Fantasztikus kilátóhelyek a Dunakanyarra

Nagymarosról kiindulva, fel a romantikus Remete-barlangig, majd a Dunakanyar talán legszebb kilátóhelyéig, a Hegyes-tetőn álló Julianus toronyig, és a Köves-mezőn át vissza a kiindulópontig. Nehézségekben és panorámákban bővelkedő körtúra.

 

Kiindulópont: Nagymaros, Szt. Kereszt-templom. A Nagymaros-Visegrád vasúti megállóhely közelében (tömegközlekedéssel kitűnően megközelíthető).

A túra hossza: 12,1 km

A túra időtartama: 5 óra

Szintkülönbség: 550 m fel, ugyanannyi le

A túra jellege:

Közepesen hosszú túra, több, veszélyes, meredek, morzsalékos ösvénnyel. Néhány helyen izzasztó kaptatóval. Jól jelzett utakon. Kizárólag száraz időben induljunk el, a Sárga és a Kék barlang jelzések nedves, saras időben veszélyesek! Nagyon fontos a megfelelő lábbeli, a bokát jól tartó, strapabíró, csúszásmentes talppal felszerelt, profi túrabakancs. A meredek, csúszós, görgeteges szakaszokot pedig túrabot segítségével jóval könnyebben és biztonságosabban tudjuk leküzdeni.

Vendéglátóhely, vízvételi lehetőség nincs, vigyünk magunkkal kellő mennyiségű folyadékot, a kaptatók és az árnyék hiánya miatt szükségünk lesz rá. A vizet, az elemózsiát esetleg egy felsőt, egy praktikus, jó minőségű hátizsákba a legcélszerűbb belepakolni.

nagymaros-remetebarlang-terkep1.jpg

Térképkivágat: Börzsöny 1:40 000 (Cartographia)

A túra leírása

Nagymarosról a Fő tér sínen túli oldalán lévő Szt. Kereszt templomtól indul a Sárga négyzet jelzés a Dózsa György, majd a Vasút utcán. A templomtól kb. 400 m-re jobbra visz be a jelzés egy aszfaltozott útra, a Szamaras útra. Figyeljünk, mert nem egyértelmű a jelzés, amikor már meglátjuk az első jeleket, megnyugodhatunk. A folyamatosan emelkedő, köves úton csak néha pillantjuk meg a híres dunai panorámát. Feljebb, balról csatlakozik, a Hegyalja utcán át a Sárga sáv jelzés, Nagymaros vasútállomás felől. Átvágunk egy zártkertes övezeten, majd egy sorompó után sárgával jelzett utunk betér az erdőbe.

Ahol egy nagy jobb kanyart vesz ösvényünk, tegyünk balra egy kitérőt a Gánti emléktábla feliratú táblával jelzett ösvényen a Rigó-hegy oldalában, magasan a Duna felett, dr. Gánti Tibor emlékére kialakított kilátóhelyre. Térjünk vissza a Sárga sávval jelölt ösvényre és balra folytassuk utunkat. Hamarosan egy kereszteződéshez érünk, a Sárga sáv jelzés megy tovább a Szt. Mihály-hegy felé, amennyiben kihagyjuk a barlangot, és csak a kilátóra vagyunk kíváncsiak, erre menjünk, balra leágazik a Sárga barlang jelzés, ez visz bennünket a Remete-barlanghoz.

Egész a barlangig utunk meglehetősen veszélyes, csúszós, morzsalékos talajon kell küzdenünk, nagyjából szintben, 350 m tszf. magasságban. Több helyen kidőlt fák is nehezítik a haladást, a meredek hegyoldalban harántolva vezető ösvény még száraz időben is kihívás elé állítja legtöbbünket. Az Ördög-hegyen két csodás kilátóponton szusszanhatunk egyet, majd kicsit később, túránk egyik legszebb részére érünk, a Szent Mihály-hegyről a Duna felé lefutó, ligetes, sziklagyepes Ördög-gerincre. Jelzett ösvényünk, a gerincről élesen jobbra fordul le, de mielőtt tovább mennénk, mindenképpen sétáljunk le a Duna felett trónoló sziklaszirtek tetejére, ahonnan parádés kilátást élvezhetünk a mélyben csillogó Dunára, a szemközti Prédikálószékre, Dobogókőre, a túlparti Dömös házaira. Jobbra elnézve láthatjuk következő célpontunkat, a Remete-barlangot is rejtő meredek hegyoldalt.

