Látványos, alpesi gyalogtúra, vízesések mentén a gleccser széléig

A Hohe Tauern Nemzeti Park Salzburg tartományra eső részének egyik legnagyszerűbb gyalogtúrája a Raurisi-völgy (Rauriser Tal) felső végén fekvő gleccserhez vezető tanösvény, mely az aranybányászok körútjával kombinálva tökéletes egész napos kirándulás élményét ígéri. A fizetős kocsiúton, majd gyalog elérhető Kolm-Saigurnból kapaszkodunk fel az impozáns Barbara-vízesés mellett, majd a menedékháztól járjuk végig a gleccsermorénákkal szabdalt, igazi magashegységi tájon a gleccser és az aranybányász tanösvényeket.

A túra hossza: 14,0 km

A túra időtartama: 6 óra

Szintkülönbség: 1000 m fel, ugyanannyi le

Kiindulópont:

Kolm-Saigurn, Lenzanger parkoló. Megközelíthető Rauris felől, végig a völgyben vezető országúton a Bodenhaus fogadótól kezdődik a fizetős szakasz, útdíj (2020): 9,00 €/személyautó. A parkoló már ingyen van. A környék kijelölt szálláshelyein kapott Nationalpark Sommercard birtokában egy alkalommal a vámút szabadon használható. A Zell am Seeből induló, Raurisban is megálló 640-es busszal egészen Kolm-Saigurnig tudunk menni, Vissza az Ammererhoftól indul a busz, így spórolunk közel 4 km-t, azonban figyeljünk a menetrendre. A Nationalpark Sommercard a buszra is érvényes!

A túra jellege:

Közepesen nehéz gyalogtúra kitűnően jelzett, kitáblázott turistautakon, ösvényeken magashegységi környezetben. A Natrufreundehaustól a vízesés mellett a Schutzhausig vezető út a legnehezebb, elsősorban meredeksége miatt. A Gleccser-tanösvény köves, sziklás talajon vezet, különösebb kihívást jó időben nem jelent. Rossz látási viszonyok esetén, zivataros időben más programot válasszunk. A felső részen kora nyárig hófoltokra is kell számítani.

Tipp: A túrát lehet kombinálni a meseszerű Rauriser Urwald (Őserdő) meglátogatásával, ebben az esetben ajánlott minél koraibb indulás!

A túra leírása

A Bodenhaustól kezdődő fizetős úton csak a Lenzanger parkolóig lehet hajtani, ahonnan még 1800 méter séta a völgyfőben fekvő Kolm-Saigurn. A murvás kocsiúton indulunk, egy rövid erdős szakasz után megnyílik a táj és végig parádés kilátást élvezve a Magas-Tauern háromezres hegycsúcsaira gyalogolunk a kényelmes úton. Elsősorban a Hoher Sonnblick (3106 m) látványa nyűgöz le, tetején jól kivehető a meteorológiai állomás épülete. Ausztria legmagasabban lévő obszervatóriuma már 1886 óta működik a csúcson, azóta összesen négy olyan nap volt, hogy ne dolgozott volna valaki a megfigyelő állomáson! Útközben ismerkedhetünk a Magas-Tauern vonulatára jellemző, tundraszerű tájjal, a rengeteg, nagy esésű patakkal, vízfolyással, a hegyoldalakon megcsillanó vízesésekkel. Hamarosan elérjük a jobbra leágazó Wasserfallweg körút indító kapuját, mely a környék vízeséseit fűzi láncra. A következő Y alakú elágazásnál egyenesen megyünk tovább, követve a patak, a Hüttwinkl Ache medrét, a bal oldali ágon fogunk majd visszajönni az Ammererhof felől.

