A Kis-Fátra leglátványosabb szurdokai

A lélegzetelállítóan vadregényes Diery-szurdokrendszer Szlovákia talán legváltozatosabb, legszebb hegységében, a Kis-Fátrában található, annak északi, jól megközelíthető részén, a térség központi üdülőfalvától, Terchovától (Terhely) pár kilométerre. A Szlovák Paradicsom szurdokaihoz hasonlatos három, egymásba csatlakozó szűk, mély, sziklás szorost jól kiépített, vaslétrákkal, fémlépcsőkkel, drótkötelekkel biztosított, jelzett turistaúton fedezhetjük fel. A hatalmas, függőleges sziklafalakkal határolt kanyonokban vezető túraútvonal a Felvidék egyik legszebb és kétségkívül legnépszerűbb kirándulóhelye. Az általunk javasolt túraútvonal mindhárom sziklaszorost, a Dolné, a Nové és a Horné diery-t is teljes hosszában mutatja be egy közepesen nehéz, félnapos kirándulás keretében.

A túra hossza: 9 km

A túra időtartama: 3,5 óra (pihenők nélkül)

Szintkülönbség: 325 m fel, ugyanannyi le.

A túra jellege:

Közepesen nehéz gyalogtúra, a szurdokokban vaslétrák, korláttal, drótkötéllel biztosított szakaszok váltják egymást. Biztos járás, szédülésmentesség szükségeltetik, nedves időben a létrák, rámpák, vasjárdák csúszósak lehetnek, fokozott óvatosság, odafigyelés szükséges. Gyakorlottabb túrázóknak nem jelent különösebb nehézséget a túra, nagyobb gyerekeket is bátran vihetünk. Az egyik legtrükkösebb szakasz a Vrchpodziar-nyeregbe levezető Zöld jelzésű út, mely rettentő meredeken ereszkedik lefelé, fától fáig kapaszkodva tudunk csak lejutni. Több helyen is jól jöhet a túrabot, de csak akkor vigyünk, ha összecsukva időnként el tudjuk tenni őket, mivel a sziklás szurdokban néha kezünkkel is kapaszkodni kell.

Kiindulópont: Hotel Diery melletti nagy parkoló (fizetős), Terchovától 3 km-re keletre, közvetlenül a főút mellett.

A túra leírása

A Hotel Diery épülete előtti nagy parkolóból indulunk körtúránkra. A szálloda aljában lévő Koliba Diery, a régióra jellemző hegyi szlovák stílusban berendezett éttermében, kalóriában gazdag helyi ételeket kóstolhatunk, míg a baloldali épületben lévő kocsmában kissé mérsékeltebb áron sörözhetünk. A parkoló szélén, a Biely potok turistaút-kereszteződésben (575 m) a Kék jelzésű úton, a hotel épülete melletti betonúton indulunk a szurdok felé.

Átkelünk a patakon, majd széles földúton, hangulatos tisztásokat érintve, időnként szép kilátást élvezve a szemben magasló sziklákra, enyhén emelkedve gyalogolunk tovább. Ismét keresztezzük a patakot, majd az egyre szűkülő völgyben, erdőben lépünk be a Kis-Fátra Nemzeti Park területére. Elérjük a Dolné diery (Alsó-szoros) bejáratát, az itt még szelíd szurdok alsó szakaszán, a közvetlenül a sebesen zúgó patak partján épült, korláttal biztosított fajárdán hatolunk beljebb. Egy kis vízesés mellett csúszós gerendapallón jutunk fel, majd a patak felett vezető fahidak, pallók kombinációjából álló úton érünk be a most már függőleges sziklafalakkal határolt szűk szurdokba.

A helyenként 1-2 m széles, szűk, sötét kanyonban acélrámpák vezetnek a patak felett, kiérve a sziklaszorosból hamarosan útelágazáshoz érünk, Ostrvné (640 m), balra fordulva a Sárga jelzésre, elhagyjuk a Kék jelzést és az Alsó-szorost, és megkezdjük az újabb hegyi patak völgyében húzódó Nové diery (Új-szoros) meghódítását. Pár lépés után sziklafalba ütközünk, végtelennek tűnő fémlépcsőkön, járdákon emelkedünk egyre feljebb a pár méter széles, függőleges, több helyen áthajló sziklafalak közt zúgó, zuhatagokkal megspékelt hegyi patak sziklás medrét követve.

