A csodás Mátra-bérc, a meredek Ágasvár és a romantikus Csörgő-völgy 

A Mátra egyik leglátványosabb túrája pazar panorámával és vadregényes völggyel.

Magyarország legmagasabban fekvő településéből, Mátraszentimréről indulunk a Vöröskő kilátó felé, majd a csodaszép Mátra-bércen át a Nyugati-Mátra legjellegzetesebb csúcsát, a fantasztikus panorámájú Ágasvárat hódítjuk meg. A turistaháznál tett megérdemelt pihenő után a meseszép Csörgő-patak völgyén át térünk vissza a faluba.

 

A túra hossza: 13,5 km

Időtartam: 5 óra, kényelmes tempóban

A túra jellege

Végig jól jelzett, kényelmes turistautakon, az Ágasvárra vezető út nagyon meredek, de nem túl hosszú, a lefelé vezető ösvény veszélyesen meredek és csúszós. Nedves időben érdemes az Ágasvár megmászását kihagyni, a kék jelzésen ki lehet kerülni. A túra utolsó szakaszán, a Csörgő-völgyből Mátraszentimre felé közepesen meredek kaptatót kell leküzdenünk.

Kiindulópont

Mátraszentimre központja, a Szent Imre templom előtti tér. Parkolni ingyen lehet. A 21-es főútról Pásztónál Galyatető felé kell menni 20 kilométert, majd balra Mátraszentimre felé az útjelző táblánál.

Vendéglátás

Mátraszentimre: Kemencés Csárda, Deák F.u.19., Mátraszentlászló: Vöröskő Vendéglő, Kossuth L. u., Mátraszentistván: Vidróczki csárda, Vaskút u., Ágasvári turistaház, meleg étel csak előrendelés esetén. (Az éttermek szezonon kívül hétköznap csak korlátozottan vannak nyitva)

 matra-agasvar.jpg


Térképkivágat: Mátra 1:30 000 (Szarvas-Faragó)

 

A túra leírása

Mátraszentimre központjából, a faragott andezitből épült, modern Szent Imre templom elől indulunk. A téren találunk egy élelmiszerboltot is. A templom melletti bal oldali utcán, a Széchenyi István utcán át vágunk át a településen a kék kereszt jelzést követve. Pár perc után elérünk a szélső házakhoz, itt a kék kereszt jelzésű, széles erdészeti úton enyhe lejtőn folytatjuk túránkat.  A Narád-patak völgyébe ereszkedünk le méltóságteljes bükkerdőben. Miután kereszteztük a patakot, enyhén emelkedve rövidesen kiérünk a három mátrai falut összekötő műútra. Az aszfaltos út túloldalán a jelzett ösvény bevisz az erdőbe, és 3 perc kényelmes sétával balról elérjük az ún. Három falu templomát.

A rusztikus hangulatú, terméskőből épült templomot 1942-ben szentelték fel, furcsának tűnő elhelyezésére, hiszen nincs lakott területen, az ad magyarázatot, hogy az 1930-as években, mikor egyesítették, és újranevezték a három felső-mátrai falucskát, ez a terület volt a három falu mértani középpontjában. 1938-ban, Szent István király halálának 900. évfordulóján keresztelték át Ötházhutát Mátraszentimrének, Fiskalitáshutát Mátraszentlászlónak, és Felsőhutát Mátraszentistvánnak. Közigazgatásilag Mátraszentimre a központ, a Felső-Mátrában található üdülőtelepek is ide tartoznak.

A templomtól már aszfaltos úton érünk be Mátraszentlászló házai közé a kék kereszt és az időközben hozzánk csatlakozott kék háromszög jelzésen. Hamarosan kiérünk egy nagyobb térre, ahol utunk nagy bal kanyart vesz, előttünk a nyílegyenes utca végén már megpillantjuk következő állomásunkat, a Vörös-kői kilátótornyot. A kanyarban jobbról, a sípálya irányából csatlakozik hozzánk az országos kék túra vonala is, de a következő utcánál balra tér el, mi tovább egyenesen, immár a sárga jelzésen, a Kossuth Lajos utcán gyalogolunk tovább a házak között, amíg ki nem érünk a műút nagy kanyarulatához. Balról elhagyjuk a játszóteret, majd pár méter után a műútról sárga jelzésünk jobbra betér az erdőbe.

A keskeny ösvényen, rövid kaptatóval pár perc alatt felérünk a Vörös-kő (781 m) tetején álló kilátótoronyhoz. A Mátra-bérc e hegye nevét vas-oxidos, andezit kőzetéről kapta, melynek egy szép nagy példányát mi magunk is szemügyre vehetjük a kilátó felé vezető út mellett. A toronyból szép kilátás nyílik a felső-mátrai falvakra, a környező hegyekre.

A toronytól balra folyatjuk túránkat a sárga és a sárga kereszt jelzésű úton a Mátra-bércen.  Kb. 100 méterre elágazáshoz érünk, a bal oldali utat válasszuk, a sárga kereszt jelzést, a sárga jobbra tart Nagybátony irányába.

Figyelem! A sárga kereszt hamarosan a temető felső kerítéséhez ér, amikor elérjük a temető szélét, nagyon figyeljünk, nem egyértelműek a táblák, pár métert menjünk még a balra, lefelé forduló kerítés mellett, majd jobbra térjünk a szintben, egyenesen tartó ösvényre, hamarosan találkozunk is a sárga kereszt jelzéssel.

