Könnyű kirándulás a Szép-völgyből a Gugger-hegyre, az Árpád-kilátóhoz, a Hármashatár-hegy tömbje körbe kerülésével

Panorámában gazdag kirándulás a Budai-hegység legrégebbi turistaútjain, a találóan Látó-hegyre (376 m) keresztelt kilátócsúcsra, (sváb nevén Gugger-hegy), a patinás Árpád-kilátóhoz. Megkerülve a Hármashatár-hegy jellegzetes tömbjét, felkapaszkodunk egyik legszebb mellékcsúcsára, az Újlaki-hegyre (448 m), majd kényelmes sétaúton, turista őseink nyomában térünk vissza kiindulási pontunkhoz, a Fenyőgyöngyéhez, útközben számos érdekes sziklaformációt megcsodálva.

Útvonal: Fenyőgyöngye – Látó-hegy – Árpád-kilátó – Határnyereg – Újlaki-hegy – Virágos-nyereg – Guckler Károly út – Fenyőgyöngye

A túra hossza: 10,8 km

Időtartam: 3 óra

Szintkülönbség: 310 m fel, ugyanannyi le

A túra jellege:

Könnyű kirándulás, jól jelzett, széles, kényelmes turistautakon, egy rövid, de igen meredek szakasszal a Határnyeregből a Szépvölgy felső részére, és egy közepes emelkedővel az Újlaki-hegyre. Igaz, hogy túránk végig Budapest területén vezet, de hamisítatlan erdei, középhegységi környezetben gyalogolunk, a megfelelő lábbeli mellett nagyon hasznos egy strapabíró, mozgást nem akadályozó, praktikus túranadrág, és hűvösebb időben ajánljuk a Jack Wolfskin softshell kabátjait, melyek szélállóak, vízlepergetőek.

Könnyített variáció:

A túra kényelmes sétává szelídíthető, ha kihagyjuk az Újlaki-hegy megmászását a Határnyeregből induló sárga gyöngyök jelű kényelmes úton. Részletek a leírásban. Így az össz szintkülönbség is minimálisra csökken, a túra hossza nem sokat változik.

Kiindulópont:

Fenyőgyöngye étterem előtti parkoló (ingyenes), megközelíthető a Kolosy tér felől a Szépvölgyi úton. Autóbusszal 65-ös busz végállomása, Kolosy térről indul.

 harmashatar-hegy-arpad-kilato-terkep-cart.jpg

Térképkivágat: Budai-hegység 1:25 000 (Cartographia), http://www.cartographia.hu/budai-hg-turistaterkep-6.html 

A túra leírása

A Fenyőgyöngye előli buszfordulóból indulunk, átmegyünk a Szépvölgyi út túloldalára, ahol nagy információs táblák ismertetik a környék látnivalóit, történetét. Itt találjuk a kitűnően jelzett Országos Kék Túra útvonalát, ezen kezdünk nagy kanyarokkal felkapaszkodni a Látó-hegy (378 m) tetejére. Fenyvessel tűzdelt szép, vegyes erdőben 20 perc alatt felérünk a székely stílusú, 1929-ben emelt Árpád-kilátóhoz.

A kilátóból a növényzet és a magasra felkúszó villák miatt ma már nem teljes a panoráma, de még így is lenyűgöző látvány tárul elénk. Jól látszik a Duna vonala, a hidak, a Gellért-hegy, a Parlament épülete.

A kilátónál a kék jelzés egy nagy kunkort ír le, a kunkor két széle szinte egybeér. Folytatjuk utunkat a kék jelzéshez társult zöld és zöld körút turistaúton, szintben haladunk, pár perc alatt elérünk egy pihenőhelyhez, egy kis sportpályával.

Itt kék jelzésünk balra tér el, ez már a Glück Frigyes út, egy széles, kényelmes, szintben tartó sétaút, amely az egyik legrégebbi kiépített turistaút a Budai-hegységben, az ő kezdeményezésére épült meg az Árpád-kilátó. A Kecske-hegy (383 m) meredek, sziklás oldalában haladunk, jobbról elhagyunk egy nagy sziklán álló keresztet, majd elérjük az út bal oldalán álló Oroszlán-sziklát, amely tényleg hasonlít egy üldögélő oroszlánhoz, igaz, száz évvel ezelőtt, amikor kialakították a sétautat, egy kis faragással még rá is segítettek egy picit. Az útról balra többször is szép kilátás nyílik a Hárs-hegy és a János-hegy felé.

Pár perc séta után kiérünk egy ligetes részre, egy nagy turistaút csomóponthoz, a pihenőkkel ellátott Határ-nyereghez (300 m). Innen tehetünk egy kitérőt a pár percre lévő Homok-hegy (340 m) páratlan kilátást nyújtó, kopár tetejére. A legegyszerűbb út: a Kék és Sárga jelzéseken, a széles kocsiúton induljunk el, majd pár lépésnyire, ahol jobb kanyart vesz az út, térjünk le jobbra a keskeny, jelzetlen ösvényre, mely egy világháborús, bunkerszerű lőszerfülke mellett kapaszkodik fel a domb tetejére. A kőpad mellől gyönyörű kilátás nyílik a vitolázó repülőtérre és a környező hegyekre. Jobbra magaslik következő célpontunk az Újlaki-hegy. Legcélszerűbb ugyanazon az úton visszamenni, de kalandvágyóbbak leeerszkedhetnek a nagyon meredek, nyílegyenes csapáson is, a hegy túlsó oldalán. Leérve, jobbra fordulva jutunk vissza a Határnyeregbe. Sok jelzett út találkozik itt, keressük meg a sárga jelzésű utat és a Virágos-nyereg felé menjünk tovább.

