Boszorkányok a sasfészekben

Ausztria egyik legszebb és legnagyobb erődítménye a kitűnő állapotban fennmaradt Riegersburg vára lenyűgöző látványt nyújt a 200 méter magas vulkáni kúp bazaltszikláján. A zöldellő tájból meredeken kiemelkedő sziklaszirtre épült középkori várban a parádés kilátás mellett gazdagon díszített termeket és egy izgalmas boszorkánymúzeumot is találunk.

A vár története

A stratégiailag jól védhető helyen, a tájat messziről uraló sziklára eredetileg két várat is építettek a XII. században, melyet két különböző család birtokolt egészen az 1420-as évekig, amikor az egyik család megörökölte a szomszédvárat is. A XVI. század második felében történtek nagyobb átépítések, amikoris kialakult a felső vár mai, árkádos reneszánsz képe.

1648-ban Elisabeth Galler bárónő lett mindkét vár tulajdonosa, aki az alsó várat lebontatta, a felső vár kiépítését pedig folytatta. A XVII. században épültek ki a ma látható bástyák, kapuk és más védművek, ill. a belső termek. Sok évszázados történelme során a Riegersburgi vár bevehetetlennek bizonyult. A legjelentősebb stájer határvár 3 km-es várfallal körülvett, 7 kapus és 11 bástyás büszke lovagvár volt, visszaverte a magyarok és a törökök támadásait egyaránt. 1822 óta a vár a Liechtenstein hercegi család birtokában van a mai napig. 

A vár látogatása

A magyar határtól, Rábafüzestől 30 km-re Stájerországban található impozáns lovagvár nemcsak lélegzetelállító fekvése és szép panorámája miatt turistacsalogató, hanem gazdagon díszített pompás dísztermei és messze földön híres Boszorkánymúzeuma végett is. 

A várba két módon is fel lehet menni, gyalog és felvonóval, amennyiben a kényelmes utat választjuk, akkor a vár északi oldalán kialakított parkolóban tegyük le a kocsit, a modern sikló alsó állomása épületében tudjuk megvenni a belépőket. A liftet külön jeggyel lehet igénybe venni, 6,00 €/fő, gyerek: 3,00 €, családi jegy: 14,00 €. A gyalogút a falu központjából, a plébániatemplom közeléből indul, itt találjuk a kassza épületét is. A kanyargós, történelmi, bazaltba vágott út három kapuépületen át kapaszkodik egyre feljebb a vulkáni kúpon, szőlőskertek közt érünk egyre magasabbra. A harmadik kapu után, jobbra térhetünk le a ragadozómadár bemutató helyszínére, melyet külön belépővel tudunk meglátogatni. A negyedik kapu előtti széles, lapos térségen állt a másik vár épülete, jelenleg a stájer határvidék emlékművét (Grenzlandehrenmal) láthatjuk itt, csodás kilátással a kelet-stájer dombokra és a várhegy szőlőskertjeire. Innen már kevésbé meredek út vezet a felső vár előtt lévő Burgtaverne étteremhez, ahonnan a füves aljú várárkon keresztül vezető fahídon jutunk az elővár épületébe, ahol egy kovácsműhely működik. Egy újabb felvonóhíd vezet a felső várba, a kapun át érünk fel végül a kicsi, hosszúkás, árkádos, első belső várudvarhoz. Az udvarból nyílnak a különböző kiállítások termei.

A jellemzően késő reneszánsz és kora barokk jellegű épületegyüttes két- és háromszintes, két, meglepően szűk, hosszúkás udvar köré szerveződik. Az udvarokat XVI. századi emeletes árkádsorok szegélyezik. A vár legrégebbi részei a középkori eredetű várkápolna és a négyzetes torony. A belső udvari 27 m mély ciszternán szép kovácsoltvas kútház látható.

A feledhetetlen látványon kívül három kiállítás megtekintésére van lehetőség. A vármúzeum a műemléképület XVII. századi múltját tárja a látogató elé, külön kiemelve a vár legendás női személyiségeinek, Elisabeth Katharina von Galler és a virágboszorka néven is ismert Katharina Paldauf életét. Multimédiás eszközök segítségével kerül bemutatásra a török háborúk, a jobbágyok élete, a boszorkányüldözés, valamint a barokk kultúra kora. Itt látható még a sasfészket birtokló híres nagyasszonyok történelmi arcképcsarnoka. A dísztermek közül a legszebbek az 1600 körül kialakított, intarziás ajtókkal ellátott, díszes kazettás mennyezettel borított, 6 méter magas, látványos lovagterem (Rittersaal) és abarokk stukkódíszes Fehér terem (Weisser Saal). A salzburgi csempékkel kirakott, hatalma, ún. Kétöleskályhának állítólag 6 köbméter, azaz két öl fára volt szüksége, hogy a terem felmelegedjen. A tivornya jelenet egy 1635-ös, 20 napig tartó ivászatnak állít emléket. A nyári ebédlőnek szánt Fehér termet, a vár híres úrnője, a Gallerin építtette 1658-ban. Említésre méltó még az 1400 körül épült gótikus várkápolna is.

