Gyalogtúra a Püspökszentlászló feletti bükkerdőben

A Keleti-Mecsek ékszerdoboza, a Zengő északi oldalában, mélyen az erdőrengeteg szívében fekvő apró, egyutcás falu, Püspökszentlászló. A teljesen elnéptelenedett település az utóbbi években üdülőfaluként támadt fel poraiból, legtöbb háza szépen felújítva sorakozik egyetlen utcája északi oldalán. Az idegenforgalom fellendülőben, az egykori püspöki nyári rezidenciául szolgáló kastélyegyüttest is rendbe tették és 2016-tól már vezetett túrán is végigjárható. A kastély körüli, romantikus hangulatú arborétum pedig kicsinosítva várja a látogatókat tavasztól őszig. A nevezetességek megtekintését remekül tudjuk kombinálni egy rövid, változatos túrával, a fenséges bükkösben fekvő Mária-kápolnához és a Zarándok-kúthoz.

A túra hossza: 7,3 km

A túra időtartama: 2,5 óra, tiszta menetidő

Szintkülönbség: 140 m fel, ugyanannyi le

Kiindulópont:

Püspökszentlászló, a falu nyugati szélén fekvő parkoló. A településre csak engedéllyel lehet behajtani! Hosszúhetényből, a Fő utcáról a Trianon emlékműnél kell jobbra letérni a Kossuth Lajos utcára, tábla jelzi az irányt, a falu utolsó házától az aszfaltút kőzúzalékos, meglehetősen kátyús, de jól járható földútra vált, ezen még jó másfél km-t kell zötykölődni Püspökszentlászlóig. Tömegközlekedés nincs, a Hosszúhetény kultúrház buszmegállótól gyalog 3 km túránk kiindulópontja.

A túra jellege:

Könnyű gyalogtúra viszonylag jól jelzett turistautakon, ösvényeken. Gyerekekkel, 8 éves kortól bátran végigjárható. Az arborétum március 15-től október 31-ig, 500 Ft belépődíj ellenében látogatható (14 év alatt ingyenes), ha a kastélyt belülről is meg szeretnénk nézni, akkor legalább 3 munkanappal korábban jelezve, előzetes bejelentkezéssel tudjuk ezt megtenni, 1000 Ft/fő a belépődíj!  Telefon: +36 30 296 0467. 2022-ben már sajnos zárva volt az arborétum hátsó kapuja, ahol ki lehetett régebben jönni a kertből és közvetlenül felmenni a Zarándok-kúthoz! A körtúra lehetőség így megszűnt, a forráshoz és a kápolnához a Sárga sáv és a Sárga kör jelű úton tudunk felmenni és ugyanazon az úton visszajönni.

 

A túra leírása

A falu bejáratánál kialakított kis parkolóban hagyhatjuk a kocsit, innen indulunk az egyetlen, a fő utcán át a Püspökszentlászló másik végén fekvő kastélyig. Érdekes módon a jobbra lent a Hosszúhetényi-vízfolyás meredek völgyét követő utca egyetlen oldalán, az északin áll az összes ház. Az eredetileg az Árpád-korban alapított falu a török hódoltság idején elnéptelenedett, majd az 1700-as években főként német telepesekkel éledt újjá. Elnevezését a legenda szerint Szent László királyunkról kapta, aki egy alkalommal a környéken vadászott, közben nagy vihar tört ki a Zengő felett, a király kíséretével együtt egy közeli remetebarlangban lelt menedéket. Hálából kis kápolnát építtetett a remeték számára, mely a település alapja lett.

A nehezen megközelíthető, kövezett út nélküli kis település a II. világháború után szép lassan teljesen kihalt, az utóbbi években több házat is megvettek, felújítottak, nyaralóként vagy vendégházként használják őket. A legnagyobb épület a falu közepe táján fekvő, a jezsuita rendhez tartozó Életrendezés Háza, melyben különböző lelkigyakorlatokat, elvonulásokat tartanak. A kanyargó utca jobb oldalán kis harangláb mellett megyünk el, majd már látjuk is a falucska túlsó szélén álló, az arborétum faóriásai ölelésében megbújó komplexumot, a kastélyt és a vele egybeépült templomot.

