Csodás bükkerdő, középkori vár, pazar kilátás

A Keszthelyi-hegység északi részének változatos látnivalói közül kiemelkedik a kúp alakú, vulkanikus bazalt csúcs tetején trónoló Tátika vára. A középkori falmaradványokhoz fenséges bükkszálerdőben kapaszkodunk fel az Országos Kéktúra útvonalán, a hegy tetejéről, a romok mellől szép kilátást élvezhetünk a zalai táj lankáira. Hangulatos erdőn át ereszkedünk vissza a déli oldalon, tavasszal pedig látványos és illatos medvehagyma tengeren át gázolva jutunk le a Tátika hegyéről.

A túra hossza: 7,5 km

A túra időtartama: 2,5 óra, nagyobb pihenők nélkül

Szintkülönbség: 190 m fel, ugyanannyi le

Kiindulópont:

Zalaszántó, Hidegkúti major (buszmegálló). A falutól északra, az országút jobb oldalán lévő major előtt, táblával is jelzett bekötőút indul. A makadámút mentén hagyhatjuk az autót, de kb. 200 métert még beljebb is tudunk menni, oda, ahol a Kéktúra balra lekanyarodik a kocsiútról, ott is van pár hely az autóknak.

A túra jellege:

Könnyű, családi túra kitűnően jelzett turistautakon, ösvényeken, a visszafelé vezető erdészeti kocsiút jelzetlen. A közvetlen a várromokhoz vezető KL jelzésű ösvény meredek szerpentin. A hegy déli oldaláról levezető ösvény nyáron néhol sűrű aljnövényzeten vág keresztül, de jól jelzett, kora tavasszal mindent beborít a medvehagyma. Útközben vízvételi lehetőség nincs.

A túra leírása

Az országút és az erdészeti út találkozásánál, balra fent a fák között pihenőhelyet és esőbeállót is találunk, de a névadó Hideg-kút vize már sajnos kiszáradt. Induljunk el a murvás úton, 200 m után az Országos Kéktúra jelzései balra, egy kellemes, árnyas gyalogútra kalauzolnak. Pár perc múlva egy nyiladéknál az OKT információs táblájához érünk, majd kellemes utunk lassan, de biztosan emelkedve közelít a Tátika irányába. Termetes bükkfák közt gyalogolunk, ősszel meseszép, színes avarszőnyegen lépdelve, később széles jobb kanyart vesz utunk, előtűnik a Tátika sziklás hegygerince. Kék jelzésű ösvényünk meredekebbé válva ér egy táblás, pihenőpados elágazáshoz.

Balra térünk a várhoz vezető KL (kék várrom) jelzésű ösvényre, mely meredeken szerpentinezik fel a hegyoldalban. Keskeny kis utunk felkanyarog a vár északi falai alá, majd éles jobb kanyarral ér fel a Tátika tetejére (413 m). A hegytető északi oldalát foglalják el a meglepően jól konzervált falmaradványok, a déli oldalon pihenőpadot, a nyugati végen pedig kilátóhelyet találunk. A falak tetején óvatosan járkáljunk, nagy mélységek tátonganak, főleg az északi maradványok alatt.

Tátika első várát, melyet sokan a legelső magyarországi magánvárnak tartanak, a XIII. században, még a tatárjárás előtt építtette a Tátika nemzetség, azonban ez a vár nem azonos a mai romjaival. A tatárjárás után a várat IV. Béla elvette a névadó családtól és a veszprémi püspöknek adományozta, aki új várat épített a Várhegyen, ennek a maradványait láthatjuk ma is. A következő századok során gyakran változtak a vár tulajdonosai, többször királyi birtok is volt. Leghosszabb ideig a gersei Pethő család birtokában volt a XV.-XVI. században. A török fenyegetés miatt az 1500-as évek közepén megerősítették, de 1589-ben a fehérvári bég csapatai megtámadták, kifosztották és felgyújtották a várat, amit már nem is nagyon tudott kiheverni a birtok. A már romos várat kegyelemdöfésként még az osztrák császári csapatok is felgyújtották 1713-ban, hadgyakorlat ürügyén. A Pethő család kihalása után Tátika vára a környék legnagyobb főúri családja, a Festeticsek birtokába került, akik sorsukra hagyták a hegytetőn pusztuló várat. A 2000-es években kezdték el a romok konzerválását, a falak megerősítését, régészeti feltárások is kezdődtek, ma a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a gondos gazdája a turisták által egyre gyakrabban látogatott, festői Tátikának.

Ma már csak az öregtorony (lakótorony) maradványai, várfalmaradványok és néhány boltozatos, beomlott pince látható, a kilátás elsősorban nyugat felé tárul ki, jól látható a Kovácsi-hegy fennsíkjából kiemelkedő, fehéren világító sztúpa hegyes tornya. A vár romjai egész évben szabadon látogathatók.

Induljunk vissza a KL jelzésű ösvényen a Kéktúra elágazásáig, balra kanyarodva folytassuk túránkat, követve a Kék sáv jelzéseket. Keskeny ösvényünk néhol termetes, idős bükkfák közt halad nagyjából szintet tartva. Tavasszal már elérjük a medvehagymák birodalmát, illatozó ösvényünk jobbról kerüli meg a lefolyástalan, elmocsarasodott Fekete-tó medrét. A tó után egy kicsit sűrűbbé váló aljnövényzetben keresgetjük az ösvény folytatását, majd utunk meredekebben indul meg a Tátika déli oldalában. Szurdokszerű kis völgyben ereszkedünk tovább, a bükköst lejjebb tölgyerdő váltja, majd leérünk az OKT Tátika-oldal nevű jelzőtábla oszlopához, ahonnan pár lépés az újabb, ezúttal Ágota-kút nevű oszlop, mely már a Tátikát délről nagy ívben megkerülő erdészeti út mentén áll.

Elhagyjuk a balra térő Kéktúra útvonalát, jobbra ráfordulunk a kőzúzalékos útra, mely a K+ ritkásan jelzett útja is egyben. Egy kilométer után a K+ jelzésű útvonal balra tér le Zalaszántó felé, mi maradunk a kényelmes, nem túl változatos erdészeti, jelzetlen úton, melyen még 2 km-t gyalogolva jutunk vissza az Országos Kéktúra már ismert elágazásáig, ahonnan pár perc alatt visszaérünk kiindulási pontunkra.