Mesebeli erdei rétek, romantikus patakvölgy, fantasztikus kilátás

A Dunakanyar egyik gyöngyszeméről, Zebegényből induló körtúránk során a páratlan kilátást nyújtó Köves-mezőn át megyünk Törökmezőre, a Börzsöny népszerű kirándulóhelyére, majd a hangulatos Malom-völgyben, a patakot többször is keresztezve térünk vissza a faluba.

A túra hossza: 16,5 km

A túra időtartama: 4.5 óra

A túra jellege:

Félnapos, könnyű gyalogtúra jól jelzett turistautakon, ösvényeken, nem megerőltető emelkedők és lejtők váltogatják egymást, a patakon való átkelések, főleg tavasszal, csapadékos időben izgalmasak lehetnek.

Kiindulópont: Zebegény, katolikus templom. Vasútállomás a közelben, parkolni a téren lehet.

 zebegeny-torokmezo-terkep.jpg

 Térképkivágat: Börzsöny 1:30 000 (Szarvas-Faragó-Térkép-center), www.map.hu 

A túra leírása

Zebegény központjából, a bájos kis templom előtti térről indulunk. Átmegyünk a hídon, majd a S∆ jelű szerpentinúton kacskaringózunk fel a Kálvária-dombra, egyre szebb kilátást élvezve a falura és a Dunára. Útközben elhaladunk a Sziklakápolna mellett, és pár perc múlva felérünk a felújított Országzászlóhoz és a trianoni emlékműhöz. Miután kiélveztük a fantasztikus panorámát, jobbra megyünk a platón a Kálvária-kápolna felé. A kápolnától jobbra lefelé vezetnek a stációk, mi maradunk a dombon és pár lépés után az új, fából épült kilátótoronyból is megcsodálhatjuk a híres zebegényi panorámát.

A kilátó után egy kereszteződésnél elérjük a S jelet, kissé balra egyenesen megyünk tovább a K+ jelzésű széles turistaúton egy kereszt mellett. Lemegyünk a Csizmadia-völgybe, de hamarosan a jelzett ösvény felfelé tart és a völgy jobb oldalán megyünk tovább. Elérünk egy oldalvölgyet, a Szeder-völgyet, itt egy kis hurkot leírva lemegyünk a száraz patakvölgybe, majd a jobbra kanyarodó K+ jelzésű úton maradva enyhe, de folyamatos emelkedővel, szép bükkerdőben bukkanunk ki Köves-mezőre.

Régebben egész idáig el lehetett jönni autóval, ma már csak az erdészeti járművek jöhetnek fel ide. A betonút túloldalán a tanösvény tájékoztató táblája mögötti pihenőpadtól csodálatos panoráma tárul elénk, előttünk a visegrádi fellegvár és a Duna kanyarulata. Észak felé, az Országos Kéktúra vonalán folytatjuk utunkat, üdezöld, hangulatos réten gyaloglunk, balra a betonút mellett párhuzamosan. A környező erdők között húzódó, hosszú, keskeny sáv formájú hagyásfás legelőn, ún. csapásréten vezet az útvonal, hamarosan keresztezzük a betonutat, és a körtefákkal pettyezett réten át érünk el a meredek lejtőben végződő végére, ahonnan remek panoráma nyílik a Magas-Börzsöny vonulatára.

A K jelzéseket követve, széles úton leereszkedünk egy árokba, balról betorkollik a Z+ jelzés, és rövidesen kiérünk egy hatalmas erdőirtás szélére. Az irtás szélén maradva enyhén, de folyamatosan emelkedve érjük el a törökmezői nagy rétet, majd immár a P jelzéssel együtt balra térve jutunk ki a törökmezői turistaházhoz.

A turistaház előtt, kalandpark mellett, 2016-ban nyílik egy kis állatkert, Törökmezoo néven. egzotikus madarak, kenguruk, emu és más érdekes állat várja a kirándulókat. Az Országos Kéktúrán megyünk tovább, a turistaházat balra megkerülve, a sportpálya mellett egy szép lejtős réten sétálunk le a Malomvölgyi-patak romantikus völgyébe.

Átmegyünk egy hídon a patak felett, találkozunk a jobbról jövő Z jelzéssel, balra kanyarodunk, és pár méter után az elágazásnál átnyergelünk a balra forduló Z jelzésre, a K jobbra megy Kóspallag irányába. Kényelmes utunk a patakot néhol szorosan követve elhalad egy egykori vízimalom, csekély, alig észrevehető maradványainál, negyed óra múlva kis erdei pihenőház mellett megyünk el, majd közvetlenül utána egy gázlón kelünk át a patakon.

A Malom-völgyben, széles, zsombékos réten folytatjuk túránkat, a hangulatos vizes élőhelyen átvágva ismét egy izgalmasabb patakátkelés következik, majd kiérünk egy szép, üdén zöldellő tisztásra. A kényelmes szakasz után újabb kalandos átgázolás a patakon, és negyedórás sétával, jobbra egy terjedelmes rét mellett el is érjük Zebegény szélső házait. Elmegyünk az Almáskert fogadó mellett és az Ady Endre u., majd a Kossuth úton gyalogolunk vissza a falu központjába, a templom előtti terecskére.