Folytassuk utunkat a Sárga barlang jelű ösvényen, mely leereszkedik a gerincről is látható Remete-völgyi kőfejtő aljába, ahol még a hajdani ipari felvonó felső állomásának beton maradványai is láthatóak. Már nincs messze a barlang, még egy meredek, kőgörgeteges kaptató vár ránk, kiérünk a Kék és a Sárga barlang jelű utak kereszteződéséhez, ahol balra fordulva pár lépésre, egy merész vonalvezetésű ösvényen jutunk a Remete-barlang elé.

Itt végre kipihenhetjük magunkat, gyönyörködhetünk a kilátásban, eljátszhatunk a gondolattal, milyen lehetne itt remeteként élni. Az örökpanoráma garantált. Közvetlenül előttünk a Duna másik partján Dömös fekszik, kulisszaként pedig a Visegrádi-hegység vonulatai húzódnak.

A barlangtól egy kissé visszább, balra indul felfelé a Kék barlang jelzés, ez egy igen-igen kemény, izzasztó kaptató, félúton csatlakozik hozzánk a Zebegényből tartó Sárga kereszt jelzés, melyen érdemes balra tenni egy rövid kitérőt, a Dobozi-oromról feltáruló panoráma kedvéért. A Sárga kereszt és a Kék barlang jelű ösvény, egy újabb lélegzetelállító kilátópont után kettéágaznak. A Kék barlang jelzés balról kerüli meg a Szent Mihály-hegy csúcsát, erre rövidebb és szintben is barátságosabb az út. A Sárga kereszten maradva, szintet tartva érünk a Sárga sáv jelzésű ösvényhez, melyen élesen balra fordulva, köves kaptatón mászunk fel a Szent Mihály-hegy erdős csúcsára.

Útközben egy kilátópadnál, az ún. Vérpadnál pihenhetünk egyet, a kőpad kényelmes, a kilátás azonban már igencsak korlátozott. Feljebb, kis ösvény vezet a jelzett úttól pár méterre álló, a Szent Mihály-hegy (484 m) csúcsát jelző kőgúlához. Innen a sárga jelzés lefelé visz, a Szt. Mihály-nyeregig (442 m), ahol egy útjelzőtábla ad tájékoztatást a választható irányokról, itt érjük el az Országos Kéktúrát, ezen túrázunk tovább az adótorony ellenére, hangulatos Ürmös-rétig, majd enyhe emelkedőn érjük el a Hegyes-tetőt (482 m) és a rajta lévő Julianus barát-tornyot. A szépen felújított kilátótoronyra biztonságosan fel tudunk menni, és élvezni a Dunakanyar egyik legszebb körpanorámáját. A legszebb kilátás Nagymaros, Visegrád felé nyílik, a fellegvárra, a Szentendrei-sziget csúcsára, mögötte a Naszály megsebzett tömbjére.

A kilátótól igen erős lejtőn ereszkedünk le egy tisztásra, majd a kék és a sárga jelzésen széles, kényelmes úton érünk le a Világos-tér tisztására. Kissé balra, az erdőbe tér be jelzett utunk, majd a Sárga sáv jelzés le is tér balra Zebegény irányába. A kéktúra útvonalán maradva kétszer is metsszük a hegyestetői szállítóutat a távvezetékkel, majd balra, a tanösvényen kínálkozik egy kis letérő a szép környezetben fekvő Büdös-tóhoz.

Visszatérve a Kéktúrára, enyhén lejtő, kellemes sétaúton érünk le a fontos turistautak csomópontjára, Köves-mezőre. Mielőtt nekivágunk utunk utolsó szakaszának, ne hagyjuk ki a pihenőpadoktól nyíló, Visegrádra kitárulkozó panorámát.

A törökmezői betonút végétől, a Kék kereszt jelzésen végig lefelé, az első-árkon keresztül haladva érjük el Nagymaros szélét, a Fehér-hegy oldalában, a házak felső szélénél egy csodás kilátóhelyről vehetjük ismét szemügyre Visegrád környékét, majd egy elég rossz állapotban lévő, széles földes úton érünk be a Fehérhegy utcán a településre.

Az utcában több klasszikus kék nyomós kútból is olthatjuk szomjunkat, ha már fogytán volna vízkészletünk.

Az iskola épületénél balra fordulva a Dózsa György utcán hamarosan elérjük kiindulópontunkat, a templomot.

Variációk:

A Remete-barlanghoz és a kilátóhoz Zebegényből is fel lehet jutni a sárga kereszt jelzésen, a vasútállomástól a templom felé indulva jobbra az Árpád utcán induljunk el, majd utunk sokáig a vasút mellett vezet, mielőtt beérne az erdőbe. Visszafelé a Köves-mezőtől a kék kereszt jelzést válasszuk vissza Zebegénybe.