Egy több méter magas vízesés melletti hosszú, meredek vaslétrát leküzdve rövidesen megszelídül a szurdok. A tanösvény egyik tájékoztató táblájánál elhagyjuk a völgyet, Sárga jelzésű turistautunk élesen jobbra felfelé kanyarodik. A meredek hegyoldalba vágott, gyökerekkel szabdalt úton kapaszkodunk ki a szurdokból. Egy kiálló sziklára épített kis kilátóponthoz érünk, majd enyhén lejtős, harántoló ösvényen bukkanunk ki a patakparti Podžiar (715 m) útkereszteződésnél.

Balra térve átváltunk a patakot követő Kék jelzésű útra, átvágunk egy, a Rozsutec környéki sziklákra szép kilátást nyújtó tisztáson, és beérünk az erdőbe. Itt kezdődik a Horné diery (Felső-szoros), mely a három szurdok közül a legnehezebben járható, de egyben a leglátványosabb is. A sziklalépcsőkön átbukó, sebesen rohanó kis patak sziklás oldalában drótkötéllel biztosított szakasz után beszűkül a szurdok, vaslépcsők, vaslétrák segítségével hatolunk egyre feljebb a kanyonban. Vízesések mellett, felett vezet a jól kiépített útvonal, korláttal ellátott fémrámpákon haladunk a szinte összeérő, meredek, függőleges sziklafalak tövében.

Több helyen is közvetlenül a mederben, sziklákon egyensúlyozva kapaszkodunk fel, majd néhány magas vízesést küzdünk le vaslétrákon. Egy gyönyörű, széles sziklalépcsőkön lebukó zuhatag csúszós, sziklás oldalában láncokkal biztosított útvonalon vergődünk fel. Néha kezünk segítségével tudunk csak feljebb mászni a sziklás parton.  A Horné diery felső szakasza még tartogat egy látványos vízesés melletti vaslétrás kihívást, aztán kiérünk a Pod Pálenicou (900 m) útelágazáshoz. Elhagyjuk a Kék jelzést, élesen jobbra kanyarodunk a Zöld jelzésű turista ösvényen.

Egy ideig közvetlenül a Horné diery feletti meredek, erdős hegyoldalban harántolva haladunk, átvágunk egy idilli fekvésű, a közeli, vakítóan fehér mészkősziklákra szép kilátást nyújtó tisztáson, majd ismét az erdőbe érve jelzett utunk a kényelmes, széles útról hirtelen jobbra fordul. A rendkívül kellemetlenül, igen meredeken lejtő, csúszós hegyoldalban sokszor csak fától fáig kapaszkodva tudunk haladni. A kemény lejtő aljában megváltásként hat a Vrchpodžiar-nyereg (745 m) széles, tágas tisztása.

A nyeregből megnyílik a táj, dél felé sorjáznak a Kriváni-Fátra legmagasabb csúcsai, mi jobbra, északnak fordulunk a Sárga jelzéseket követve, egy lejtős, keskeny makadámúton érünk le a Podžiar (715 m) tekintélyes faóriások alatt meghúzódó, apró, aranyos házikóihoz. A kunyhók melletti pihenőtől már csak pár lépés a patakpart, az ismert elágazással. Innen most balra tartunk a Dolné diery felé, a Kék jelzéseket követve. Kényelmesen lejtő ösvényünk közvetlenül a patak partján halad, majd az egyre sziklásabbá váló terepen, hídon át keresztezzük a zúgó patakot és mohos sziklákon lépdelve jutunk egyre lejjebb a romantikus völgyben.

Hidak, fémjárdák, vaslépcsők következnek a szűkülő szurdokban, majd rövidesen egy impozáns vízesés mellett létrázunk lefelé egy tekintélyt parancsoló sziklatű tövében. Pár perc múlva visszaérünk az Ostrvené, már ismerős elágazásához, innen mentünk a Sárga jelzésen a Nové diery szurdokába. A kereszteződéstől a már ismert sziklaszoroson át 20 perc alatt érünk vissza kiindulási pontunkra, a Hotel Diery melletti parkolóba a Kék jelzésen.

Az utóbbi időben a Diery-szurdokokat összefoglalóan Jánosík-szurdokoknak (Jánošikové dieryis hívják a szlovákok.