A kert kapuja előtt balra a Hettyey-forrás vizéből frissülhetünk fel. Legutóbbi ott jártunkkor (2022. május) sajnos kiszáradva találtuk a kutat. A templom és a kastély építése gróf Esterházy Pál László pécsi püspök nevéhez fűződik, egy régebbi kápolna helyén épült 1797-ben, kvázi titkos kolostorként a pálosok számára, miután II. József feloszlatta a szerzetesrendeket. A klasszicizáló késő barokk stílusú templomot később összeépítették a kastéllyal. A templom szabadon látogatható, a 2016-ra teljesen felújított kastély csak vezetett túra keretében nézhető meg. Hetyey Sámuel püspök 1898-ban teljesen felújíttatta a kastélyt és kialakíttatta az előtte fekvő arborétumot. Az épület harmadik építtetője gróf Zichy Gyula püspök volt, aki 1906-tól folytatta a nyári rezidencia fejlesztését.

A szocializmus éveiben idős nővérek szociális otthonaként funkcionált az egyre rosszabb állapotú épület, 1955-ben pár hónapig itt őrizték a koncepciós perben elítélt magyar egyházfőt, Mindszenty József bíborost, később még Grősz József érsek is csatlakozott a kényszerű pihenőhöz. A kastély falán fekete márványtábla emlékeztet a gyászos időkről, az épületben pedig kis emlékkiállítást szenteltek Mindszenty érseknek.

A dimbes-dombos, de jól áttekinthető arborétumot átszövik a kényelmes sétautak, a kastély előtti kis tóban tükröződő épületegyüttes megkapó látványt nyújt.  A kiadós arborétumi séta után, sajnos már nem tudunk kimenni a hátsó kapun, így a Magyar Zarándokút sem erre megy már, bár a legtöbb térképen még jelölik. Kénytelenek vagyunk visszamenni a a botanikus kert kapujához, és jobbra fordulva a széles úton kerüljük meg a kastély épületét, balra a hegyoldalban, a temetőt látjuk. Egy hatalmas platánfánál elágazáshoz érünk, jobbra fordulunk a Sárga sáv és a Kék négyzet jelű széles földútra, mely egy darabig követi az arborétum kerítését, majd balra kanyarodva emelkedik lassan tovább. Vizenyős területre érünk, a nyáron dzsungelszerű, benőtt Korsoma-rétre. A mélyútra váltó turistaút megközelíti a tőle balra futó erdészeti műutat, melyre a Kék négyzet jelek, balra, ráfutnak. Mi maradunk a tovább egyenesen haladó Sárga sáv jelzésű úton, mely komótosan emelkedik a Zengő árnyas, északi oldalában. Az újabb jelzőtáblás elágazásnál a Zarándok-kút felé tartó, Sárga kör jelű útra térünk jobbra.

Mintegy 600 méter sétával újabb jelzőtáblás elágazáshoz érünk, ahol jobbra fordulva pár perc alatt elérjük a felújított Mária-kápolnát. Padokon pihenhetünk meg az idilli környezetben. A kápolnától az élesen délnek forduló jelzett úton maradva, szép bükkösben pár perc alatt jutunk ki a szép környezetben foglalt bő vizű Zarándok-kúthoz. Ugyanazon az úton térünk vissza a kastélyhoz, amennyiben van még energiánk, felsétálhatunk a kastély mögötti szerpentinen a Szent László-szoborhoz. A templomtól a már ismert úton érünk vissza kiindulási pontunkra.

Gyakorlati tudnivalók

Nyitvatartás:

Arborétum

Márc.15 – okt. 31., minden nap 10.00 - 18.00.

Kastély

Csak előzetes bejelentkezéssel látogatható, legalább három munkanappal korábban jelezve, minimum 10 fős csoportok indulnak!

Belépő

Arborétum: 500 Ft, 14 év alatt ingyenes. Kastély: 1000 Ft/fő. A templom az arborétum jegygel látogatható.

http://puspokszentlaszloikastely.hu