Utunk kényelmes ösvényen a Kuruc-hegy (784 m) oldalában halad tovább Mátraszentistván házai felett. Rövidesen keresztezzük a zöld jelzést, mi továbbra is egyenesen maradva a keskeny csapáson, helyenként gyönyörű kilátást élvezve leérünk egy széles földútra, az országos kék jelzésre. Ligetes oldalban egy erdővágás felső szélén megkerüljük a Kis-kő (787 m) valóban köves hegytömbjét, majd egy dózerutat, aztán az ágasvári murvás erdészeti utat is keresztezzük. Folytatjuk kellemes gerincvándorlásunkat a Mátra-bércen, a néhol egészen szűk gerincen baktatva, megfigyelhetjük, hogy az északi oldalon a bükk, míg a déli, napfényesebb oldalon a tölgy dominál.

Hamarosan elérünk egy nagy sziklához, innen indul az Ágasvár (788 m) tetejére a kék háromszög jelzésű út. Választhatjuk a kényelmes gyalogúton folytatódó kék jelzést is, amely megkerülve a hegytetőt negyedóra alatt a turistaházhoz visz. Gyakorlottabb túrázóknak mindenképpen megéri felkapaszkodni a Mátra-bérc nyugati végpontjához, a méltán népszerű kiránduló célponthoz, az Ágasvár meredek, sziklás vulkáni kúpjára. Az út eleje a Szamár-kő jellegzetes sziklájáig igen meredek és sziklás, de nem túl hosszú. Utána pár percig egy nyergen haladunk tovább szintben, néhol szép kilátással, majd megkezdjük fárasztó kapaszkodásunkat az Ágasvár csúcsára, mely több kis kúpból áll. A kilátás talán a legnyugatibb sziklakiszögellésről egy szép fenyőfa mellől a legszebb, fantasztikus panoráma nyílik a Mátra nyugati részére, a Cserhátra, a távolban a Karancs, a Salgó is jól látszik.

A hajdani erős várat a tatárjárás után építették, majd idővel csökkent a jelentősége, tulajdonosa, a Tari család elhanyagolta és az 1400-as évekre már romossá vált. Most már csak a szakértő szemek fedezik fel a várfalmaradványokat a hegyen.

A csúcsról a lefelé vezető út meglehetősen meredek, térdízületeinket igencsak próbára tévő szakasz. A rendkívül meredek, morzsalékos, csúszós hegyoldalon sokszor csak fától fáig kapaszkodva tudunk biztonságosan lejutni.

 Szerencsére hamar leérünk a kék jelzésű széles földútra, amelyen jobbra fordulva már előttünk is az ágasvári turistaház. A házban szerény büfé, egyszerű szálláslehetőség várja a vándorokat. A ház előtti szépséges Ágasvári-réten lévő pihenőhelyen ki is fújhatjuk magunkat, és a büfé italkínálata is jól fog jönni.

A házat jobbról elhagyva a széles úton jelzőtábla mutatja a választható irányokat, mi balra térünk le a piros és a zöld jelzésre Mátrakeresztes és Fallóskút felé. A lejtős út hamarosan keresztezi az ágasvári erdészeti utat, majd élesen balra kanyarodik és kényelmes, széles ösvényen kanyarog a fenséges bükkerdőben. 10 percen belül egy újabb elágazáshoz érünk, ahol egyenesen menjünk tovább a zöld négyzet jelzésű úton, a piros és a zöld jelzés élesen jobbra tart lefelé.

Itt már a Csörgő-völgyi Erdőrezervátum területén járunk, amely egyfajta őserdő, az erdőgazdálkodást megszüntették, természetes állapotában hagyják az erdőt. Az enyhén lejtő, kényelmes turistaút rövidesen eléri a völgy alját, a benne futó, bővizű Csörgő-patakkal.

Kétszer is keresztezzük a sziklás medrű patakot, vigyázzunk a csúszós köveken a gázlókon való átkelésnél. Az egyre szűkülő vadregényes völgyben egy tájékoztató táblához érünk, amely az itt működött Csörgőmalomra emlékeztet. Helyén már csak egy rakás követ találunk, ha nem tudnánk, hogy ez volt a malom, nyugodtan hihetnénk a patak által ide hordott kőhalomnak a romokat.

Szorosan a csörgedező patak mellett haladunk az egykori malomárok szikláin lépdelve, és 5 perc múlva egy katlanba érünk, ahol három patak egyesül a Csörgő-patakká. Itt a Hutahely nevű tisztáson a szokásos pihenőpadok mellett egy régi üveghuta másolata emlékeztet az itt álló, első mátrai üveghutára. Figyeljük a zöld négyzet jelzést, amely a középső, sziklás patakág felett jobbra hagyja el a völgyet, és kapaszkodik fel a szálerdőben egy dózerútra, itt pár lépést balra megyünk, majd jobbra fel vezet tovább a jelzett út fokozatosan emelkedve a Rothadt-bérc oldalában a ligetes Teréz-hegyre (792 m). Az egyre szélesebbé váló szekérút végül beér Mátraszentimre házai közé, végig egyenesen az Eötvös József utcán 5 perc múlva visszaérünk a falu központjába.

 

Ajánlott turistatérkép: Mátra 1:30 000 (Szarvas-Faragó)