Völgyön, hegyen át a Visegrádi-hegység nyugati részén

A Visegrádi-hegység egy kevésbé járt szegletét járjuk be a Duna parti Pilismarótból kiindulva. A tavakkal tarkított Miklós-deák-völgyben hatolunk be a hegység belsejébe, majd a szép kilátást nyújtó Hirsch-oromra kapaszkodunk fel. A Felső-Ecset-hegyre érve a Pilisszentlélekre nyíló pompás panoráma után a Hoffmann-kunyhóhoz ereszkedünk le, aztán egy ellenemelkedővel érünk fel a Szakó-nyeregbe, ahonnan a részleges kilátást nyújtó Szakó-hegyen át, hosszú vándorlással jutunk vissza a faluba.

A túra hossza: 15,4 km

A túra időtartama: 5 óra

Szintkülönbség: 580 m fel, ugyanannyi le

Kiindulópont:

Pilismarót, Miklós deák utca végén lévő parkoló.A busszal érkezők Pilismarót, községháza megállónál szálljanak le, a templom mellett induló Ady Endre utcán, majd az erdészetnél jobbra fordulva érhető el a Piros sáv jelzéseket követve a Miklós deák utca vége. A falu a 11-es főút mentén, Dömös és Esztergom között található.

A túra jellege:

Közepesen nehéz, de hosszú gyalogtúra, helyenként komolyabb emelkedőkkel. Igazán durva kaptató a Hirsch-orom előtt van. A Somos-árokban kétszer is gázlón kelünk át a patakon, de ezeknél is nagyobb kihívás, a Hoffmann-vadászház előtti gázló a Malom-patakon. A végén, az ereszkedésnél, a talaj meglehetősen köves, amit ősszel, az avar alatt nehezebb észrevenni, ezért fokozott óvatossággal induljunk neki. Útközben érintünk három forrást, abból a Hoffmann-kút alkalmas vízvételre.

pilismarot-hirsch-orom-terkep.jpg 

Térképkivágat: Pilis, Visegrádi-hegység 1: 40 000 (Cartographia)

A túra leírása

Pilismarótról, a Miklós deák utca végén, a falu széléről indulunk  a közforgalom elől elzárt erdészeti aszfaltúton.  A Miklós-deák-völgybe beérve, ahol a Malom-patak Somos-árok-beli oldalága kanyarog végig, rövidesen elérünk a Millenniumi Emlékműhöz, amely mellett a Miklós-deák-völgyi tavak találhatóak. A tavak rekonstrukciója 2013-ban fejeződött be, és fő célja az élővilág megóvása mellett, hogy magas vízhozam esetén megóvja a patak faluban futó szakaszát a kiöntéstől. A három tóból álló tórendszer középső tavának partján pihenő- és tűzrakóhelyet is találunk.

A tavak után, balra, a Piros O jelzésű ösvényre térünk, átkelve a patak gázlóján, a jelzés hirtelen jobbra tér, fel az erdőbe, a csodaszép Szénégető-rét szélén haladva. Hangulatos ösvényünk a Somos-árok peremén kanyarog, majd lemegy a patak partjára. Kissé odébb, könnyű elmulasztani az ösvénytől balra eső többnyire száraz Kádár-kutat.

Tovább folytatjuk utunkat a Piros körön maradva, az Aranka-forráshoz.  Keresztezünk egy szélesebb földutat, majd rövidesen maga a forrás is előbukkan, vizére ne számítsunk, az 1895-ben foglalt forrás amolyan merítős kút. Tovább haladunk az erdőben kanyargó ösvényen, gázlón keresztezzük a patakot és a Hamvaskői-rét szélén ismét elérjük a Piros sáv jelzésű utat, melyen balra fordulunk és azzal a lendülettel, egy újabb gázlón ismét átkelünk a patak túloldalára.