Rövidesen elérjük a pár épületből álló Kolm-Saigurnt, a házcsoport közepén áll a Naturfreundehaus (1598 m) multifunkciós létesítménye. Az általában október közepéig nyitva tartó ház, Sonnblickbasis néven, egyrészt több fajta szállást biztosító menedékház, vendéglő, információs iroda és kiállítóhely is egyben. A természeti, történeti és bányászati kiállítás szabadon látogatható. Érdemes rápillantani az épület mögötti, rusztikus, kőből épült Zimmererhüttére, melyben három nagy kibérelhető apartmanlakást alakítottak ki. A Naturfreundehaus bal oldalához hozzáépített kis kápolna előtti részről indul füves aljú ösvényünk, pár lépés után a Nemzeti Park táblája és egy régi, festett fatábla (Schutzhaus Neubau) mellett lépünk be az erdőbe, átkelünk egy kis patakon, majd egy kereszttel díszített sziklafalhoz érünk. Itt kezdődik fáradságos kapaszkodásunk a piros-fehér-pirossal jelzett 122. számú turistaúton.

Lapos sziklákon lépdelünk, a problémásabb helyeken a falhoz rögzített drótkötélbe tudunk kapaszkodni. Az impozáns Barbara-vízesés alá érünk, kis hídon át keresztezzük a patakot, majd tovább emelkedik ösvényünk, egyre szebb kilátást nyújtva a zuhatagra és a mögötte előtűnő Hocharn (3254 m), a Goldberg-csoport legmagasabb, gleccserrel körülvett csúcsára. Visszafelé tekintve jól látszik a völgyfőben fekvő Kolm-Saigurn, mögötte a Ritterkopf jellegzetes alakú hegytömbje. Balra fent a füves hegygerinc tetején jól kivehető a Niedersachsenhaus épülete. Kiérünk a törpefenyő övezetből, egy táblás elágazásnál jobbra fordulva folytatjuk kapaszkodásunkat. Visszakanyarodik utunk a patakhoz, majd gyönyörű kilátást élvezve, a medret követve szerpentinezünk egyre feljebb. A következő táblás elágazásnál jobbra tartunk a Schutzhaus Neubau felé, a 122-es úton. Felérünk a plató szélén épült menedékházhoz, mely elől parádés panoráma nyílik a mélyben fekvő völgyre, tiszta időben, a horizonton a Hochkönig vonulata is látszódik. A Hohe Tauern Goldberg-csoportjának jellegzetes hegycsúcsai is jól beazonosíthatóak.

Az általában áprilistól szeptember végéig nyitva tartó Schutzhaus Neubau (2175 m) konyhája meleg ételeket, frissítő italokat kínál a turistáknak, de természetesen szálláshellyel is szolgál. A ház mögül indul a Tauerngoldrundweg, a környék aranybányászati tanösvénye, mely feljebb a gleccser tanösvénnyel kombinálódik. Induljunk is el körutunkra a drótkötélpálya felső vége alatt kezdődő ösvényen. Egyenesen, kissé jobbra tartva pár lépés után elágazáshoz érünk, itt érdemes egy kis kitérőt tenni a jobb oldali csapáson, mely a lélegzetelállító helyen fekvő, romos épülethez, a hajdani Radhaus-hoz visz. Lenyűgöző látvány a megmaradt fal, az előtte robajló patak zúgóival, a háromezres csúcsok kulisszáival. A Radhaus egy, a XIX. században épült, vízimalomszerű építmény volt, melynek vízenergiáját az innen induló, 1500 méter hosszú, síneken mozgó felvonóhoz adta, melynek, kőből rakott, nyílegyenes alapja máig megmaradt. A felvonó segítségével hozták-vitték a felszerelést, az ércet, a különböző alapanyagokat.

Térjünk vissza a tanösvényre, ezt megtehetjük a falmaradvány tetején húzódó csapáson is. A kék-fehér felfestésekkel jelzett tanösvényen egy kis híd után táblás elágazáshoz érünk, itt ágazik le jobbra a 122-es út a Sonnblick felé, mi maradunk a 32-es számú Tauergoldrundwanderweg útvonalán, mely balra felfelé kanyarodva követi a patak medrét. Pár méter után elérjük a Gleccser-tanösvény (Gletscherlehrpfad) első, indító információs tábláját (2190 m). A 13 állomásból álló útvonal az 1850 körül itt még vastag jégréteg visszahúzódásának helyszínén vezet végig, megismertetve a látogatókat a gleccserek természetéről, a különböző képződmények, morénák világáról, a klímaváltozás szemmel látható hatásairól. Az ún. kis jégkorszak végén, 1850 körül idáig, az egyes tábláig ért le a gleccser nyelve, az elmúlt másfél évszázadban a környék évi átlaghőmérséklete 1,5 Celsius fokkal emelkedett, ennek hatására több mint 1100 méterre húzódott vissza az olvadozó gleccser. A sziklákra festett kék-fehér jelzéseket követve, ösvényünk egyre magasabbra emelkedik a kietlen, holdbéli tájon, majd egy magaslatra felérve már jól látszódik maga a gleccser is, olvadékvizével és két kis tavával. Morénák és a jég által tükörsimára gyalult sziklákon érünk fel az útvonal legmagasabb pontjára, a 11-es táblához (2390 m), innen már lefelé kanyarog az út, a gleccsertó partjára. A patakmedret követve megyünk lefelé, kis hídon kelünk át a gyorsan zúgó gleccserpatakon, majd óriási sziklák közt kapaszkodunk felfelé a már látható romos épület irányába.

