Ausztria leghosszabb szurdoka

A Nagy-Rába-szurdok (Grosse Raabklamm) a Rába kelet-stájerországi, felső szakaszának kereken 10 km hosszú, több helyen hatalmas sziklafalak között rohanó, végig kitűnően járható folyóvölgye. Az Arzbergtől Mortantschig tartó, Natura 2000 hálózathoz tartozó, szigorúan védett szurdok végigjárása felejthetetlen élmény, a közvetlenül a folyó mentén kialakított útvonal kitűnően jelzett és kiépített, néhol nagyon kalandos, sziklafalra erősített fa járdák, lépcsősorok, több helyen kötéllel biztosított, sziklás ösvény, ill. nagyon kényelmes sétautak váltják egymást. Nagyobb gyerekekkel is nagyszerű kirándulás. Az egyetlen probléma a logisztika lehet, legcélszerűbb a túra végeztével taxival visszamenni a kiindulási pontra, mivel tömegközlekedés gyakorlatilag nincs a szurdok két vége között.

A túra hossza:

10 km – Arzbergből a Jägerwirt fogadóig, a szurdokon keresztül

18,7 km – Arzbergtől Mortantschig, majd a hegyeken keresztül gyalog vissza Arzbergbe

A túra időtartama: 4 óra, a szurdok végigjárása, plusz 3,5 órát kell szánni a gyalogos visszaútra

Szintkülönbség: 350 m fel, 450 m le – Arzberg – Jägerwirt, 730 m fel, ugyanannyi le (Arzberg körtúra)

Kiindulási pont:

Arzberg, Kelet-Stájerország, központ. Autóval megközelíthető, Passail-tól 5 km délre, ingyenes parkolóhelyek a sportpálya mellett.  

Érkezési pont: Jägerwirt fogadó (jelenleg zárva), a Weiz-Gschwendt országút nagy kanyarjában.

Visszaút:

Taxi: Grafoner Weiz: +43/3172-2300, Zierler Weiz: +43/3172-4087, Temmel Weiz: +43/3172-4010, Temmel Passail: +43/3179-23723

Gyalog: ld. lent a szöveg végén.

A túra jellege:

Közepesen nehéz, nem túl megerőltető kirándulás kitűnően jelzett turistautakon, ösvényeken. Néhol kötéllel biztosított szakaszok sziklás terepen, nedves időben fokozott elővigyázatosság szükségeltetik. Fából ácsolt pallók, hidak korláttal biztosítva. A gyalogos visszaút egy-két helyen meredek kaptató, ill. az út vége meredek lejtő, több km-en keresztül csekély forgalmú aszfaltút. A teljes körtúra hosszú, kitartás szükséges, gyerekekkel mindenképpen taxival való visszaút javasolt.

 nagy-raba-szurdok-terkep.jpg

 Térképkivágat: WK 130 Grazer Bergland Almenland 1:50 000 (freytag&berndt), www.freytagberndt.hu 

A túra leírása

Arzbergből, a hajdani bányásztelepülésről indulunk, mindjárt a sportpálya melletti parkolónál szemügyre vehetjük az itt, patakként csordogáló Rábát, pár méterrel lejjebb a Moderbach, nagyjából ugyanakkora patakjával egyesülve folyik tovább egy nagy bal kanyarral kelet felé. Követjük a focipálya és a folyó közti utat, szép kilátás nyílik Arzberg bájos templomára és a mellette a domboldalra húzódó ápolt temetőre. Utunk, végig a Rába-szurdokban a 765-ös sz. piros-fehér-piros jelzést viseli, de a fontosabb elágazásokban mindig számíthatunk útba igazító táblákra is.

A pálya szélénél kis hídon kelünk át a túlpartra, majd jó darabig, kényelmes földúton gyalogolunk, lassan összeszűkül a völgy, széles földutunk ösvényre vált, megjelennek a túlparton az első sziklafalak, aztán ismét egy híd következik az északi partra. Itt kezd izgalmassá válni a túra, sziklás ösvényen kapaszkodunk a magas parton, később kötéllel biztosított szakasz következik, majd közvetlenül a parton folytatódik az ösvény, útközben számtalan lehetőséget kínálva a vízzel való találkozásra. Nyári nagy melegben kifejezetten üdítő a sekély, nem túl gyors folyású Rábában való pancsolás.

