Kemény kaptatón a Duna völgye feletti népszerű hegycsúcsra

A Vörös-kő (521 m) a Visegrádi-hegység keleti őrszeme, a Leányfalu és Tahitótfalu között, magasan a Duna felett álló hegy tetejéről megkapó kilátás nyílik a Szentendrei-szigetre. A hegyet több felől is meg lehet hódítani, a legmászósabb élményt kétség kívül a Tahitótfaluból induló úton kaphatjuk. A Hétvályús-forrástól kapaszkodunk fel, így valódi csúcstámadás érzésben lehet részünk.

A túra hossza: 9,9 km

A túra időtartama: 3,5 óra

Szintkülönbség: 480 m fel, ugyanennyi le

Kiindulópont:

Tahitótfalu, Hídfő, a falu központjában, a Szentendrei-szigetre vezető híd, 11-es főútról való leágazása. A nagy körforgalom mellett parkoló, de feljebb, a Visegrádi út mentén is meg lehet állni. Buszmegálló: sűrű Volánbusz járatok Budapest, Újpest Városkapu végállomásról vagy a szentendrei HÉV végállomásától.

Rövidített variáció:

Autós kirándulók nagyban lerövidíthetik a lakott területen futó útvonalat, ha felhajtanak Tahitótfalu felső szélére, és az Ereszvény utcában hagyják a kocsit, még a Baptista tábor előtt vagy a Bercsényi utca felső végében is lehet parkolni. Ennél a rövid verziónál, amikor a túra végén, a Sárga jelzésű út kiér az erdőből, akkor a Bercsényi utcában, a fakeresztnél jobbra menjünk be ismét az erdőbe. A jelöletlen ösvény levisz a patak völgyébe, melyen gázlón kelünk át és egy famatuzsálem mellett érünk ki az Ereszvény utcára, ahol jobbra fordulva jutunk fel a Baptista templomhoz, majd a tábor mellett érünk vissza az utca szélesebb részéhez, ahol hagytuk a kocsit. Értelemszerűen, akik a Bercsényi utcában hagyták az autót, ők először mennek végig ezen a szakaszon. A variáció hossza: 7,8 km, szintkülönbség: 420 m.

A túra jellege:

Közepesen nehéz gyalogtúra jól jelölt turistautakon, ösvényeken, a rövid verziónál egy szakaszon jelzetlen ösvényen. A kirándulás nehézségét, a Sárga kör út, Hétvályús-forrástól a Vörös-kő gerincére felvezető nagyon meredek szakasza adja. Itt célszerű a leírt irányban, felfelé menni, a kaptató rendkívül izzasztó, egy pár túrabot jó szolgálatot tehet. Ne felejtsünk el feltankolni a meredek lejtő alatti forrás vizéből.

voros-ko-tahitotfalu-map.jpg

Térképkivágat: Pilis és a Visegrádi-hg 1:40 000 (Cartographia)

A túra leírása

Tahitótfalu központjából a Hídfő körforgalmától a csendes Bartók Béla utcán indulunk, a Sárga + jelzéseket követve a hegy felé. Kissé feljebb, a hangzatos nevű Villasorra érve a töredezett aszfaltcsíkról murvás útra váltva emelkedünk tovább, kiérve a házak közül, jobbra láthatunk egy hatalmas, terebélyes fát, majd délnek fordulva jutunk ki a Baptista tábornál. A tábor túlsó kerítésénél, jobbra fordulunk és a Sárga + jelű ösvény bevezet az erdőbe. Lassan emelkedő utunk 800 méter múlva becsatlakozik a  Sárga sáv jelzésű útba, melyen balra térve folytatjuk emelkedésünket, a fára szegezett útjelzőtáblákkal is megerősített irányban. Éles, nagy kanyarokkal érünk egy szinttel feljebb, egy nagy tisztásról szép kilátás nyílik az előttünk magasló Vörös-kő – Kis-bükk-tető vonulatára. A következő elágazásnál, kissé balra megyünk tovább, a Sárga kör jelzésű ösvényt választva, majd a másik ágon, a Sárga sávon fogunk visszajönni.

Hangulatos erdőben vezet ösvényünk, keresztezzük a Nyulasi-patakot, majd kissé meredekebb úton érünk el egy rétre, ahol pihenő- és tűzrakóhelyet találunk. Innen már csak pár lépés a Hétvályús-forrás, melynek remek, hűs vizéből tölthetjük fel kulacsainkat. A vízutánpótlásra szükségünk is lesz, főleg meleg időben, itt kezdődik túránk legcombosabb szakasza, gyönyörű bükkerdőben, köves, gyökerekkel szabdalt erős kaptatón mászunk fel. A Sárga kör jelzéseket figyeljük, mert, főleg mély avarban, a kitaposott ösvény alig látszik, ráadásul az emelkedő vége felé, az ösvény kissé balra fordulva ér fel végül a Vörös-kő és a Kis-Bükk-tető közti, Lőrinc-laposa nyergébe. Felérve a Piros és a Sárga sávval jelölt útra, balra fordulva, közepes emelkedővel érünk fel egy meglepően nagy esőbeálló mellett a Vörös-kő (521 m) obeliszkkel koronázott csúcsára. A felnövekvő lomboktól kissé korlátozott kilátás nyílik a Duna völgyére, a Szentendrei-szigetre, a távolban a Naszály megsebzett tömbjére. Az egykori felszabadulási emlékmű tetején vörös csillag helyett már kereszt díszeleg, a levert plakett helyéről egy csinos róka graffitija néz le ránk.

Induljunk vissza ugyanazon az úton, ha tiszta idő van, érdemes egy kis kitérőt tenni az esőbeállótól induló keskeny ösvényen, mely levezet a hegy oldalában álló sziklák tetejére, ahonnan még szebb panoráma tárul elénk. A Piros és a Sárga sáv jelű úton elmegyünk a Sárga kör becsatlakozása mellett, ahol felmásztunk, majd kényelmes gyalogúton érünk fel a Kis-Bükk-tető lapos tetejére, ahol az útjelzőtáblás elágazásnál jobbra térünk a Sárga sáv jelű útra. Kellemes szerpentinúton ereszkedünk a Kis-Bükk-tető keleti oldalában, széles, nagy kanyarokkal érünk le a Nyulasi-patakhoz, majd időnként sziklákkal határolt gyalogúton jutunk ki a tisztásra, ahonnan a Sárga kör jelzésen indultunk fel a hegyre. Egy darabig a már ismert úton, a Sárgát követve kanyargunk tovább lefelé, majd a táblás kereszteződésnél, egyenesen megyünk tovább, Tahi hajóállomás felé, továbbra is a Sárga sáv jeleket követve. Fiatal bükkösben egy sorompónál balra fordulva rövidesen kiérünk Tahi felső szélén, a Bercsényi utcában. Amennyiben a baptista tábornál hagytuk a kocsit, itt, a fakeresztnél térjünk be az erdőbe, majd a patak völgyén átkelve érünk vissza kocsihoz, ha a falu központjába megyünk, akkor pedig végig a Bercsényi utcán át negyedóra alatt lesétálunk a 11-es főútra, ahol jobbra fordulva érünk kiindulási pontunkra, a hídfőhöz.