkül. Az erődítmény felett magasodó Rozália-hegység legmagasabb pontjáról, a kápolnáról pedig gyönyörű panorámát élvezhetünk a várra és környékére.

A vár története

A XIV. századi eredetű vár az egyik legbefolyásosabb és leggazdagabb arisztokrata családnak, az Esterházy famíliának a kincstára.

A középkori várat a Nagymartoni grófok építtették, akik új lakhelyük után „Fraknó urainak” is nevezték magukat. A fraknói grófok, pazarló életmódjuk miatt, később teljesen eladósodtak és birtokaikat, köztük Fraknó várát is, elzálogosították a Habsburgoknak.

1622-ben Esterházy Miklós az osztrák császártól zálogba kapta a fraknói birtokot, majd 1626-ban örök adományt nyert a birtokra, és megkapta a fraknói gróf címet is. Azóta a vár az Esterházy család tulajdonában van, jelenleg az Esterházy magánalapítvány kezeli és működteti a fraknói vármúzeumot, és szervezi a különböző programokat, kiállításokat.

Esterházy Miklós azonnal megkezdte a tulajdonába került vár átépítését, leromboltatta az öreg falakat, csupán a régi lakótorony áll még most is az eredeti erődítményből. Teljesen új, modern várat építtetett, tornyokkal, bástyákkal, kastélyrésszel, kápolnával. A nagyszabású építkezést fia, Pál fejezte be 1660 körül.

A hatalmas vár annyira ijesztővé és biztonságossá sikeredett, hogy a végvári harcok során a törökök meg sem próbálták elfoglalni, de Bocskai és Bethlen seregei sem bírtak vele, és ellentétben a legtöbb magyar várral, az osztrákok is megkímélték. Így jelenleg egyike a legépebben megmaradt magyar váraknak, a sors különös fintoraként, ma már Ausztriához tartozik.

A török veszély elmúltával a rideg, nehezen megközelíthető vár már nem nagyon felelt meg a család igényeinek, így Esterházy Pál herceg a családjával beköltözött az akkortájt elkészült kismartoni kastélyba, a fraknói vár pedig megmaradt a család kincstárának, levéltárának és a hercegi csapatok fegyverarzenáljának.

 

A vár látogatása

A külső várkapuhoz, a széles várárok felett, egy fahíd vezet, itt egykoron felvonóhíd volt. Az egykor az őrök lakhelyeként is szolgáló kapuépítményen keresztül jutunk be a külső várudvarba, ahol az 1640-ben készült Neptun-kút fogad.

 A Neptun-kút mellett nyílik a belső udvarba vezető folyosó, itt már kérik a belépőjegyeket. A külső udvar szabadon látogatható. Itt, kissé hátul, találjuk a legendás, eredetileg 142 m mély várkutat, melyet állítólag török hadifoglyok vájtak a sziklába.

A gyönyörű, secco technológiával készült, barokk freskókkal borított belső udvar közepén áll Esterházy Pál herceg lovas szobra.

A belső udvar barokk díszteremként funkcionált, így ez volt a vár központja, kialakítását és tartalmát tekintve ez az épület fő látványossága.

Az udvar épületei fölé magasodó öregtorony alsó, hengeres szakasza a vár legrégebbi része.

A vármúzeumban három tematikus kiállítás megtekintésére is válthatunk jegyet, de kombinált belépőjegyek is vannak.

A három állandó kiállítás, az Esterházy család történetét bemutató Ősgaléria, a hatalmas fegyvergyűjtemény és a családi kincstár.

A vezetés nélkül is látogatható Ősök Galériájában, a mintegy 300 darabos kollekcióban meglepődve fedezhetjük fel Drakula gróf, azaz Vlad Tepes portréját. Az ismeretlen ősök helyén ún. fantomokat szerepeltettek, így került ide ez a festmény is, amely amúgy a legnépszerűbb „ős” a mai látogatók körében és a világon, egyetlen épen maradt egész alakos portréja.

A 2013-ban megújult fegyvergyűjtemény Európa egyik legnagyobb, magánkézben lévő fegyvergyűjteménye. A kiállítás vitathatatlanul legérdekesebb és egyben legbecsesebb tárgya a magyar koronázási zászló. A lenyűgöző méretű koronázási zászló a magyar történelem eddig ismert legkorábbi, eredetiben fennmaradt koronázási országzászlója. A rengeteg fegyver és uniformis mellett kiállítottak egy eredeti, oszmán-török hadisátrat is. Az arzenálba vezetett túra része a várkonyha és a pékség meglátogatása, de itt láthatjukaz az 1642-ben felszentelt barokk stílusú várkápolnát, és a gyűjtemény egyik kiemelkedő értékét, a késő gótikus pottendorfi szárnyasoltárt.

Az Esterházy-kincstár az egyetlen – eredeti helyén megőrzött – főúri kincseskamra, így európai unikumnak minősül. A kiállítás fénypontja az egyedülálló ezüstszoba, Európa legnagyobb ezüst bútor gyűjteménye. Esterházy Pál herceg 1692-től gyűjtögette a mostis látható tárgyakat, nemcsak klasszikus értelemben vett kincseket, hanem a kor exotikus kuriózumait is megcsodálhatjuk a régi vitrinekben. A megőrzési szempontokat figyelembe véve, erősen korlátozott a látogatók száma, így jóelőre kell jegyet foglalni a főszezonban naponta kétszer, egyéb időben napi egyszer induló vezetett túrákra. A csoport létszámát is maximalizálták 9 főben.