Hamarosan a legvadabb részhez érünk, monumentális sziklafalak közé szorul a folyó, kétszer is keresztezzük a Rábát, majd látványos, a sziklafalhoz erősített, fából ácsolt járda következik. Átküzdjük magunkat egy hosszú, kötéllel biztosított, sziklás szakaszon, maga az út is a sziklafalba van vájva. Lépcsősoron mászunk fel egy parti sziklára, majd sziklákon keresztül, kötél segítségével ereszkedünk el a másik oldalán, végig szép kilátást élvezve az egyre nagyobb Rábára. Rövidesen, a parttól kissé eltávolodva, szép bükkerdőben táblás elágazáshoz érünk. A 17. sz. út ágazik le, de mi továbbra is a 765-öst követjük Jägerwirt felé.

Visszatérünk a Rába partjára, újabb látványos, sziklához erősített, korláttal védett, lebegő pallósor következik, majd még egy híd a túlpartra.  Hangulatos ösvényünk magasan a folyó felett vezet, szépen rálátunk a Rába nagy kanyarulatára. A következő táblás elágazásnál a 16-os út ágazik le balra, hídon keresztezve a Rábát, mi maradunk ezen az oldalon, a 765-ösön. Később széles útra váltunk, a völgy kissé kiszélesülve nyugszik le. Legyünk résen, mert rövidesen a 765-ös út, a Raabklammweg a széles kocsiútról balra tér le a folyó felé egy keskeny kis ösvényre.

Eleinte a parton megyünk, majd egy szép fenyvesben mászunk feljebb, elágazás következik, maradva a 765-ösön, szép erdei úton érünk ki a vízerőmű betonkolosszusához. Átmegyünk a gát melletti függőhídon és élesen jobbra fordulva megyünk fel egy elágazás melletti pihenőhelyhez. A Rába-szurdok következő szakaszán egymást váltogatják a kényelmesebb, parti utak, a le-föl mászós, kötéllel biztosított sziklás, kapaszkodós szakaszok, míg egyre párásabbá, rejtélyesebbé nem válik a szurdok. A nagy moha lepte sziklák, sűrű erdő, igazi meseszerű hangulatot áraszt a félhomályos szurdokban, itt is sűrűn kell a sziklához erősített kötelekbe kapaszkodva másznunk.

A következő táblás útelágazásnál, kissé zavaró módon minden irányba a 765-ös út folytatódik, a Raabklamm-Mortantsch, Jägerwirt felé mutató utat válasszuk, ez követi a szurdokot. A gát után a Rába jóval alacsonyabb vízállású, néhol csak szerényen csordogál vize. Gigászi sziklák mellett megyünk el, majd egyre magasabbra kapaszkodunk, a fák közül jól látszik a túlparti hegyormon épült Gutenberg várkastély épülete. Kiérünk egy idilli fekvésű mező szélére, ahol a 15-ös út ágazik el Mortantsch felé. Amennyiben a körtúrát akarjuk megcsinálni, azaz gyalog mennénk vissza Arzbergbe, itt térjünk le a 765-ösről a falu irányába. Ha a Jägerwirthez igyekszünk, akkor maradjunk a 765-ösön.

Hangulatos bükkösben ereszkedünk, majd az elágazásnál tovább Jägerwirt felé haladva leérünk egy házcsoportnál egy aszfaltútra, melyen pár perc alatt kijutunk a jelenleg nem működő Jägerwirt fogadó épületénél. A Weiz felé tartó országút nagy kanyarja mellett parkoló is található, legegyszerűbb a taxit idehívni.

Ha gyalog megyünk vissza Arzbergbe, akkor a 15-ös úton menjünk el Mortantschig, majd a táblánál élesen balra fordulva, a 27-es kis forgalmú aszfaltúton Grillbichl faluig. Tovább ugyancsak a 27-esen, erdőn-mezőn át, később egy táblás elágazás után Haselbach településre érünk, ahonnan egészen Arzbergig a 764-es út jelzéseit fogjuk követni, amely jó pár km-en keresztül halad az országúton, festői fekvésű legelőkön, mezőkön keresztül. Schacher településrész (Dürntalwirt fogadó) után a műút erdőbe érve folytatódik, a Gösser csúcsának sziklafala közelében a jelzett út balra tér le az aszfaltcsíkról, és meredeken ereszkedve ér vissza Arzbergbe. A templom mellett érünk vissza a faluba, kiindulási pontunkra.