Elérjük a Gleccser-tanösvény végét jelző 13-as táblát, innen az aranybányász-úton, a Tauerngoldrundweg-en folytatjuk túránkat. A táj kissé zöldebb és barátságosabb lesz, a szanaszéjjel heverő sziklatömbök itt már nem a gleccser, hanem az ember tevékenységét, a bányászatot jelzik. A környék aranybányászatának legintenzívebb korszaka az 1800-as évek voltak, ekkor épült a Knappenhaus, a bányászok ellátására szolgáló épület is. Érdemes a környéken körülnézni, mindenhol az egykori bányászati tevékenység nyomaira bukkanunk, tárnák, hótól védő alagutak, különböző építmények romjai tanúskodnak a hajdani dicső korról.

Induljunk tovább észak felé, a szintet tartó, hegyoldalba vágott, szép kilátást nyújtó, jelzett tanösvényen. Újabb, az előbbinél jóval szerényebb romos épülethez érünk, a Bremserhäusl (2331 m) 1833-ban épült a Radhaustól induló felvonó felső állomásaként. Itt rakodták át a felszereléseket, ill. a kibányászott ércet, máig jól látható a felvonó kőből rakott, nyílegyenesen húzódó alapja. Az alacsony falszerű építmény mellett kezdjük meg ereszkedésünket vissza a Schutzhaus felé. Lejjebb, jobbról, a Fraganter Schartéből jövő, piros-fehér jelzésű 119-es út is csatlakozik hozzánk, majd rövidesen leérünk a Schutzhaus Neubau épületéhez.

A menedékháztól a már ismert ösvényen, a 119/122 sz. ösvényen indulunk lefelé, majd a táblával is jelzett elágazásnál jobbra térünk a 119-es útra a jelzőtábla Kolm-Saigurn leicht/Parkplatz Lenzanger irányába. Eleinte szerpentinen, majd kissé lejtős, a hegyoldalban harántoló, piros-fehér-piros felfestésű ösvényen gyalogolunk, végig nagyszerű kilátást élvezve a mélyben fekvő Kolm-Saigurnra és a körülötte magasló háromezres csúcsokra. Keresztezünk néhány hegyi patakot, leérünk a legelő övezetbe, majd vörösfenyő ligetekben ereszkedünk tovább. Páfrányos aljú, világos erdőben csatlakozik hozzánk jobbról, a Niedersachsenhaustól jövő 111-es turistaút, majd rövidesen újabb táblás elágazáshoz érünk. Amennyiben a Rauriser Urwald felé szeretnénk folytatni túránkat, itt egyenesen menjünk tovább a Gainschnigg Alm felé, ha visszamennénk a parkolóhoz, úgy kanyarodjunk élesen balra, a Kolm-Saigurn felé tartó ösvényre.

Az erdőből kibukkanva, az Erlehenalm legelőihez jutunk, majd az erdő szélén ereszkedve rövidesen leérünk a népszerű Ammererhof fogadó (1626 m) nagy épületéhez. A helyi jellegzetességeket kínáló vendéglőtől a széles, murvás kocsiúton gyalogolunk vissza kb. 1800 méter távolságban található parkolóig. Aki busszal jött, innen is vissza tud utazni a völgybe, Raurisba vagy egészen Zell am See-ig.