Palócföld leghíresebb zarándokhelye

A Mátraverebély melletti Szentkút Magyarország egyik legrégebbi és máig egyik leglátogatottabb Mária-kegyhelye. Az utóbbi években teljesen felújított és kibővített épületegyüttes a Cserhát egyik varázslatos völgyében fekszik. A Szentkút csodákra képes vize mellett a barokk stílusú kegytemplom, a remete-barlangok, és a csodás, hűvös völgyben fekvő forráscsoport a fő vonzerő.

A Szentkút rövid története

A Mátraverebélytől mintegy 5 km-re fekvő Szentkút már a XIII. század óta keresztény zarándokhely. A völgyben feltörő, csodatevőnek tartott forrás az ősi legenda szerint az ezen a vidéken járt Szent László király lovának patája nyomából tört elő. A vízfakadást a hagyomány szerint a Szűzanya mutatta meg egy néma pásztorfiúnak, aki miután ivott a vízből, megszólalt. Hogy mik voltak az első szavai, arról nem szól a fáma.

A csoda hírére az erdei forrást egyre többen keresték fel, már 1400-tól, pápai engedéllyel lehetett itt teljes búcsút elnyerni. Egy régebbi kőkápolna mellett, 1763-ban fejeződött be a ma is látható kéttornyú, barokk stílusú templom és a kolostor építése. A terület ura, Almássy János és a búcsúsok adományaiból épült az együttes. A rendházat a ferences szerzetesek az 1930-as években jelentősen bővítették, új épületeket emeltek köré.

A templomot 1970-ben VI. Pál pápa basilica minor rangra emelte, és teljes búcsút engedélyezett az év minden napjára. A Szentkút 2006 óta Nemzeti Kegyhely.

A Szentkút látogatása

Az utóbbi években jelentősen kibővítették a komplexumot, egy új, modern látogatóközpontot is építettek a völgy bejáratánál. A parkolóból a templom felé először a ferences galériaként, kegytárgyüzletként is funkcionáló információs központ mellett megyünk el. Jobbra a hegy aljában zarándokszállások épületeit látjuk. A templom és a kolostor épülete mellett egy másik zarándokházat találunk.

A szépen felújított barokk stílusú, Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt kegytemplom bejárata felett a Verebélyi és az építtetést befejező Almássy család címerei láthatók. A homlokzaton két oldalt Szent Pál és Szent Péter, míg középen Szűz Mária szobra foglal helyet.

A kapun belépve boltozott, egyhajós térbe jutunk. Az üvegablakok és a falképek az 1930-as években készültek. A főoltár, a szószék barokk, a két mellékoltár copf stílusú. A szentély középpontjában, a főoltár fölött helyezték el a templom öltöztethető kegyszobrát, amely Szűz Máriát a karján a kis Jézussal ábrázolja és szintén a XVIII. században készült.

A templom és a kolostor közti téren gyóntatóudvart alakítottak ki, közepén egy kis kápolna áll. Érdekes látvány a gyóntatófülkék hosszú sora a fal mellett, még egy óriás rózsafüzért is láthatunk itt. A templomtól balra lévő téren találjuk a szentkúti forrást, a kegykutat. A forrás fölé 1928-ban emelték a kőből faragott díszkutat, a hét kifolyó a hét szentséget jelképezi. A kúttal szembeni domboldal tövében a lourdes-i barlang 1932-ben készült replikája látható, az előtte lévő parkban hatalmas szabadtéri oltár szolgálja a búcsúk idején ide özönlő tömeg lelki üdvét.

A keresztút a stációkkal a kegyhely bejáratától balra indul, a végén az 1933-ban épült egyszerű kálváriakápolnával.

Érdemes egy kis sétát tenni a Szentkúti-patak völgyébe is, a hangulatos patak menti sétaúton pár perc alatt egy táblával is jelzett kanyonhoz érünk. Jobbra a Szent László-hasadékban történt a legenda szerint a király nagy ugratása. A rövid, kanyargós, szűk kanyonban óvatosan közlekedjünk. Nem messze a hasadéktól kissé kiszélesedik a völgyecske, apró fahíd vezet a Mária-forráshoz, közelében pihenőpadot, esőbeállót találunk. Innen, ha még egy pár métert megyünk felfelé a völgyben, hármas forráscsoportra bukkanunk.

A templom mögötti hegyoldalban remetebarlangokhoz visz egy kis, a kolostor mögül induló meredek ösvény. A XVIII. század végén vájták a barlangokat a puha homokkőbe az itt élő remeték. Ez Magyarország egyik legnagyobb remetebarlang-együttese, az előttük kialakított pihenőhelyről szép kilátás nyílik a völgyre.

Gyakorlati tudnivalók

Cím: Nemzeti Kegyhely, Mátraverebély, Szentkút 14.

Telefon: 06 32 418 029, 06 20 400 58 78

Nyitvatartás: a szabadtéri létesítmények 24 órában egész évben látogathatók, a bazilika reggel 7 és nyáron este 8, télen 7 óráig van nyitva.

Megközelítés: a 21-es főútról, Hatvan felől jőve balra kanyarodunk Mátraverebélyre, majd az út végén jobbra, kiérünk a faluból, és balra fordulunk a táblával is jelzett elágazásnál Szentkút irányába. Innen még 3 km Kányástelepen és Kányáspusztán keresztül a zarándokhely bejárata a nagy ingyenes parkolóval.

http://szentkut.hu