A Balaton jelképe

A Balaton-felvidék legismertebb műemléke, a Tihanyi-félsziget egyik magaslatán épült, sokfelől jól látható bencés apátsági templom. A Tihany jelképévé vált kéttornyú templom a magyar barokk gyöngyszeme.

Kis apátsági történet

A bencés apátságot I. András király alapította 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Sírja máig a román stílusú altemplomban található (Magyarországon az egyetlen eredeti helyén lévő királysír). A ma látható barokk templom azonban jóval később, a XVIII. században épült. A monostor többek közt arról is híres, hogy alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar szórványemlék.

A tatárjárás után a kolostor erődítménnyé alakult, védőfalainak a török megszállás alatt lett igazán nagy szerepe. A rendnek lépten-nyomon el kellett hagynia az apátságot, de szerencsére mindig visszatérhettek. A templom a török időkben majdnem teljesen elpusztult, csak az altemplom maradt meg. A jelenlegi, díszes barokk templomot 1719-54 között emelték. Az épület számos felújításon esett át, 1950-ben a rendház megszűnt és szociális otthonná, majd múzeummá alakult. 1990-ben ismét a bencések otthonává válhatott a Tihanyi Apátság, a ’90-es években pedig újabb, mindenre kiterjedőbb felújításon esett át.

A templom belső tere

Az egységes barokk bútorzat kiválóan harmonizál a belső térrel. Az 1700-as években készült oltárok és a díszes szószék Stulhoff Sebestyén osztrák asztalosmester munkáját dicsérik. A pompás főoltárkép a névadó szent, Szent Ányos megdicsőülését ábrázolja, az oltár két oldalán pedig Szent István és Szent László királyunk szobrait helyezték el.

Belső falait a XIX. század neves magyar festői Deák-Ébner Lajos, Lotz Károly és Székely Bertalan freskóival díszítették.

A mellékoltárok közül az egyik legérdekesebb az aranyban tobzódó Jézus Szíve oltár. Az oltár középpontjában Jézus alakja áll, mindkét kezével tövissel koszorúzott szívére mutat, köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáznak, ezek természetesen a 12 apostolt szimbolizálják. Legalul pedig az Oltáriszentséget jelképező, fiókáit saját vérével tápláló pelikán alakja tűnik fel.

A másik figyelemre méltó oltár a Mariazell-i oltár, amely az osztrák Mária zarándokhely oltárának másolata, a felöltöztetett Szűz Mária kegyszobrával.

Altemplom

Az eredeti XI. századi épületből fennmaradt, román stílusú altemplomban találjuk I. András király síremlékét, amely az egyetlen olyan középkori magyar királysír, amely az eredeti helyén maradt meg. Itt látható a tihanyi apátság híres alapítólevele, melyben az első írott magyar nyelvű emlék található. Az itt kiállított másolatban meg is kereshetjük az ominózus „Fehérvárra menő hadi útra” részletet ómagyarul. Az eredeti oklevelet Pannonhalmán őrzik.

A kolostor

A barokk stílusú monostor az egyszerű szerzetesi életnek kedvezett. A déli szárny földszintjén volt a refektórium, azaz a szerzetesi ebédlő, az emeleten pedig könyvtár. Az épület nagy részébe visszaköltöztek a bencések, de itt található a Bencés Apátsági Múzeum is.

Érdekessége, hogy itt lakott utolsó uralkodónk, Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mielőtt Madeira szigetére száműzték őket. Emlékükre egy kis kiállítást rendeztek be Boldog IV. Károly király Emlékszoba néven.

Az apátság nyaranta hangversenyeknek, tavasztól-őszig pedig kiállításoknak, rendezvényeknek helyszíne.

2011-ben épült meg a Porta Pacis, az Apátság modern fogadóépülete, itt vásárolhatjuk meg a belépőjegyeket, a vetítőteremben bemutató filmeket láthatunk az apátságról.

Az apátság előtti teraszos sétányról felejthetetlen kilátás nyílik a Füredi-öbölre.

Gyakorlati tudnivalók

Cím:

8237 Tihany, I. András tér 1.

Belépődíjak:

Felnőtt: 600 Ft

Diák/nyugd.: 300 Ft

Nyitva tartás:

XI. 1- III. 31: 10.00-16.00

IV. 1- 30: 10.00-16.30.

V. 1- IX. 30: 9.00-18.00.

X. 1- 31: 10.00-17.00.

Vasárnapi nyitás: 11.15-kor.

Telefonszám:

(87) 538 200

http://tihany.osb.hu