A Budai-hegység északkeleti hegyvonulatán a Hármashatár-hegyről a Csúcs-hegyen át a Kálvária-hegyre

Kilátásban gazdag, könnyű, változatos gyalogtúra le-föl hullámozva a Hidegkúti-medencét a Solymári-völggyel elválasztó hegyek gerincén, a népszerű Hármashatár-hegy (495 m) pazar kilátást nyújtó kopár platójától a pesthidegkúti, fantasztikus, teljes körpanorámájú Kálvária-hegyig (384 m) és vissza.

A túra hossza: 11,2 km, a Fenyőgyöngyétől 14,7 km

Időtartam: 5 óra, kényelmes tempóban, a parkolótól 4 óra

Szintkülönbség: 430 m fel, ugyanannyi le (Fenyőgyöngyétől)

A túra jellege:

Könnyű kirándulás, jól jelzett turistautakon, néhol rövid, közepes emelkedőkkel. A Kálvária-hegy nyugati oldalán jelzetlen, meredek, de jól követhető ösvény. 8 éven felüli gyerekekkel is bátran bevállaható, változatos gyalogtúra.

A túra egész évben jól járható, hűvösebb időben, a hegyen és a gerincen kelelmetlen szél lehet, egy szél- és vízálló, kényelmes, funkcionális softshell dzseki nagyban fokozza komfort érzetünket. Meleg időben pedig egy jól szellőző, gyorsan száradő technikai póló viselése a legcélszerűbb. Mivel útközben nem sok vízvételi lehetőség van, mindenképp vigyünk magunkkal egy kis méretű hátizsákot, melybe még pár szendvics és egy extra felső is belefér. 

Kiindulópont:

Autóval érkezőknek a Hármashatár-hegy tetején lévő parkoló, megközelíthető a Szépvölgyi útról, a Fenyőgyöngye vendéglő előtti buszfordulónál jobbra fel a keskeny, aszfaltos Hármashatárhegyi úton végig haladva. Autóbusszal érkezőknek: a 65-ös busz végállomása a Fenyőgyöngyénél.

harmashatarhegy-kalvaria-hegy1.jpg

Térképkivágat: Budai-hegység 1:25 000 (Cartographia)

A túra leírása

Amennyiben gépkocsival megyünk a kiindulási pontra, úgy érdemes a Hármashatár-hegy tetején lévő parkolóból indulni. Tömegközlekedéssel érkezők számára a 65-ös busz végállomásától indul a túra, mivel busz nem megy fel a hegy tetejére. A buszfordulótól a hegyre vezető aszfaltút jobb oldalán térjünk az Országos Kéktúra útvonalára, és azt követve, szinte végig a műúttal párhuzamosan, egyre emelkedve fél óra alatt érünk fel a hegy kopár tetejére.

A Hármashatár-hegy (495 m) a Budai-hegység egyik legjellegzetesebb hegye, szigetként emelkedik ki környezetéből, szinte az egész városból látható, jól beazonosítható a gerincén magasodó számtalan adótoronyról. A hegy rendkívül jó adottságokkal rendelkezik, kopár tetejéről elképesztően csodás a kilátás a városra, a Dunára, az egész Budai-hegységet be lehet látni, de a Pilis, sőt a Mátra és a Börzsöny vonulatai is láthatók jó időben.  

Már csak a  kilátásért is megéri feljönni ide, a hajdani buszfordulóban és környékén lévő parkolóból kezdjük túránkat, az Udvarház étteremhez vezető útról jobbra térünk le egy köves útra, mely felvisz a hegy legmagasabb pontján pár éve átadott, modern alakú, fából épült Guckler Károly kilátóhoz. A Fenyőgyöngyétől érkezők az Országos Kéktúrán az Udvarház étterem másik oldala mellett érnek fel a kilátóhoz, a második világháborús lövegállások, elhanyagolt állapotban lévő betonbunkerek mellett. Miután megcsodáltuk a parádés kilátást a sárgára festett építményből, keressük meg  a Kék jelzésű, a kilátó alatt futó utat, melyen észak felé indulunk. Elmegyünk a Hármashatárhegyi kirándulóközpont különböző épületei mellett, a Hangár étterem, a rendezvényterem, az erdei iskola után Rotter Lajos szobránál balra fordulunk, előttünk a nagymúltú turistaház épülete áll.

Az Országos Kéktúra keskeny turistaútja egy közepesen meredek lejtőn ereszkedik le a hegyről a Vihar-hegy nyergébe, majd köves úton ismét emelkedni kezd, és pár perc alatt felérünk a Vihar-hegy (452 m) erdővel fedett tetejére. Utunk innen ismét lejteni kezd, és hamarosan kiérünk a Virágos-nyereg (362 m) széles, tágas rétjére. Átvágva a tisztáson, egy kereszteződéshez érünk, ahonnan egyenesen a zöld jelzésű széles, kavicsos úton megyünk tovább, hétvégi házak között, majd a Csúcs-hegy erdős oldalában 20 perc kényelmes séta után, egy távvezeték alatt érünk ki egy kereszteződéshez. Zöld jelzésünk balra tér a kék jelzéssel együtt, pár méter után az újabb elágazásnál egyenesen, kissé balra megyünk tovább, a Kék és a Zöld jelzések jobbra lefelé mennek tovább. Jelzetlen, de jól követhető gyalogutunk jobbra fordulva felér a Tök-hegy tetejére, a kőbánya felső pereméről remek panoráma nyílik a Budai-hegység vonulataira.

