Egyedülálló fürdő a sódombok lábánál

Az Európában páratlan természeti látványosság, a szabadba feltörő termálvíz által kialakított hófehér mészkőkúp, a „sódomb” mellett kialakított egerszalóki fürdőkomplexum Magyarország egyik legnépszerűbb és vitathatatlanul legszebb fekvésű gyógyfürdője.

A fürdő rövid története

A gyógyvizet 1961-ben fedezték fel, amikor kőolaj és földgáz után kutatva fúrásokat végeztek itt. Az erősen gázos, kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos termálvíz jótékony hatásaira először a környékbeliek figyeltek fel. A hír szépen-lassan terjedt, majd gyógyító erejét végül tudományos vizsgálatokkal is igazolták. Az Egészségügyi Minisztérium ’92-ben minősítette gyógyvízzé, majd az első, hivatalos fürdő egy évre rá meg is nyílt. A sódomb mellett három – évszaktól függetlenül működő – nyitott medencét alakítottak ki. A télen-nyáron, éjjel-nappal működő kis fürdő minden infrastruktúra nélkül is hihetetlenül népszerű volt, elsősorban a fiatalok között. Már csak idő kérdése volt, hogy mikor kezdődik meg a hely teljes átalakítása. Az új, modern, egyedi belsőépítészeti megoldásokkal kitűnő, szervesen a tájba illeszkedő verzió 2007-ben nyílt meg, Egerszalóki Gyógy- és Wellnessfürdő néven. A fürdő fölött a domboldalban 2011 óta várja a vendégeket a rendkívül színvonalas, négycsillagos Saliris Resort Hotel.

A gyógyvíz

A 410 méter mélyről feltörő 65-68 fokos kalcium-magnézium-hidrokarbonátos hévíz nátrium- és metakovasav-tartalma is jelentős, a kénes gyógyvizek kategóriában a legjobb besorolást kapta. Fürdő- és ivókúraként a víz számos betegségre javallott, így ízületi, reumatikus bántalmak, anyagcsere-, gerinc-, csont-, izom-, és ínbetegségek esetén, ideggyulladás, idegzsábák, mozgásszervi elváltozások, kötőszöveti és bőrbetegségek kezelésére, nőgyógyászati és vegetatív idegrendszeri panaszok kúrálására, kifáradásos állapotra.

A sódomb

A fenyőerdővel körülölelt, különleges látványt nyújtó sódomb a környék szimbólumává vált, hiszen olyan szinten egyedülálló, hogy hasonló képződmény a világon csak két másik helyen található, Törökország ázsiai részén, Pamukkaléban, illetve a Yellowstone Parkban. A forró, ásványi anyagokban igen gazdag termálvíz folyamatosan építi az impozáns látványt nyújtó csipkézett, fehér képződményeket. A domb kialakulásának tudományos háttere, hogy a forró víz több oldott sót képes magában tartani, mint a hideg, ezért amikor a nagy sótartalmú, meleg víz a felszínre jutva kihűl, a só kicsapódik belőle.

A fürdő

A domboldalról lefolyó gyógyvíz alkotta különleges teraszos mészkőképződmény lábánál épült fürdőben összesen 17 külső és beltéri medence kapott helyet 1900 m² vízfelülettel. Gyógyvizes ülőmedencék, pezsgőfürdő, élménymedencék, gyerekmedencék és csúszda biztosítják a kellemes időtöltést minden korosztály számára. A külön belépőjegy ellenében látogatható Szaunavilág belső terében két finn szauna, bioszauna, thermium, gőzfürdő, aromakabin valamint egy merülő medence, míg a fürdő külső területén két rönkfából készült finn szauna ház, valamint egy merülő medence található.
Naponta több alkalommal tartanak ún. szauna szeánszokat jeges, sörös, mézes, sós ceremóniák közül választhatunk. 

Nosztalgiafürdő

A nagy parkoló mellett egy három medencés retro nosztalgiafürdőben idézhetjük meg a 70-es, 80-as évek Egerszalókját, lángosozóval, és hurka-kolbászt áruló büfével.

Gyakorlati tudnivalók

Cím:

3394 Egerszalók, Forrás u. 6.

Telefonszám: (36) 688-500 vagy (36) 688-661

Nyitva tartás:

Minden nap 10.00-20.00 óráig.

Belépődíjak:

Felnőtt:        4 900 Ft (kiemelt napokon), 4 500 Ft

65 év felett: 3 900 Ft (kiemelt napokon), 3 500 Ft

Gyermek (3-14): 3 500 Ft (kiemelt napokon), 3 000 Ft

 

Kedvezményes, 3 órás belépőjegyeket is válthatunk!

2100/1700/1100 Ft, kiemelt napokon: 2200/1800/1200 Ft

 

Szaunavilág: 1500 Ft

Nosztalgiafürdő

Nyitva tartás: H-Cs, V: 09.00-23.00, P, Szo, ünnepnap: 09.00-01.00

Belépő: 1100 Ft

http://www.egerszalokfurdo.hu/