Földalatti mesevilág

Az UNESCO világörökségét képező Aggteleki-karszt leghíresebb látványossága az Aggtelek és Jósvafő alatt húzódó Baradla-barlang, amely nemcsak a régió, hanem Magyarország legkiemelkedőbb, legnépszerűbb, leghosszabb és leglátványosabb barlangja. A komplex barlangrendszer természetesen nem ismeri a trianoni határokat, egy része, a Domica-barlang Szlovákiából közelíthető meg.

A 25 km hosszú barlangrendszer látogatására több túrát is szerveznek a Nemzeti Park munkatársai, a kivilágított, betonjárdával, lépcsőkkel kiépített szakaszokat utcai ruhában is látogathatjuk, míg a vállalkozóbb kedvűek barlangász vezetésével, fejlámpás, overallos kalandtúrákon is részt vehetnek.

A Baradla-barlang túrái

Utcai ruhában, az átlagos kiránduló három vezetett túrán vehet részt, kettő rövid, és egy közepes hosszúságún. A három túra három különböző bejárattól indul.

Az aggteleki rövid túra

Ez a legnépszerűbb túra, kiindulási pontja a Baradla-barlang ősidők óta nyitott természetes aggteleki bejárata, amely a falu határában messziről látható több mint 50 m magas sziklafal tövében nyílik.

A túra hossza: 1 km

A túra időtartama: 60 perc

A túra során megismerkedhetünk a páratlanul gazdag, változatos cseppkövek világával. A különböző sztalaktitok, sztalagmitok fantáziadús elnevezést kaptak, látunk itt Anyósnyelvet, Mikulást, Tigrist, Sast, de Szószéket és az Egri Minaretet is. A túra nagy részében társunk előbb a kis Acheron-patak, majd a bővebb Styx-patak. Hatalmas, mesebeli termek során haladunk végig, a Csontház-teremből a Teknősbéka- majd a Tükör-terembe, ahonnan a tágas, kitűnő akusztikájú Hangversenyterembe, ahol valóban rendeznek koncerteket. Természetesen romantikus zene mellett csodálhatjuk a fantasztikusan szép cseppkőalakzatokkal díszített természetes csarnokot.

A hajdanán itt élő ősemberek tüzeinek füstjétől kormos Fekete-terem után a Tigris-teremben, a névadó képződmény mellett láthatjuk talán az egész barlang legszebb és legnagyobb cseppkőoszlopát, a Széchenyi-emlékoszlopot. Innen jutunk a barlang egyik legpompásabb termébe, az Oszlopok Csarnokába. A 13 egymás melletti cseppkőoszlopot az aradi vértanúkról nevezték el, de itt van az Egri Minaret is. A barlangot a Csipke-termen át hagyjuk el, a kijárattól pár perc sétával tudunk visszatérni a parkolóhoz, ill. a bejárathoz.

A barlangban a hőmérséklet +10 fok, ennek megfelelő meleg ruha és túracipő ajánlott!

 

Vörös-tói középtúra

A túra hossza: 2 300 m

A túra időtartama: kb. 100 perc

Kiindulási pont: Vörös-tói Látogatóközpont, Aggtelek és Jósvafő között található félúton. A parkolóból egy nagyjából 200 m hosszú, murvás ösvény vezet le a jegypénztárhoz és a bejárathoz.

A túra útvonalán, több részletben elosztva, közel 600 db lépcső található!

Amennyiben egy túrára van időnk, úgy ezt válasszuk, ez az útvonal nyújtja a legtöbb és legváltozatosabb élményt.

A Baradla-barlang leghosszabb, villanyvilágítással ellátott szakasza. A túra a barlang vörös-tói bejáratától indul és a jósvafői kijáratánál végződik. A túra útvonala nagyrészt a Styx-patak medre mentén halad, melyben nagyobb esőzések vagy hóolvadások után valósággal végigdübörög a víz. Színpompás cseppkőoszlopok, zászló-, függő- illetve álló cseppkövek között vezet az út, érintve Magyarország legmagasabb állócseppkövét, a 19 m magas Csillagvizsgálót, a Sárkányfejet valamint a barlang legnagyobb termét, az Óriások termét, ahol a barlang akusztikájából lehet ízelítőt kapni.

A patak az év nagy részében sajnos száraz medre mellett haladva láthatjuk a Halszárító érdekes csoportját a Világítótoronnyal, majd elmegyünk a Polip és a gyönyörű vörösesrózsaszín Alabástromszobor mellett, majd az Egri Nagy Orgona és az Arany utca után érünk a barlang legnagyobb méretű és legimpozánsabb cseppkőóriásához, a Csillagvizsgálóhoz. A gigantikus képződményt teljesen körbe tudjuk járni. Később még látunk Sárkányfejet, Gőzmozdonyt, majd beérünk az ország legnagyobb, mintegy 100 m hosszú és fantasztikus cseppkőalakzatokkal díszített barlangcsarnokába, az Óriások Termébe, ahol fényjátékkal kísért muzsikát élvezhetünk. A reflektorok sorra világítják a terem híres cseppkőcsodáit.

Az Óriások terméből egy szűkületen át a Ferde-termen sétálunk át, majd a pompás Színházterembe érünk. A következő Kaffka-terem után látjuk Cseppkőország határkövét, innen meg is változik a barlang jellege, aztán hamarosan ki is érünk a jósvafői kijáraton.

A túra résztvevőit a kijárattól az Igazgatóság járművei szállítják vissza a vörös-tói bejárathoz, amelynek díját a belépőjegy ára tartalmazza.

 

Jósvafői rövid túra

A túra hossza: 1 400 m

A túra időtartama: kb. 1 óra

Kiindulási pont: Baradla-barlang jósvafői bejáratánál lévő jegypénztár, amely Jósvafő községtől 800 m-re található, közvetlenül a Tengerszem Szálló mellett. Jósvafő felől érkezőknek a községet elhagyva nagyjából 400 m után kell jobbra fordulni, a barlangpénztár a parkolóból felvezető lépcsősorral szemben található.

Ez a túra a vörös-tói útvonal egy részén halad a jósvafői bejárattól kiindulva jut el a már ismertetett Óriások Termébe, aztán vissza.

A túra a másik két útvonalhoz képest jóval kevesebbszer indul!

Mivel az árban nem sokkal drágább vörös-tói túra egy részén halad, ezért inkább a vörös-tói közepes túrát ajánljuk. Ha nehezen megy a lépcsőzés, vagy időszűkében vagyunk, akkor válasszuk ezt a túrát.

Kaland túrák

Jelenleg két különböző hosszúságú és nehézségű kalandtúrára lehet előzetesen jelentkezni. Megfelelő öltözékben és vízálló lábbeliben induljunk csak el, lámpát a túra szervezői biztosítanak. A túra csak megfelelő időjárási körülmények esetén indul!

A részleteket a honlapon találjuk. Bejelentkezni legcélszerűbb az aggteleki Tourinform irodánál.

Gyakorlati tudnivalók

Nyitva tartás, belépőjegyek

A barlang egész évben nyitva, csak vezetéssel látogatható, a különböző túrák időpontjáról és a belépőjegyekről a honlapon tájékozódhatunk.

Telefon:

Aggteleki jegypénztár: (36) 48-503-003

Jósvafői jegypénztár: (36) 48-506-009

Vörös-tói jegypénztár: (36) 48-350-037, (36) 48-350-048

Tourinform iroda, Aggtelek: (36) 48-503-000

http://anp.hu/hu/menu/site/show/15/baradla_barlang