Kilátótornyok, romantikus patakvölgyek és a Mátra legnagyobb tava

A Mátra déli kapujából, Mátrafüredről induló körtúránk elején a Kozmáry-kilátóból vesszük szemügyre a lankás tájat, majd Lajosházán keresztül hatolunk be a hatalmas kövekkel borított, félhomályos Nagy-völgybe. A Rakott út régi szekérútján kapaszkodunk fel a Mátra déli hegyeire, a Farkas-kút érintésével hazánk egyik legmagasabban fekvő természetes tavához, a Sás-tóhoz jutunk. A romantikus tó felett magasodó kilátótoronyról is ismert kirándulóközponttól ereszkedünk vissza Mátrafüredre.

A túra hossza: 14,6 km

A túra időtartama: 4,5 óra nagyobb pihenők nélkül

Szintkülönbség: 400 m fel, ugyanannyi le

Kiindulópont:

Mátrafüred, központ, Gyöngyöstől északra, a 24-es főút mentén. Buszmegálló a Parádi út, Béke utca sarkán. A Gyöngyösről induló kisvonat végállomása is a közelben van. Autóval a Béke utcán vagy kissé feljebb az üdülősor utcán is meg tudunk állni, de a nagyobb turistáknak szánt parkoló, az országút túloldalán, a Hegyi Sportok Bázisa mögötti területen található.

A túra jellege:

Könnyű, egész napra kiterjeszthető gyalogtúra jól jelzett turistautakon, ösvényeken. Közepesen meredek, de rövid kaptató a kilátóhoz és a Dobogó-hegyre, enyhe, de hosszabb emelkedő a Rakott úton. A Nagy-patakon egy ízben gázlón kell átkelni, de a patak vize általában sekély, nem okoz gondot az átkelés. Vízvételi lehetőség az Ilona-kútnál és a Farkas-kútnál, de a Lajosházi panzióban is újratölthetjük kulacsainkat. Több vendéglátóhely Sástón és Mátrafüreden.

A túra leírása

Mátrafüred központjából, a buszmegállótól vagy a kisvasút végállomásától indulunk, a Zöld sáv és a Sárga jelzésű Béke utcán megyünk el a keresztező Üdülősor utcáig, melyen balra fordulunk, a S jelekhez csatlakozik Zöld + jelzés is. A Kilátó utcára jobbra bekanyarodva érünk fel a Hegyalja utcához, ahol egy faragott fakapun át kanyargó lépcsősoron kapaszkodunk fel a Dobogó-hegy déli oldalában állított Kozmáry-kilátóhoz. Az első tornyot 1900-ban építtette Kozmáry János gyöngyösi kereskedő, a róla elnevezett kilátó mai formáját 1939-ben kapta. A jellegzetes formájú, bástyára emlékeztető építmény felső szintjéről remek kilátás nyílik Gyöngyösre, a Sár-hegyre, ill. a Kékes-tető környékére.

Folytassuk tovább túránkat a S jelű ösvényen a Dobogó-hegy (398 m) cserjés, köves oldalában, egy sziklaszirtről pompás panorámát élvezhetünk Gyöngyös környékére és még a kilátó toronysisakja is kikandikál a fák közül. Szintbe érő utunk nemsokára elágazáshoz ér, balra megyünk tovább a Zöld sáv jelzésű úton, a tábla szerint Bagolyirtás felé. Szép, ligetes tölgyesben, a Tarma-oldalban fut kényelmes sétautunk, majd egy mező szélén elérünk egy jelzetlen földutat, keresztezünk egy száraz vízmosást, és kiérünk az idilli fekvésű Haluskás rétjére. Szép kilátás kíséri utunkat az erdő szélén, a rét végén a széles földút balra kanyarodik el, a Zöld jelzések egy keskeny ösvényre vezetnek, melyen pár lépés után elágazáshoz érünk.

