Páratlan panoráma, gigászi sziklák közt a Dunakanyar felett

Dobogókő elsősorban kitűnő megközelíthetősége, és nagyszerű panorámát nyújtó kilátóhelyei miatt népszerű célpont, télen, megfelelő hóviszonyok esetén lesiklópályáját is sokan látogatják. A hegy, monumentális sziklákkal teletűzdelt északi oldalában vezető látványos Thirring-körút a hegység egyik legizgalmasabb túraútvonala. A 2014 decemberi fagykárok sújtotta, sokáig lezárt, merész vonalvezetésű út megtisztítva, felújítva várja a kirándulókat.

 

A csúcs körül üdülőkből álló települést találunk, amely manapság kissé lehangoló látványt nyújt, bezárt, elhagyatott, gazos szállodákkal, kevésbé gondozott hétvégi házakkal, bár az elmúlt pár évben kissé rendbe hozták a pilisszentkereszthez tartozó telepet.

A legtöbben, megérkezvén a nagy fizetős parkolóba (200 Ft/óra), kisétálnak a 100 m-re fekvő kilátóhoz, majd beülnek valamelyik büféhez. Ennél egy kicsit több is van Dobogókőben, érdemes az általunk ajánlott körséták valamelyikét kipróbálni, akár mindegyiket egymásra fűzve.

Három körsétát ismertetünk, de természetesen hosszabb túrákat is tehetünk innen kiindulva. A népszerű Rám-szakadék Dobogó-kőről is kiválóan megközelíthető, de több tábla is figyelmeztet minket, hogy főleg hétvégén, a balesetveszély miatt a Dömösről felfelé a Rám-szakadékon keresztüli utat válasszuk. Így a létráknál nem kell egymást várnia, ill. kerülgetnie a lefelé és felfelé tartó turistáknak.

A három körséta

Thirring körút

A leglátványosabb, de a legnehezebb is, néhány helyen meredek, csúszós részekkel, felfelé és lefelé is. 10 éven felüli gyerekekkel bátran bevállalható.

Időtartam: 50 perc

Jelzés: sárga körút jel

Szintkülönbség: 100 m le, 100 m fel

A lényeg: lenyűgöző sziklaformációk a Dobogókő északi oldalán

 

Rezső körút

A legkönnyebb séta, a Rezső-kilátóig akár sima babakocsival is járható.

Időtartam: 30 perc

Jelzés: kék körút jel

Szintkülönbség: gyakorlatilag nincs

A lényeg: Rezső-kilátó csodálatos panorámája

 

Zsivány-körút

Könnyű séta a Dobogókő déli oldalán, gyerekekkel is könnyen bejárható.

Időtartam: 1 óra

Jelzés: piros körút jel

Szintkülönbség: 100 m fel, 100 m le

A lényeg: Zsivány-szikla, panoráma a Pilis hegyre

 pilis-dobogoko.jpg

Térképkivágat: Pilis és a Visegrádi-hegység 1:30 000 (Szarvas-Faragó), Dobogókő melléktérkép 1:15 000 www.map.hu 

Leírás

A három sétát összefűzve írjuk le, így kb. 2 óra alatt teljesíthető.

A nagy parkolótól balra induljuk el a turistaház felé, hamarosan két báró Eötvös Loránd Menedékház feliratú épületet is találunk. A bal oldali fából épült házikó volt az első, 1898-ban készült el, ma Turista múzeumot találunk benne (Ny: Csüt., Szomb. Vas.). A másik nagy kőépület 1906-ban épült, ma is eredeti céljának megfelelően turistaházként és étteremként funkcionál, jó időben hangulatos terasszal.

A turistaház mögött találjuk a panorámájáról méltán népszerű, a csúcson kiépített kilátóhelyet.

Körpanorámára ne számítsunk, északi irányban viszont a Dunakanyarra és a Börzsönyre lélegzetelállító a kilátás.

Visszafordulva a kilátótól balra induljunk el a széles ösvényen, és pár méter után egy fából készült kapunál térjünk balra lefelé a sárga körút jelzésen. Néhány lépcsőn lefelé érünk a sziklába vájt Siketek emlékhelyéhez. Innen utunk egy vékony, meredek ösvényen indul el lefelé, majd hamarosan megpillantjuk az első nagy sziklákat a gyönyörű, méltóságteljes bükk erdőben. A formációt Thirring Gusztávról, a magyar turizmus egyik megalapítójáról nevezték el, de szinte mindegyik nagyobb szikla kapott egy emléktáblát különböző, a turizmusért sokat adó személyek emlékére.

Utunk a legnagyobb 7-8 szikla körül folytatódik, néhol lépcsőkkel, pihenőpadokkal le-föl hullámozva. Vigyázzunk a bámészkodás közben, avartól, sártól csúszós lehet az ösvény. 2014 decemberében az ónos esőtől több cm-es jégkéreg lepte el a fák ágait, a súlytól tömegesen törtek le a fák ágai, a korona felső részeit szinte leborotválta a jég, a meredek oldalban álló hatalmas bükkfák gyökerestül fordultak ki. Különösen itt a Dobogó-kő meredek, sziklás északi oldalában volt látványos a pusztítás, a Thirring-körút is járhatatlan lett jó darabig. 2015 májusától járhatjuk ismét végig Magyarország kétségkívül egyik legszebb túraútvonalát. Útközben még mindig láthatjuk a fagykár mementóit, a hatalmas gyökértányérokat, a kidőlt bükkfákat.

