Trianon emlékezete

Egyedülálló látványosság a Sátoraljaújhely felett magasodó Szár-hegyen kialakított Magyar Kálvária, melynek stációi a trianoni békeszerződés során elszakított 38 város nevét és címerét jeleníti meg. A hegy tetején a Szentkoronát formázó Szent István-kápolna és a 100. Országzászló áll.

A Magyar Kálvária története

A trianoni béke által határszéli kisvárossá tett Sátoraljaújhelyen a korszak revíziós politikai légköre társadalmi összefogást indított el, melynek köszönhetően közadakozásból készült el a Szár-hegyen az országban egyedülálló kezdeményezés, a Magyar Kálvária. Az emlékmű előzményeként a hegyen avatták fel 1934. július 1.-én a 100. Országzászlót, amely egy hatalmas kőgúlán állva messziről hirdette, hogy újból egységes lesz egyszer az ország. Az eredeti tervek néminemű változtatásával végül 1936. október 4.-én avatták fel az emlékművet országos ünnepség keretében. A Szent István-kápolna 1938-ban készült el, teljessé téve a mementót.

A stációk a második világháború során jelentős károkat szenvedtek, majd teljes pusztulásnak indultak. Természetesen a kommunista rezsim a Kálváriát és a kápolnát nacionalistának bélyegezte, és aktívan közreműködött pusztulásában. 1989-ben a helyi városvédő egyesület kezdeményezésére elkezdték a megrongálódott emlékmű helyreállítását ismét csak társadalmi összefogásban. A Magyar Kálvária újraavatására 1990. augusztus 19-én került sor. A Szár-hegyre vezető kabinos felvonó építésekor a Szent István-kápolna és az Országzászló felújítása is elkezdődött.

A Magyar Kálvária látogatása

A Magyar Kálvária egy 4 méteres magasságú bástyakapuval kezdődik. Ezt követi az Országzászlóhoz vezető út két oldalán a tizennégy stáció. A bástyaszerű tornyot imitáló állomásoknak azon az oldalán, amelyik a szerpentinút felé néz, egy fülkeszerű mélyedésben a vármegye címere alatt helyezték el a márványtáblát. Ezen a városok neve alatt egy vagy több soros jelmondat olvasható. Az emléktáblán az állíttatók neve is feltüntetésre került.

A Kálvária stációi végigvezetnek a történelmi Magyarországon. Az út Kassáról indul, végigvezet a Szepességen, az ősi bányavárosokon, Komáromig, Pozsonyig. Itt délre fordul és Kismartonon, Csáktornyán keresztül Fiuméig vezet, majd a Délvidék városai után Erdélybe visz, s onnan visszatér a Felvidék keleti részére.

A bájos Zsólyomka-völgyből a Z jelzésű út vezet a Kálvária bejáratát képező bástyaszerű kapuhoz. A kapu mellett jobbra egy hajdani kőfejtő hatalmas udvarát láthatjuk. A szerpentinút első kanyarulatából csodás rálátás nyílik a városra.

A Szár-hegy (345 m) tetején 2015-ben adták át a Zemplén Kalandpark részeként, a szemközti, kilátótoronnyal koronázott Magas-hegyről ide vezető kis kabinos kötélpályát, a Dongót, és a mellette párhuzamosan futó ijesztőnek tűnő átcsúszópályát.

A Szent István-kápolna mögüli sziklákról káprázatos kilátás nyílik a Sátoros-hegyekre, a környező szőlőkre, a zempléni erdőkre.