A Z + jelzésű út innen indul balra, a Kis-hegy megkerülésével Gyöngyössolymosra, mi maradunk a jobbra forduló Zöld sáv jelzéseken, a kőzúzalékos, széles út kiér a Cserkő-bánya kőfejtőjének felső peremére, majd befordul az árnyas erdőbe. Keresztezzük a Kis-Hidas-folyás erecskéjét, fokozatosan, enyhén emelkedő, széles földúton gyalogolunk tovább, először a tájvédelmi körzet, majd a fokozottan védett természeti terület táblát elhagyva érünk az Ilona-kút foglalt forrásához. Kellemes utunk elágazáshoz ér, a Z + jelű, jobbra tartó úton le tudjuk rövidíteni túránkat, az ösvény a Sárga jelű útba torkollik, melyen közvetlenül a Farkas-kúthoz tudunk menni, de így a túra legszebb szakaszait kihagynánk, a Nagy-völgyet és a Rakott utat.

Szóval maradjunk a Zöld sávon, mely pár perc alatt levisz egy félhomályos völgybe, a turistaútcsomópontban több jelzés is találkozik, mi rátérünk a balról jövő (S∆) kocsiútra, átmegyünk a Nagy-patak hídján, majd a Z, S□, S∆, Z+ jelzésdömping a panzió kerítése mellett vezet ki a Lajosházi panzió tágas rétjére. A Nagy- és a Szén-patak összefolyásánál, egy mély katlanban fekvő Lajosháza a gondozott kertben lévő panzió épületéből és a mátrai kisvasút állomásából áll. A kisvasútnak régen ez volt a végállomása, de már tovább, Szalajkaház nevű megállóig megy. Rövid pihenő után induljunk is tovább, visszamegyünk a hídhoz, majd még előtte, balra fordulunk a Z+ jelű, a völgyet követő, széles gyalogútra.

Az ifjúsági vándortábor faépületei után a köves patakmedret szorosan követő utunk az 1970-es években felszedett kisvasút vonalának egykori töltésén halad. Később Z+ jelű utunk közvetlenül a vadregényes Nagy-völgy aljában halad, a hatalmas, mohos sziklákkal borított meder mellett gyalogolunk, később gázlón át váltunk partot. Néhol még láthatjuk is az egykori vasúti hidak maradványait, pillérjeit. Újból a töltésen haladva, elágazáshoz érünk, elhagyjuk a félhomályos Nagy-völgyet, az élesen jobbra felfelé meginduló Z jelzésű úton, mely meredeken tart felfelé a hegyoldalban. Az ún. Rakott út támfallal megerősített, kövekből rakott régi szekérútján emelkedünk, a romantikus szakasz mohalepte sziklák közt visz egyre magasabbra, néhol az útra kidőlt fákat kell kerülgetni, egy részen a lombok által kissé korlátolt kilátás is nyílik nyugat felé.

Kőtenger szélén érünk fel a keresztező Sárga jelű gyalogútra, melyen balra fordulva kapaszkodunk tovább. A következő táblás elágazásnál jobbra kanyarodunk a Sárga O jelű ösvényre, mely egy darabig a forgalom elől elzárt görgői műúttal párhuzamosan halad, majd levezet a Farkas-kút forrásához, ahol pihenőpadokat, esőbeállót találunk. Átmegyünk a kis patak felett, majd a Sárga + jelű turistaúton megyünk tovább Sástó felé, az ösvény az erdészeti út mellett, azt szorosan követve fut, nedves, csúszós talajon jobb választás a köves út, melyen a Sástói tanösvény információs táblái és játékos állomásai is találhatók. Hamarosan kibukkanunk a tágas Sástói-réten, és kiérünk hazánk legmagasabban fekvő természetes tavának, a Sás-tónak fűzfákkal szegélyezett partjára. Érdemes körülsétálni a tavacskát, felmászni az egykori olajfúrótorony kilátójába, piknikezni vagy valamelyik vendéglátóhelyen enni egy jót.

A tó déli partjától a Sárga jelű úton megyünk vissza Mátrafüredre, az üdülők között futó kocsiút később ráfut a 24-es főútra, jelzett ösvényünk jobbra tart, egy darabig még párhuzamosan megy az országúttal, majd a Körtvélyes ritkás, ligetes oldalában megkezdi ereszkedését Mátrafüred felé. Útközben pompás kilátást élvezhetünk a Kékes irányába, visszatekintve jól látszik a Sástói kilátó sárga fémtornya is. Meredeken ereszkedünk a régi szánkópálya aljáig, elérjük a keresztben futó Zöld sáv jelű utat, melyre, balra kanyarodva érünk be Mátrafüred házai közé. A jelzett út a Béke utcára tér, melyen visszaérünk kiindulási pontunkra, Mátrafüred központjába.