Ékszerdoboz a Bükkalján

A késő barokk, copf stílusban emelt épület a magyar kastélyépítészet egyik gyöngyszeme, a szőlőhegyekkel körbevett, idilli fekvésű Noszvajon, a Bükk lábánál, Egertől 12 km-re keletre fekszik. A 2012-ben újra nyitott kastély elsősorban gyönyörű rokokó falfestményeiről híres, de a domboldalba épült hangulatos angolpark is megér egy sétát.

A kastély története

A kastély 1774-1778 között épült, Povolni János tervei nyomán, a báró Szepessy család megrendelésére. A kastély felépítése azonban túl sokba került, így a báró kénytelen volt eladni az épphogy elkészült épületet és a birtokot. Az új tulajdonos báró Vécsey Anna, gróf Almásy Antal özvegye lett, és az ő második férje, a francia származású De la Motte Antal ezredes nevét viseli a kastély. Feltehetőleg neki köszönheti a kastély belső francia jellegű díszítését és utalásait. A márki halála után a bárónő első házasságából származó fiúk és leszármazottaik, az Almásyak birtokolták a kastélyt.

A később eladásra került kastély a Gallasy család tulajdona lett. Majd 1930 körül következett egy váltás megint, a Balla és Benteley Drake házaspár személyében, akik 1944-ig voltak birtokosai. A háború során elhanyagolt kastélyt az ’50-es évek közepén üdülőnek rendezték be, ekkor jött el a közel 200 éves freskók restaulásának ideje, melyek az épület beázása miatt rongálódottak, a gyertyás világítás miatt kormozódottak voltak.

A 70-es években történt helyreállítás után kastélymúzeum nyílt a falak között. A 2010-es években több renoválás is történt az épületegyüttesben, ill. a parkban.

A kastély leírása, látogatása

A kastély területére egy szép kovácsoltvas kapun keresztül érünk, melynek oszlopfőin egy-egy unikornist láthatunk, amelyek az Almásy család nemesi címerét tartják mellső lábaikban.

A kastély öt termét rendezték be múzeumnak, melyekben az ajtók, kályhák, freskók mind eredetiek, a bútorzat máshonnan került ide, de azok is korhűek.

A kastély fő szenzációi a káprázatos, elsősorban antik témájú, néhol pikáns, rokokó falfestmények. A kastélyba belépve egy alacsony, dongaboltozatos előcsarnokba jutunk, melyet hűsölőnek is neveznek. Innen kétkarú, szimmetrikus lépcsősor vezet fel az emeleti részre. Az emeleti előtér mennyezetén Auróra, a hajnal istennője látható, a díszteremben pedig a bor istene Bacchus mulatozik. A kastély legnagyobb, reprezentatív terme ékessége az eredeti copf stílusú cserépkályha. Még a római és a madaras szobában láthatunk eredeti freskókat. Az utóbbi az épület egyik legmeghittebb terme az eredeti kovácsoltvas csillárral és a márvány kandallóval.

Az utolsó két terem falát viszont az utolsó tulajdonos egyszerűen lemeszeltette, túl pajzánnak tartotta a festményeket. Jelenleg ebben a két kisebb teremben érdekes és egyedi festménykiállítást találunk, "Ők is voltak gyerekek" címmel. Főúri családok gyermekeinek portréit láthatjuk, több kicsiről már sajnos a rövidke életük után készült el mementóként a festmény. Jó néhány ismert arisztokrata család sarjai sorakoznak a falakon, többek közt az ifjú II. Rákóczi Ferenc portréja is.

Az angolpark

A kastélyt körülölelő park a korai angolkertek egyik nagyszerű példája, ahol számos fakülönlegesség és díszcserje is megtalálható.

A kertben található még egy több mint 52 méter mély, két méter széles, faragott kővel falazott kút, amelyre két barokk stílusú kútházat terveztek. A parkban többek közt még egy kovácsoltvas napóra, valamint egy díszes, tavirózsával és vízinövényekkel teli tavacska is volt.

Több helyen szolgálnak díszítőelemként római istenek szobrai, karikatúrái, gúnyképei, melyek a korra jellemző racionalista felfogást jelképezték.

Gyakorlati tudnivalók

Cím:

Noszvaj, Dobó István u. 10., a kastélyba a mellette álló Tündérkert Hotelen keresztül lehet bemenni,  jegyeket is ott lehet kapni.

Nyitvatartás:

Hétfő - vasárnap: 10.00 - 17.00

Belépődíjak:

Felnőtt: 1000 Ft

Gyermek: 500 Ft

Diák, nyugd., pedagógus: 700 Ft

A jegyeket a Tündérkert Hotel recepcióján tudjuk megvenni, audio guide is jár a belépőhöz. A szálló vendégei a kastélyt nyitvatartási időben szabadon látogathatják.

Telefonszám: +36 30 588-57-44

http://noszvaj.hu