Szédítő mélységek, lenyűgöző sziklaszorosok, vízesések, végeláthatatlan lépcsősorok

Az Osztrák-Alpok legmagasabb vonulata és fő gerince, a Hohe Tauern északi szélén, a gleccserekből lezúduló hegyi patakok sok helyen vízesésekkel tarkított szűk sziklaszorosokban robognak a lenti völgyek felé. A hosszú Raurisi-völgy vizeit összegyűjtő Rauriser Ache, útjának végén, mielőtt a Salzach folyóba ömlik, több mint 100 méter magas sziklafalak közé vágott szurdokban zúg lefelé. Az évmilliók során kialakult bizarr természeti csodát merész vonalvezetésű, sziklába vágott utakon, a falakhoz erősített lépcsősorokon, biztonságos hidakon járhatjuk végig.

A túra hossza: 1,9 km

A túra időtartama: 1 – 1,5 óra

Szintkülönbség: 210 m fel, ugyanannyi le

Kiindulópont:

Taxenbach, Kitzlochklamm parkoló. Megközelíthető a Bischofshofen és Zell am See közti 311-es főútról, Taxenbach Salzburg felőli szélén kell letérni a Kitzlochklamm táblával is jelzett bekötőútra, mely átvezet a Salzach folyó hídján, majd jobbra fordulva érjük el a nagy, szabadon használható parkolót.

A túra jellege:

Rövid, közepesen nehéz gyalogtúra jól jelzett turistautakon, ösvényeken, fából ácsolt lépcsősorokon, hidakon, a problémásabb részeken korláttal biztosítva. Nedves időben csúszósak lehetnek a lépcsőfokok, a fajárdák. Gyerekekkel, már 6-8 éves kortól is járható, az útvonal rendkívül látványos, változatos és rövid. A bejáratnál sisakot is adnak, az extra biztonság érdekében, a belépőjegy árában benne van, gyerek méret is van.

Nyitvatartás, belépő:

Időjárástól függően május elejétől szeptember végéig minden nap 8 -18 óra, október elsejétől 26-ig 9 és 16 óra között. Részletes infók a szurdok hivatalos honlapján.

Belépő: felnőtt: 7,00 €, gyerek (6-15): 4,50 €. Nationalpark Sommercard-dal ingyenes!

Túra hosszabbítás:

Lehetőség van egy kb. 3 órás körtúrára, Maria Elend idilli fekvésű, búcsújáró kápolnáihoz, majd onnan Embach falun keresztül a 4-es számú, piros-fehér-pirossal jelzett, jól kitáblázott útvonalon vissza a szurdok parkolójához.

Via ferrata, Klettersteig:

A szurdok híres vasalt útjairól, hármat is kiépítettek a szurdokot határoló sziklafalakon. A családi útvonal, a Klammfloh B/C nehézségű, nem túl hosszú, ideális már azért egy kis tapasztalatot szerzett, nagyobb gyerekekkel. A Kitzklettersteig iszonyatosan látványos, modern, sportos kialakítású útvonal, meglehetősen hosszú, legalább 3 óra mászási idővel, C/D nehézséggel. Van egy Höhlensprint nevű variációja is, mely az ország egyik legkomolyabb, extrém útvonala E/F besorolással. A harmadik pedig a Freifall út, mely szintén nem könnyű, C/D nehézségű, főleg a folyamatos kitettsége miatt kedvelt, változatosan, kreatívan kiépített via ferrata. Az útvonalak csak a szurdok nyitva tartási idejében, a belépődíj ellenében járhatók végig, a megfelelő felszereléssel. Infó és brossúra a kassza épületében.

