Kerekezés a güssingi Batthyány-vártól a heiligenbrunni (szentkúti) pincefaluig

Dél-Burgenland lankás dombvidéke sűrű, jól kiépített kerékpárút hálózattal és remek infrastruktúrával várja a biciklis kirándulókat. Egyik kedvenc túraútvonalunk a síkságból markánsan kiemelkedő sziklaszirten álló, középkori eredetű Batthyány-vár alatti Güssing (Németújvár) környékén tekereg. A némi túlzással Paradicsomi útnak (Paradiesroute) keresztelt útvonalon, bukolikus tájon, idilli szőlődombok közt kerekezünk Heiligenbrunn mesebeli, fehérre meszelt, zsúpfedeles házakból álló, védett tájképi értékű Pincefalujába, a régióra jellemző Uhudler bor hazájába. Az érdekes ízű, gazdag, gyümölcsös aromájú rozébor kóstolását a Weinidylle Natúrpark moschendorfi Bormúzeumában folytatjuk, majd takaros kis falvakon keresztül tekerünk vissza Güssingbe a kitűnően járható, szilárd burkolatú kerékpárutakon.

A túra hossza: 37,5 km

A túra időtartama:

Félnapos túra, borkóstolásokkal, várlátogatással egész napos program

Szintkülönbség: 480 m fel, ugyanennyi le

A túra jellege:

Hagyományos kerékpárral közepesen nehéz útvonal a szintkülönbség miatt. Átlagos kondíciójú kerékpárosoknak érdemes e-bike-ot bérelni, az elektromos rásegítésű bringával játszi könnyedséggel hajtunk fel a dombokra. Az útvonal legnagyobb része kitűnően kitáblázott, felfestésekkel is jelölt út, mely sokszor elkülönített kerékpárút vagy csekély forgalmú, helyi jelentőségű közút. Végig szilárd burkolatú, jó minőségű, aszfaltos utakon tekerünk.

Kiindulópont:

Güssing (Németújvár), Hauptplatz, Fő tér. Saját kerékpárral ideális kiindulópont, parkolni a közelben lehet, fizetős parkolóhelyeken. Amennyiben a Freiraum szállóban béreljük a kerékpárt, a hotel előtt ingyenesen tudunk parkolni. Heiligenbrunnból is indíthatjuk a túrát, a faluban több biciklibérlési lehetőség is van.

Kerékpárkölcsönzés:

Güssing, Hotel Der Freiraum, Europastrasse 1A, a modern szálló a város északi külterületén található, kitűnő e-bike választékkal. Mi is itt béreltünk bringát, a kocsit a szálló előtt lehet hagyni, minden nap nyitva, 7.30 – 21.00. Heiligenbrunnban, a Hotel Krutzlerban is lehet még e-bike-ot bérelni, cím: Heiligenbrunn 16, a fő úton a legnagyobb épület, nem lehet nem észrevenni.

Hosszabbítási, rövidítési lehetőség:

Güssingből indulva semmiképpen se hagyjuk ki a legérdekesebb látnivalókat, a heiligenbrunni pincefalut és a moschendorfi Weinmuseumot, a Bormúzeumból rövidíthetünk, ha egyből visszafelé hajtunk az R1 kerékpárúton. Amennyiben van időnk és kedvünk, Maria Weinberg után ne menjünk balra Steinfurt felé, hanem tekerjünk tovább a jelzett kerékpárúton (B61, R1), majd a B57-esen térjünk le később balra és Deutsch Ehrensdorfon keresztül ereszkedjünk le Steinfurton át az eredeti útvonalra.