A kellemes, szintet tartó ösvényen látunk még néhány régi, nagyrészt megkopott piros kerékpár jelzést is. Rövidesen egy újabb kilátóponthoz érünk, ezúttal északra, a Pilisre és a Kevélyekre nyílik nagyszerű panoráma, majd utunkhoz jobbról csatlakozik a Sárga háromszög jelzés. Pár lépés után tegyünk egy kis kitérőt jobbra, a Szarvas-hegy (356 m) sziklakúppal koronázott csúcsára, ahonnan újfent pazar körkilátást élvezhetünk. Jelzett utunk levisz a Szarvas- és a Kálvária-hegy közti nyeregbe, ahol már látjuk is a XI. számú stációt, majd megkezdjük kapaszkodásunkat a Kálvária-hegy csúcsára.

A Kálvária-hegy (384 m) a Budai-hegység egyik legszebb pontja, kopár tetején a három, fehérre meszelt kereszttel, pompás körpanorámát nyújtva. Az egész Budai-hegységet látjuk, másik oldalán a Pilis hegyvonulata, a Kevélyektől a Pilis-tetőig, mögötte a Dobogó-kő fennsíkja. Visszanézve látjuk az eddig megtett utat egészen a Hármashatár-hegyig. Miután kigyönyörködtük magunkat, induljunk tovább, a hegy nyugati, meredek, füves, sziklás oldalán lefelé egy jelzetlen ösvényen. Kissé lejjebb, balra érdemes felmászni a méretes sziklakúpra a kilátás kedvéért, majd jól követhető csapásunk levezet a füves hegyoldalon a keresztező Sárga jelzésű turistaútra, melyen élesen jobbra fordulva gyalogolunk a Kálvária-, majd a Szarvas-hegy árnyas, északi oldalában.

Egy hatalmas sziklaalakzat mellett érünk a Sárga háromszög jelű út induló pontjához, egyenesen megyünk tovább, a Sárga sáv jelű turistaúton. Felkapaszkodunk a Kötők padja kilátóhelyhez, majd kellemes gyalogúton, szintet tartva keresztezzük az Országos Kéktúra és a Zöld turistautat. Tartjuk az irányt, Sárga jelű, kényelmes gyalogutunk a Csúcs-hegy északi oldalában végül egy II. világháborús katonasírnál csatlakozik be az Országos Kéktúrába. Már csak pár lépés a Virágos-nyereg turistaút-csomópontja, ahol a Zöld jelzésű úton folytajuk túránkat.

Ezt a kényelmes, népszerű, helyenként szép panorámájú sétautat névadója, Guckler Károly erdőtanácsos építtette ki a XX. század elején, végig a Csúcs-hegy, majd a Hármashatár-hegy oldalában fut, nagyjából egy szintben.

A sorompó alatt átbújva, a széles gyalogúton először egy kis bányaudvarhoz érünk, utunk e szakasza megegyezik a "Fent és Lent" tanösvény remek információs táblákkal felszerelt útvonalával. Hamarosan elérjük az út hegy felőli oldalán magasodó Guckler-sziklát, melyen a főerdőtanácsos nemrég felavatott márványtáblája áll. A tanösvény következő állomása egy, Óbudára néző kilátóterasz, ahonnan remekül beazonosíthatjuk a környék emblematikus építményeit, a Megyeri-hídtól kezdve, a főváros legmagasabb kéményeén át a kastélyra hajazó gázgyár épületéig.

Az út egy nagy jobb kanyar után betér a Nagy-Farkas-torok nevű mélyedésbe, ahol a zöld jelzés is jobbra felkanyarodik a Hármashatár-hegy teteje felé. Az autóval jövők itt menjenek vissza a hegy tetejére, érdemes azonban a Zöld jelzésről jobbra  a jelzetlen ösvényre letérni, mely kivezet a siklóernyős starthelyhez (fantasztikus panoráma), ahonnan balra pár lépés a buszforduló parkolója.

Amennyiben úticélunk a Fenyőgyöngye, egyenesen megyünk tovább a kereszteződéstől immár a Zöld kereszt jelzéseket követve. Újabb kilátóteraszhoz érünk, innen jobb a rálátás Óbuda központi, belső részeire, majd Feketesalak nevű utunk megkerüli a Tábor-hegy magaslatát, egy kilátópontnál széles jobb kanyarral csatlakozik be a Hármashatárhegyi út aszfaltjába. Az út túloldalán, vele párhuzamosan futó Kéktúrára érve, balra fordulva gyalogolunk vissza a már ismert útvonalon kiindulási pontunkra, a Fenyőgyöngye meleltti buszvégállomásra.