Az utolsó nagyobb sziklaképződményt elhagyva lassan emelkedünk fel a Dobogókőre, 10 perc után az út éles balkanyart vesz, itt figyeljünk, ne menjünk tovább egyenesen, ha elérnénk egy  széles nyiladékhoz, távvezetékkel, akkor forduljunk vissza, mert az már nem jó irány.

A balkanyar után pár perces emelkedővel kijutunk az ún. Fénykapun keresztül a széles turistaútra, kb. 100 m-re kiindulópontunkhoz. Vissza is mehetünk a turistaházhoz vagy a parkolóba, de mindenképpen érdemes a fénykaputól tovább menni a Rezső-körúton, amit kék körút jelzéssel jeleznek .A széles, kényelmes sétaúton, amely 6 jelzésnek is otthont ad, pár perc után elérünk egy kereszteződéshez, itt menjünk jobbra a Rezső-kilátó felé.

Kb. 100 m után érjük el a kiépített kilátóhelyet, amely a fő dobogókői panorámánál is látványosabb, innen jobban be lehet látni a Duna kanyarulatába, a Prédikálószék tömbje nem takarja el a visegrádi-nagymarosi részt.

Miután kigyönyörködtük magunkat, térjünk vissza a kereszteződéshez, és folytassuk sétánkat a kék körúton, a zöld kereszt jelzés is erre vezet. Madárcsicsergéstől hangos, kellemes erdőben, nagyjából szintben vezet utunk, bár az összképet némileg rontja a bal oldalunkat végigkísérő drótkerítés, amely mögött a néhai Hotel Pilis elhagyatott, gazos területe van omladozó bungalóival.

Balra tartó utunk kivisz a műútra, itt forduljunk balra vissza a településre, a műúton továbbhaladva a nagy parkolóhoz érünk, folytatva túránkat a Zsivány-körúttal, az Isten Hozott Dobogókő tábla mellett jobbra letérve egy parkolón át találjuk a piros körút jelzést. Követve a jól jelzett széles utat hamarosan elmaradoznak az üdülőházak, beérve az erdőbe 10 perc alatt érjük el a napsütéses Márton-rétet, majd rövidesen egy többszörös útkereszteződéshez érünk, előttünk biztos támpont a fák között meredező Zsivány-szikla. Mielőtt tovább folytatnánk utunkat a piros körúton, érdemes egy kis kitérőt tennünk egy csodálatos kilátóhelyhez. Jobbra kanyarodva a kék jelzésre pár méter után egy újabb kereszteződéshez érünk, jobbra tart a sárga kereszt, balra lefelé pedig az Országos Kék, a kettő között egy kisebb ösvényt találunk kék körút jellel, itt menjünk be, 1-2 perc után egyenesen előttünk már látjuk a fák közül előbukkanó pihenőpadot, ahonnan csodálatos panoráma tárul fel a Pilis hegyre.

Visszafordulva ugyanazon az úton vagy akár egy kissé balra megtaláljuk a széles sárga kereszt jelzést, és ezen 2 perc alatt vissza tudunk menni a Zsivány-sziklához.

Innen már az Országos Kék jelzés is társul körutunkhoz, kényelmes, széles, enyhén emelkedő úton, kis hídon keresztezve a Kanyargós-patakot érünk be az üdülőtelepre, majd vissza a nagy parkolóhoz.

 

Vendéglátás

Báró Eötvös Loránd Turistaház étterme

Magyaros ételek, közepes minőségben, kedvező áron. Kitűnő terasz.

Bohém Tanya étterem

A főút mellett, a parkolótól 50 m-re visszafelé.

Platán Panzió étterme

A dobogókői főút mellett megújult formában várja az éhes kirándulókat a platán Étterem kiadós adagokkal, tartalmas fogásokkal, magyaros konyhával.

Walden Hotel és étterem

Fény u. 1., a főút mellett a nagy parkoló előtt 100 m-re jobbra.

Étkezni vágyóknak a legminőségibb választás a szálló Vargánya étterme több vadétellel, és specialitásukkal a konyakos vargánya krémlevessel.

Matyi Büfé

A parkoló mellett, egyszerű büfé pár asztallal a bódé előtt.

Zsindelyes Vendéglő

Dobogókő túlsó végén, a parkolótól még 500 m-re, kocsival is oda lehet menni, a sípályánál.

Értelemszerűen elsősorban síszezonban pörgő létesítmény egyedi Makovecz stílusban.

A változatos, közkedvelt hideg és meleg szendvicsek közt vega és bio alapanyagokból készített ételeket is találunk. A mindig népszerű forró és tartalmas levesek (babgulyás, tárkonyos vadragu, savanyú káposztás levesek) mellett már vadételeket is választhat a megfáradt kiránduló.

 

Megközelítés

Autóval: Budapest felől, Szentendre déli határáig a 11.sz. főúton, majd balra Pomáz felé, át a falun, tábla jelzi Dobogókőt szinte végig, Pilisszentkereszt után még 6 km Dobogókő. Esztergom felől egy csodaszép hegyi úton Pilisszentlélek felé majd tovább Dobogókőig.

Autóbusz: A szentendrei HÉV-vel Pomázig, majd a HÉV megálló mellett lévő autóbusz állomásról közvetlen dobogókői járattal. Hétvégén óránként, hétköznap jóval ritkábban.