A túra leírása

A Güssing északi részén, ipari övezetben álló Freiraum szállótól indulunk a város közepén trónoló vár felé. Az 57-es főútra kiérve, balra kanyarodunk, be is kerekezhetünk végig a Wiener Strassén a városközpontba, érdemesebb azonban az első adandó elágazásnál jobbra letérni a forgalmas útról a B60 jelű kerékpárútra. Rövidesen elérjük a kis Strem folyó partját, még a híd előtt balra fordulunk és kényelmes bicikliúton, egyre szebb kilátást élvezve a Batthyány-várra gurulunk be Güssing házai közé. A kultúrközponthoz érve jobbra fordulva megyünk át a hídon, a Schulstrasse a Grabenstrasséba torkollik, melyen balra kanyarodva érünk ki a forgalmas Marktplatzra. Itt élesen jobbra hajtunk tovább Güssing főutcáján, ill. fő terén, a Hauptplatzon. A jobbra lévő ferences templom alsó szintjén találjuk a Batthyány család kriptáját, mely sajnos elég rapszodikusan van nyitva. Tekerjünk végig a városka hangulatos főutcáján, mely tulajdonképpen a meredek vulkáni kúpon épült, látványos Batthyány-várat öleli körül. A B61 (Wildpark Radweg) és az R1 (Jubiläumsradweg) kerékpárútvonalon haladunk egészen a városka körüli 60-as főút kereszteződéséig, ahol egyenesen a házak melletti bicikliúton folytatjuk utunkat.

Az R1-es út a következő elágazásnál jobbra tart Jennersdorf felé, innentől jó darabig a B61-est és az időközben ide csatlakozott Paradiesroute útvonalat követjük St. Nikolaus településrész takaros kis házai között. A gyér forgalmú helyi útról kissé jobbra, egy még csekélyebb forgalmú mellékútra kalauzolnak a jelzések, kiérünk a házak közül és közepesen meredeken emelkedő aszfaltúton, szőlők, gyümölcsösök közt tekerünk. Erdős rész után meredek lejtőn gurulunk Glasing falucska szélére, majd újból felfelé megyünk. Erdők, mezők, szőlők, pincefaluk váltogatják egymást a hangulatos, dimbes-dombos szakaszon.

Végig a B61-est követjük, Stremerberg szőlőhegy után egy hosszabb, árnyas erdei szakasz következik, majd legurulunk egy szélesebb, keresztező aszfaltútra, ahol balra kanyarodunk. Ez a híres Euro Velo 13, a Vasfüggöny-út útvonala is egyben. Kellemesen meredek lejtőn gurulunk be a heiligenbrunni pincefaluba. A szentkúti pincefalu Dél-Burgenland egyik leglátványosabb látnivalója, 108 műemlékvédelem alatt álló, túlnyomórészt zsúpfedeles borospince sorakozik a domboldalon, mesés látványt nyújtva. 2014-ben elnyerte Burgenland legszebb helyének címét is. Több épületben kóstolhatjuk meg a helyi borokat, a legjellegzetesebb helyi fajta, a különleges illat- és ízvilágú, rozé jellegű Uhudler, mely egyedül itt Dél-Burgenland szőlődombjain terem, és az utóbbi években reneszánszát éli. Az első korty általában váratlanul éri a kóstolót, de jól behűtve sokan megkedvelik a zamatos, erős illatú nedűt. Nekünk az Uhudler habzóbor változata, a frizzante ízlett a legjobban.

Az összes pinceépület magántulajdonban van, néhányukban működik időszakos kimérés, de általában egyet-kettőt szinte mindig nyitva találunk. Mindjárt ahogy leérünk a pincefaluba, a kereszteződésnél forduljunk élesen balra, ez a Kellergasse, a pincefalu főutcája. Legurulunk a főútig, ahol a nagy, fából készült Uhudler boroskancsónál jobbra kanyarodva hajtunk be a faluba. A rendezett kis falu túlvégén, a templom alatt találjuk a település névadóját, a Szentkutat, mely az egykori kútház utódjaként épült Ulrik-kápolna tövében fakad. A híres szemorvos, a szegények doktora Batthyány-Strattmann Lajos is innen hordta a szembetegségekre is hatékony gyógyvizet. A tűzoltóság közelében ágazik le a B57 (Weinidylle Radweg) keleti irányba, melyen elhagyjuk Heilgenbrunn házait.