A másik – lényegesen rendhagyóbb – tárlat, a boszorkánymúzeum (Hexenmuseum) 12 termen keresztül a boszorkányüldözés középkori tárgyi emlékeit őrzi. A termekben viaszfigurák, korabeli dokumentumok, kínzóeszközök és a legkülönbözőbb kivégzési módozatok kerülnek bemutatásra. A környék a boszorkányperek híres központja volt a középkorban, a hírhedt feldbachi boszorkányper a közelben zajlott, melynek 95 máglyán elégetett elítélt esett áldozatul, 1673 és 1675 között. A virágboszorkány, Katharina Paldauf az egyike a feldbachi per vádlottjainak, azzal vádolták, hogy virágzásba hozta a virágokat télvíz idején, ezért halálra ítélték és máglyán elégették. Egészen a XVIII. század közepéig folytatták a boszorkányüldözést Stájerországban, mintegy 300 nőt ítélve halálra. Az egyik teremben egy kerékbetört ember csontvázát találjuk, az utolsó termekben pedig a napjainkban történő boszorkányüldözésekről szóló videókat nézhetünk meg.

Az erődítmény harmadik kiállítása a fegyvermúzeum, ahol négy teremben páncélok, szablyák, kardok, puskák, pisztolyok gazdag gyűjteménye kapott helyet a középkortól, egészen a XX. századig. Egy régi kovás puskát kézbe is lehet venn, ill. két középkori sisakot fel lehet próbálni.

Egyéb látnivalók

A vár észak és nyugat felől mutatja leglátványosabb képét. A környékbeliek vulkán vidéknek (Vulkanland) hívják Stájerország ezen keleti részét, a mindenhol a tájba metsző vulkáni eredetű sziklaszirtek és kiszögellések egyikén magasodik a büszke lovagvár. 2003-ban építették ki a várhegy meredek északi sziklafalában a 170 m hosszú Leopold Klettersteig-et, vasalt utat, amit nemrégiben egy újabb 190 méter hosszú szakasszal, a Heinrich Klettersteig-gal bővítettek. A vasalt utak alatt mászóparkban is próbára tehetjük ügyességünket. A vasalt utak csak mászófelszereléssel járhatók végig. Felszerelést lehet bérelni a helyszínen. A vár északi részén kialakított Kletter- und Erlebnispark húsvéttól október végéig van nyitva péntektől vasárnapig 10 és 18 óra között. Részletes infók ide kattintva olvashatók német nyelven.

A várhegyen nyáron ragadozómadár bemutatókat is tartanak áprilistól októberig, naponta kétszer, 11 és 15 órakor, vasárnap 11, 14 és 16 órakor. Külön belépő!

A vár előtti részen a Burgtaverne étterem várja a vendégeket parádés kilátással és egy jól felszerelt játszótérrel.

A vár különböző rendezvényei közül az augusztus közepi középkori fesztivál a legjelentősebb.

Gyakorlati tudnivalók

Cím: Burg Riegersburg, Riegersburg

Megközelítés

Riegersburg az A2 autópálya Ilz/Fürstenfeldi lehajtójától 11 km-re fekszik a 66-os út mentén. Az azonos nevű falu felett trónoló erődöt gyalogszerrel a falu főteréről, a plébániatemplom mögötti szerpentinúton tudjuk megközelíteni 20 perces kaptatóval. Kényelmesebbek felmehetnek a várba a 2003 óta üzemelő felvonóval. A panorámalift a vár északi oldalától indul, a vár faluval ellentétes feléről. Parkolót a felvonónál, ill. a falu keleti részén találunk.

Nyitvatartás:

Ápr, okt: 10.00-17.00, máj-szept: 09.00-18.00 minden nap. Utolsó beengedés zárás előtt egy órával.

Belépő (2021):

A vár egyénileg, vezető nélkül, szabadon látogatható, audio guide (magyar nyelven is) bérelhető (3,00 €), de magyar nyelvű ismertetőt is kérhetünk, melyben részletesen, teremről teremre járva ismerhetjük meg a látnivalókat.

Hercegi jegy – a vár és a ragadozómadár-bemutató: 28,00 €, gyerek (6-15): 15,00 €, diák, nyugd.: 24,00 €, családi jegy: 67,00 €.

Lovagi jegy – csak a vár: 19,00 €, diák, nyugd.: 16,00 €, gyerek 11,00 €, 6 év alatt ingyenes. Családi jegy: 45,00 €

Lift: 6,00 €, gyerek: 3,00 €

A vár hivatalos honlapja