Itt kezdődik túránk legnehezebb része, keskeny kis ösvényünk kegyetlenül kezd emelkedni, 200 méteren belül közel 100 méter szintkülönbséget kell leküzdenünk a Szép-völgy felső végén lévő parkolóig. A meredek szakaszon különösen jó szolgálatot tehet egy pár minőségi túrabot. Az aszfaltos útra kiérve balra fordulunk, továbbra is követve a sárga jelzést, hamarosan egy elágazásnál balra térünk le a széles, köves útról, a kék körút jel innen megy fel a Hármashatár-hegyre.

A könnyített verziót választók a Határnyeregtől, a Sárga jelű útról balra letérő sárga gyöngykoszorút formázó jelű, széles úton kerülhetik ki az Újlaki-hegyet és a vele járó kaptatókat.

Sárga jelzésű ösvényünk egyre sziklásabbá és meredekebbé válik, balról elhagyunk egy emlékművet, és felkapaszkodunk a fantasztikus kilátást nyújtó Újlaki-hegy (448 m) kopár csúcsára. A Dunáig is ellátunk, jól kivehető a Gellért-hegy, a Budai-hegység szinte összes csúcsa kitűnően beazonosítható a sziklás, füves platóról.

A csúcs túloldalán a sárga jelzésű úton ereszkedünk alá, jobbra az adótornyokkal sűrűn telerakott Hármashatár-hegy fő csúcsa (495 m), míg balra a Mária-hegy (421 m). Könnyű, lejtős séta után egy ligetes, cserjés részre érünk ki, a keresztező úton balra megyünk tovább, majd rövidesen találkozunk a a balról becsatlakozó Sárga gyöngy útvonallal (a könnyített variációval), melyen jobbra kanyarodva folytatjuk túránkat. Balra végig szép kilátást élvezve Pesthidegkútra, már szintben megyünk tovább a Vihar-hegy (452 m) oldalában, hamarosan elérjük a Virágos-nyereg nagy tisztását, ahol több turistaút is találkozik.

Jobbra tartunk a kavicsos úton, majd pár méter után élesen ismét jobbra kanyarodunk a zöld jelzésű útra, amely egy sorompóval is le van zárva. Ezt a kényelmes, népszerű, helyenként szép panorámájú sétautat névadója Guckler Károly erdőtanácsos építtette ki a XX.század elején. 360-380 m magasságban fut végig a Hármashatár-hegy keleti oldalában. Száz éve a hegyoldal az erdőirtások miatt szinte teljesen kopár volt, képzelhetjük milyen fantasztikus kilátásban volt részük kiránduló felmenőinknek, főleg, hogy akkoriban még teljesen más kép tárult eléjük, nem a mai sivár óbudai, békásmegyeri panel lakótelepek, ipari parkok és bevásárlóközpontok látványa, ami manapság meghatározza az útról ki-kibukkanó tájat. A Guckler Károly úton pár éve egy remek, informatív, igazi szórakoztató ismeretterjesztő tanösvényt alakítottak ki, Lent és Fent néven. A 14 állomásból álló út információs táblái rengeteg érdekességet mutatnak be a környék élővilágáról, történelméről, természeti és kulturális látnivalóiról. Szerény véleményem szerint az ország egyik legjobban sikerült kezdeményezése, hála a Pilisi Parkerdő Zrt.-nek.

Egy kis bányaudvar után, jobbról egy nagy sziklaformációt (Guckler-szikla, rajta a főerdőtanácsos fekete márvány emléktáblájával) elhagyva, kilátóteraszhoz érünk (5. állomás), ahonnan elsősorban Óbuda északi részét látjuk be térképszerűen, majd az út egy nagy jobb kanyar után betér a Nagy-Farkas-torok nevű mélyedésbe, ahol a zöld jelzés is jobbra fel kanyarodik, mi maradunk az egyenes úton, immár zöld kereszttel jelölve. Öt perc séta után újabb, ezúttal Óbuda központi részére nyíló kilátóterasz következik (4. állomás), makd később balra ágazik le meredeken a zöld barlang jelzésű ösvény a hegyoldalba mélyen benyúló Tábor-hegyi barlanghoz. Utunk a Tábor-hegy oldalában egy nagy jobb kanyart vesz, majd hamarosan elérjük a Hármashatárhegyi út aszfaltcsíkját.

Átkelve az úton találkozunk a kék jelzéssel, balra fordulva a műúttal párhuzamosan megkezdjük ereszkedésünket a Hármashatár-hegyről. Rövidesen ismét keresztezzük az aszfaltos utat, és a vízmű épületénél jobbra tartunk továbbra is a kék jelzésen. Az út házak közé ér be, majd egy kereszteződésnél, ahol a kék kereszt jelzés indul, egy kék nyomós kutat találunk, mivel utunk során meglehetősen forráshiányos területen túráztunk,  nehezen tudunk ellenállni a hűs kútvíznek.

Innen a kék jelzés az erdőben, de párhuzamosan a műúttal, közepes lejtővel pár perc alatt a Fenyőgyöngye előtti parkolóba ér.