Keskeny, mezőgazdasági használatú aszfaltúton vágunk át a Strém-patak széles völgyén, a patak után a Hagensdorf felé vezető országutat is keresztezzük, majd jó minőségű dűlőúton folytatjuk tovább túránkat. Rövidesen derékszögben balra kanyarodunk, kiérünk egy országútra, melyen jobbra tartva hajtunk ki a magyar határátkelő felé tartó főútra. Balra fordulunk, a körforgalomnál pedig egyenesen követjük tovább a B57-es kerékpárutat. A remek minőségű aszfaltcsíkon, egy elágazásnál érdekes formájú, fából ácsolt kilátóról tekinthetünk körbe, szép kilátás nyílik a Strem völgyére, nyugat felé jól kivehető Güssing vára, mögötte már a stájer hegyek zárják a horizontot.

A kilátótól forduljunk a kis átkötő útra északi irányba, mely kivisz egy keresztező mezőgazdasági aszfaltútra, mely igen fontos kerékpárút, az Euro Velo 13, az R1, B57, B61 és a Paradiesroute is itt fut. Jobbra kanyarodunk és pár perc alatt kivezet utunk a forgalmas 56-os főútra, mely mellett szerencsére elkülönített, biztonságos pályán vezet a kerékpárút. Az erdős szakasz, a balra fekvő moschendorfi Weinmuseumnál ér véget, itt balra le is térünk az országútról, de előtte tegyünk egy látogatást a skanzen jellegű Bormúzeumba, ahol ismét áldozhatunk az Uhudler oltárán. Régi bortermelő eszközöket is láthatunk a több százéves, zsúpfedeles pinceházikókban, a minden délután nyitva tartó Vinotékában pedig a helyi erőkkel együtt kortyolgathatjuk a környező szőlőhegyek levét.

Észak felé folytatjuk utunkat a Pinka völgyében, a szőlőhegyek alján kanyargó dűlőúton rövidesen megpillantjuk a balra a dombon álló Maria Weinberg búcsújáró templomot. Ha E-bike-unk van, érdemes feltekerni a kissé meredek úton a gótikus eredetű, barokk berendezésű, szépen rendben tartott templomhoz, melyet sírkert vesz körül. Visszatérve a kerékpárútra a pinkakertesi szőlőhegynél az út nagy jobb kanyart vesz, itt balra térünk le, majd pár méter után dönthetünk, hogy a rövidebb vagy a hosszabb útvonal verziót járjuk végig.

A rövidebb út egyenesen megy tovább Steinfurt felé, az erdős, nyugodt aszfaltút nem kijelölt kerékpárút, de kellemes szakasz. Amennyiben van még kedvünk és energiánk a Weinidylle Naturpark lankáin tekerni, az még jó 12 km-rel dobja meg itinerünket. Északi irányba követjük a B57, B61, R1 és Paradiesroute útvonalát a szőlőhegy aljában, majd kb. 2,7 km után balra fordulunk a B61 és R1 jelű útra, melyen további 3 km után egy erdős résznél kanyarodunk ismét balra a B57-es (Weinidylle) bicikliútra, mely kivisz a horvát és a német Ehrensdorf közti útra, ahol balra kanyarodva tekerünk be Deutsch-Ehrensdorf házai közé. Pár km után jön Steinfurt, ahol a becsatlakozunk a rövidebb útvonalba.

A faluból kellemes lejtőn gurulunk le Strem faluba, ahol a főutcáról balra, a Lindenstrasséba fordulunk, az R1 kerékpárút tábláit követve Güssing felé. Egy mezőgazdasági mellékút első osztályú aszfaltcsíkján Urbersdorf falucskába érünk, azon áttekerve a bicikliút hamarosan kiér az országút mellé, ahol áttérünk a túloldalán kiépített, elkülönített kerékpárútra, mely egyre szebb kilátást nyújtva a Batthyány-várra, ér be Güssingbe.  A Freiraum szálló felé egyenesen menjünk a Stremtalstrasse, Raiffeisenstrasse útvonalon, majd jobbra fordulva a Wiener Strasse visz ki minket a városból. A városközpontba az R1 kerékpárút felfestéseit, tábláit kövessük, mely kissé zabolátlanul kanyarogva kis forgalmú utcácskákon, közökön keresztül visz be  Güssing fő terére.