Kisvártatva elérjük a Hirsch-oromhoz (414m) vezető meredek hegyoldalt. Itt meglehetősen durva, de nem túl hosszú kaptató kezdődik. Fent egy pihenőt, illetve a Millennium alkalmából Hirsch István főerdőtanácsos tiszteletére emelt obeliszket találunk. Tiszta időben nagyon szép kilátás nyílik a Visegrádi-hegység és a távoli Börzsöny vonulataira. A Piroson haladunk tovább, átvágunk az Alsó-Ecset-hegy jellegtelen, erdős magaslatán, keresztezzük egy erdészeti szállítóút hajtűkanyarját, majd enyhe emelkedőn érünk fel egy jelzőtáblás elágazáshoz. Innen érdemes egy kis kitérőt tennünk jobbra, a Zöld sáv jelzésű úton, pár perc alatt felérünk a Felső-Ecset-hegy (478 m) tetejére, az út jobb oldalán álló magaslesről egészen elképesztő kilátás tárul elénk észak felé. Közvetlenül előttünk az Alsó-Ecset-hegy halma, tőle balra a Maróti-hegyek zöld bundás lankái, a távolban pedig a Börzsöny vonulata rajzolódik ki.

Visszatérve az elágazáshoz, a Piros és a Zöld sávval jelzett úton megyünk tovább, melyhez a Mária-út kék jelzései is csatlakoznak. Szép kilátást élvezve ereszkedünk a lejtős, köves úton, lent a katlanban fekvő Pilisszentlélek mellett még a kolostor romjait is látjuk. A falu felett jobbra a Fekete-hegy hosszú vonulata sötétlik, szemben a Nagy-Szoplák tömbje zárja a horizontot.

Köves lejtőn ereszkedünk tovább, az Égett Hárs nevű kereszteződésnél balra fordulunk a Zöld +-re, keresztezünk egy erdészeti földutat, majd fiatalos erdőben ereszkedünk, a Mária út jelzései is velünk tartanak. Kis idő múlva egy komoly gázlón verekedjük át magunkat a pilismaróti Malom-patakon, és kiérünk egy aszfaltútra. Szemben a Hoffmann-kunyhó épületcsoportja áll, nevével ellentétben egy meglepően nagy vadászházat látunk, mely szállásként is funkcionál, illetve kibérelhető zártkörű eseményekre.

A jelzések a ház előtt jobbra tartva folytatódnak, kissé talán nehéz észrevenni. Egy olykor sáros traktorúton érünk az út jobb oldalán lévő Hoffmann-kúthoz, ahol egy pihenőhelyet találunk, a forrás vizére is számíthatunk, utunk legjobb piknikezőhelye ez. Ösvényre váltva emelkedünk, feljebb kiérünk egy széles földútra, melyről hamarosan jobbra tér le Zöld kereszttel jelölt utunk, melyen felmegyünk a Szakó-nyereg turistaút-csomópontjához. Balra fordulunk a Pilismarótra tartó Zöld sáv jelzésű ösvényre, mely felkapaszkodik a Szakó-hegy szálerdővel fedett csúcsára (570 m). A csúcsról csak részleges, de annál szebb kilátás nyílik a Duna kanyarulatára a Szent Mihály-heggyel, a Börzsönyre és pár méterrel lejjebb pedig a Vadálló-kövekkel tarkított Prédikálószék tömbjére.

Innen ismét meredek ereszkedés kezdődik, majd keresztezzük a Szakó-hegyet megkerülő erdészeti szállítóutat. Széles földúton gyalogolunk a Hosszú-hegy gerincén, majd utunk ereszkedni kezd, figyeljük a jelzéseket, mert nemsokára balra tér le a jelzett ösvény az elég unalmas földútról. Gyönyörű, füves aljú tölgyerdőn vágunk át, lejjebb visszacsatlakozunk a már ismert földútba, melyen hosszasan ereszkedünk Pilismarót felé. Keresztezünk egy aszfaltozott utat, és tovább követjük a jelzéseket lefelé. Az aszfaltos út másodszori találkozásánál, jobbra fordulva sétálunk vissza Pilismarótra. Az erdészet épületénél balra fordulva érünk a Miklós deák utcára, amjd kiindulási pontunkra.

Köszönjük az inspirációt Anitának és Krisztiánnak.