A szurdok látogatása

A parkoló melletti épületben tudjuk megvenni a belépőket, itt van egy kioszk is, mosdókat pedig vele szemben találunk. A bejárati épület mellett tudunk magunknak megfelelő méretű, sárga színű sisakot vételezni, melyeket majd ugyanitt fogunk visszaadni. A sisak viselése elméletileg a lehetséges kőomlások miatt kötelező, bár nem mindenki veszi fel, mi például nemes egyszerűséggel elfelejtettük. Ahogy belépünk a szurdokba, már pár lépés után előbukkan a Nagy Vízesés lenyűgöző, hangosan robajló zuhataga. A Kitzlochklamm évezredekig sötét, misztikus, átjárhatatlan, veszélyes helynek számított, még a helyi pásztorok, vadászok is kerülték, maximum a törvény elől menekülők rejtőztek ide. A középkorban a Rauris környéki aranybányászok vájtak egy hosszú alagutat kissé feljebb, de igazából csak 1833-ban tették először járhatóvá a sziklaszorost. A XIX. századi romantika korában lettek nagyon divatosak a hasonló, vadregényes természeti csodák, 1877-ben a helyi alpinista klub segítségével építették ki a látogatók által is biztonságosan használható lépcsősorokat, hidakat, ekkor lett teljes hosszában végigjárható a szurdok. Pár évvel később, 1882-ben ért el a vasút Taxenbachig, ekkor indult be igazából a turizmus, mely ma is töretlenül népszerűvé teszi a Kitzlochklamm szurdokot. Sajnálatos intermezzo történt nem is oly régen, 1974 júliusában egy 30 fős, leányokból álló iskolai osztály kirándult a szurdokban, az utolsó hídnál szerettek volna egy csoportos fotót készíteni, néhány gyerek felült a híd korlátjára, a többi a hídon helyezkedett el, amikor megadta magát a szerkezet és az egész híd, mind a 30 gyermekkel a szakadékba zuhant. Nyolc kislány vesztette életét a tragédiában, a többi gyermeket is súlyos sérülésekkel mentették ki a mélységből. A szurdok két évig volt lezárva, majd 1976-ban nyitották meg újra, a legmodernebb biztonsági megoldásokkal újraépített hidakkal, járdákkal, pallókkal.

A vízeséssel szemben kapaszkodunk fel a patak túloldalán, majd kis hídon kelünk át a rendkívül szűk szoros felett a túlpartra, ahol a sziklás meder fölötti, áthajló sziklafalba vágott, korláttal biztosított úton megyünk tovább. A kissé kiszélesedő völgyben már jól látszik az előttünk magasodó, irdatlan sziklafal a Kitz Klettersteig felirattal, nehéz elképzelni, de azon a falon építették ki az egyik vasalt utat. Egy pihenőhely után érünk a cseppkőbarlang bejáratához, a csak vezetővel látogatható járat meglehetősen alacsony és kb. 20 méter hosszú. Fahídon keresztezzük a mélyben robogó Rauriser Ache patakot, majd megkezdjük kapaszkodásunkat a végeláthatatlanul hosszú lépcsősorok szerpentinjén. Feljebb bepillanthatunk a szurdok legszűkebb szakaszába, az Ördög-szorosba (Teuelsschlucht), majd egy elágazáshoz érünk.

Itt fogunk majd visszajönni, de most forduljunk jobbra, tovább követve a lépcsősoron a kanyont. Egy-két kisebb, sziklába robbantott galéria következik, majd egy zöld színű tábla mutatja az Ederspitz nevű, hihetetlenül magas és karcsú sziklatűt, melynek tetejét kereszt koronázza. Egy újabb alagút után kibukkanunk a 2008-ban épült új fahídhoz, a modern, környezetbarát és fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vett híd tervezése és építése kisebb fajta mérnöki csoda volt. A hídról be tudunk nézni a szurdok talán legsötétebb, legszűkebb sziklaszorosába, a másik oldalon a völgy kitágul, szemben, feljebb már látjuk az újabb hidat, lent a mederben a szurdok jelképévé vált havasi gyopár felfestést a meder egyik szikláján. Sziklafalba vágott úton érünk fel az újabb hídhoz, ez volt az a híd, melyik 1974-ben 8 gyerekéletet követelve leszakadt. A tragédia emlékművét a túlparton találjuk.

Pár lépésre jutunk el a szurdok végét jelző kijárati kunyhóhoz, amennyiben tovább túrázunk Maria Elend felé, úgy a sisakokat itt is le tudjuk adni. Ugyanazon az úton menjünk vissza az alagutak utáni elágazásig, ahol jobbra fel kanyarodva folytatjuk látogatásunkat. Egy nagy fal elé érkezünk, a hajdani remetelak (Einsiedelei) helyére. A középkor óta laktak ide húzódva, mindentől elzárva remeték, az utolsó 1913-ban halt meg. Egy-két létesítmény nyomait még láthatjuk, pl. az egykori mosókonyha maradványait. A jobb oldali alagutat bányászok kaparták ki arany után kutatva, ez zsákutca, viszont a felső, bal oldali alagút teljes hosszában átjárható. Ez a Ritz-tárna (Ritzstollen), melyet 1553-ban vájták ki helyi bányászok és most mi is végig megyünk rajta, az alagút szerényen kivilágított, egy lámpa jól jöhet. Kiérve az alagútból hangulatos ösvényen megyünk tovább, rövidesen balra kínálkozik egy letérő az Embacher Rast pihenő- és kilátóhelyhez, melyről a burjánzó növényzet miatt nem sok kilátás van, viszont nagyon hangulatos kis hely. Utunk következő szakasza kényelmes, enyhén lejtős, széles gyalogút, melyről, a távvezetékek után balra tér le egy táblával is jelzett keskeny ösvény, melyen pár perc alatt leszerpentinezünk a parkolóba.