Az utóbbi két kiállítás csak vezetéssel látogatható, bizonyos időpontban magyar nyelvű vezetés is indul.

A vár az állandó kiállítások mellett, sokféle, érdekes időszakos tárlatot is rendez, de élménytúrákon is részt vehetünk, az egyik legnépszerűbb a Draculade, a teliholdas vártúra.

A vár programjaiban külön fókuszt kapnak a gyermekek számára szervezett események, sok esetben a német nyelv tudása sem előfeltétel ezeknél, mivel több magyar vezető is dolgozik a várban. Mindenesetre előre érdeklődjünk a részletekről.

A külső várudvarban, ahová még jegy nélkül is el tudunk menni, találjuk a Grenadier éttermet, igen magas színvonalú vendéglátás, regionális fogások, első osztályú kiszolgálás jellemzi a népszerű helyet.

Gyakorlati tudnivalók

Cím: 7212 Forchtenstein, Melinda Esterházy Platz 1.

Telefon+43 (0) 2626 / 812 12, magyarul is!

Megközelítés

Soprontól 40 km-re, Mattersburgtól nem messze magaslik a vár, nagyon jól ki van táblázva, és már messziről látszik a jellegzetes épület. A vár előtt ingyen parkoló.

Nyitvatartás (2021):

május 1. – okt.31., 10.00 – 18.00., a pénztár 17 órakor bezár, az utolsó magyar nyelvű vezetés 16:30-kor indul. Kedd szünnap!

Novembertől márciusig
téli tárlatvezetések német nyelven péntektől - vasárnapig 11.00, 13.00 és 15.00 órakor, hétköznap, kedd kivételével: 11 és 13 órakor.

Belépő (2021):         

Hősök, kincsek, zsákmányok kiállítás (Ősgaléria): 15 €, kedv.: 13 € (vezetés nélkül, szabadon megtekinthető)

Fegyvergyűjtemény: 18 €, kedv.: 16 € (csak vezetéssel), magyar nyelvű vezetés 11.00 és 15.00 órakor

Kincstár: 18 €, kedv.: 16 € (csak vezetéssel), magyar nyelvű vezetés 11.30és 15.30 órakor

Családi kedvezmények vannak!

A Niederösterreich Card ingyenes látogatásra jogosít, de csak a vezetés nélkül látogatható kiállításra, a kincstár és/vagy a fegyvergyűjteményre külön kell jegyet váltani!

Részletes információk a vár honlapján - magyarul is!

Hüllőpark - Reptilienzoo Forchtenstein

A vár mellett, pár méterre találjuk a rendkívül népszerű hüllőparkot, melyet a Polaschek család alapított és már több generáció óta vezet. Számtalan hüllő, kétéltű, pók otthona a jól elrendezett, példásan üzemeltetett komplexum. A parknak külön parkolója van, nem lehet eltéveszteni a jellegzetes bejárati épületet. Lenyűgöző a gyűjtemény gazdagsága, a magyarázó táblák magyarul is olvashatóak, rövidek, de informatívak. Töméntelen mennyiségű kígyó, gyíkféle, krokodil, teknős sorakozik a terráriumokban, a nagyobb példányok, pl. a szárazföldi óriásteknősök egy szabadtéri részen csodálhatóak meg. A passzív nézelődést változatos programok, látványetetések, kígyósimogatások tarkítják. Gyermekes családoknak kihagyhatatlan látnivaló.

Gyakorlati tudnivalók

Cím: Melinda Esterhazy- Platz 6, 7212 Forchtenstein, a park közvetlenül a vár mellett, attól kb. 100 méterre van, saját parkolóval.

Nyitvatartás: Ápr. - szept.: minden nap 10.00 - 18.00, okt. - márc.: hétvégén, ünnepnap: 10.00 - 17.00, kasszazárás egy órával előtte.

Belépő: felnőtt: 14,50 €, gyerek (5-15): 8,50 €, diák, nyugd.: 10,50 €, 4 éves kor alatt ingyenes. Családi kedvezmények is vannak, pl. 2 felnőtt+két gyerek: 41,00 €

Részletes infók a hüllőpark honlapján - németül.

Rozália-kápolna

Fraknó várától pár kilométerre, a Rozália-hegység legmagasabb pontján (Heuberg 748 m) áll az Esterházy Pál herceg által 1670-ben emelt kora barokk stílusú Rozália-kápolna. Az egységes, korhű berendezésű, egyszerű külsejű kápolna is érdekes, de az előtte lévő térségről nyíló fantasztikus kilátás miatt éri meg ide leginkább felautózni. A kereszt mellől parádés panorámát élvezhetünk a várra, Nagymartonra, Kismartonra, a Fertő-tóra. A fraknói vártól tovább megyünk az országúton, mely felszerpentinezik a hegység hágójára, a kis Rozáliatelep házaihoz, az út jobb oldalán találjuk a parkolót, ahonnan egy gyalogúton pár perc alatt felsétálhatunk a hegy tetején álló kápolnáig.